Az új szomszéd – 1. és 2. rész

Az új szomszéd

T_G

3. és 4. rész

5. és 6. rész

1.rész

Miranda Brown kinézett az ablakon és látta, hogy a szomszéd ház udvarán megint egy nagy teherautó áll, mint tegnap. Most egy kisbusz is állt mögötte. Munkások vittek a házba bútorokat és dobozokat. Egy szakállas középkorú férfi irányította őket. Szemmel láthatóan az új tulajdonos. A munka végeztével kifizette a munkásokat, kezet fogott velük, aztán a teherautó elment. A kisbusz ajtaja kinyílt, két fekete alak szállt ki, majd mindhárman bementek a házba. Új szomszédaink vannak, gondolta.
Leszaladt a földszintre. A szülei, Jonathan és Elizabet a nappaliban beszélgettek amikor belépett. Elmondta nekik mit látott.
Apja ránézett.
– Igen tudom. Imám Rashid Khan és a családja.
– Imám?
– Igen ők muzulmánok. Tegnap hozott a postás egy levelet, abban értesített minket, és reméli barátok leszünk. Ha végeztek a pakolással át is jönnének bemutatkozni. Remélem nem probléma? Nekik is van egy hozzád hasonló korú lányuk. Össze is barátkozhattok.
Miranda elgondolkozott. Most hogy befejezte a gimnáziumot és hazaköltözött a kollégiumból, szinte teljesen elszigeteltnek érezte magát. Egy barátnő tényleg jól jönne.
Alig két óra múlva csengettek. Miranda odament az ajtóhoz és kinyitotta. A szakállas férfi állt ott, és Miranda legnagyobb meglepetésére két teljesen lefátyolozott nő, tetőtől talpig feketében.
A férfi rámosolygott, és megszólalt.
– Imám Rashid Khan vagyok, és ők a feleségem Jamila, és a lányom Miriam. Bemehetünk?
– Természetesen. Apám már várja önöket.
Válaszolta, és mutatta nekik az utat. A nappaliban a két férfi kezet fogott és bemutatkozott egymásnak, de a két fátyolos alak csak meghajolt.
– Hagyjuk magukra az asszonyokat! Beszélhetünk valahol máshol?
Kérdezte az imám. Jonathan bólintott, és átinvitálta a dolgozószobájába. Ahogy a két férfi elhagyta a helyiséget, a magasabbik vendég megszólalt:
– Az én nevem Jamila és ő a lányom Miriam, aki meglepően hasonlít a te lányodra. Bocsássatok meg hogy eddig nem szólaltunk meg, de nekünk nem illő idegen férfiak jelenlétében beszélni.
– Elizabet vagyok, és a lányom Miranda. A mivel a fátyol teljesen eltakarja, nem látom, hogy hasonlítanának, de levehetitek a fátylatokat, magunk vagyunk.
– Még otthon sem vesszük le. Ez hagyomány nálunk, bár Miriam nem ért egyet ezzel. Esetleg a két lány megpróbálhatna összebarátkozni, mialatt mi is megismerhetnénk egymást. Szükségünk van minél több új barátra.
– Jó ötlet. Miranda mutasd meg a szobádat Miriamnak!
– Igen mama. Gyere Miriam!
Mondta Miranda és a kezét nyújtotta. Ahogy Miriam is nyújtotta az övét, meglepődve vette észre, hogy kesztyűt visel.
Fölmentek az emeletre, Miranda kinyitotta a szobája ajtaját, és belépett. Behívta a fátylas lányt is. Körbe mutatott és mosolyogva mondta:
– Ez itt az én birodalmam. Érezd otthon magad!
És most először megszólalt Miriam is. Hangja barátságos, de kissé tompa volt a vastag fátyol miatt, ami teljesen eltakarta. Még a szemét is vastag fekete szövet fedte.
– Köszönöm. Megengeded, hogy levegyem a fátylat?
– Természetesen.
– Köszönöm. Ó hogy gyűlölöm! Meg ezt az egész viseletet. Már hat éve hordom, de soha nem tudom megszokni. Csak hát apám az imám. Így muszáj viselnem.
Mondta Miriam és elkezdte levenni a fátylát. Mirandának eszébe jutott valami.
– Ha akarod kölcsönadok neked bármit, amit viselni akarsz amíg itt vagytok. Meddig lesztek itt?
– Ó igazán! Te nagyon jó vagy hozzám. Mintha már régóta barátok lennénk, pedig csak pár perce ismerjük egymást. És anyámnak igaza van. Tényleg hasonlítunk egymásra. Úgy gondolom két órát maradunk, aztán megyünk haza imádkozni.
Miranda kinyitotta a szekrényét, kihúzta a fiókokat. Miriam kivett egy tangát és vigyorgott.
– Tetszik? Próbáld föl!
Mondta Miranda, mire új barátnője teljesen levetkőzött, és felvette a tangát. Miranda kivett egy hozzá illő melltartót a fiókból és föladta rá azt is. Ő odament a tükörhöz és illegette magát előtte.
– Wow! Ezt viszont hamar meg tudnám szokni!
Miranda nevetett, aztán belesegítette a boldog lányt egy harisnyanadrágba, végül egy divatos rövid ruhába. Kiválasztott egy nem túl magas sarkú cipőt. Minden méret stimmelt, mintha ráöntötték volna. Miriam majd elájult a boldogságtól. Már nem egy fekete ruhacsomó volt, hanem egy szexi 19 éves lány. Fel-alá járkált a szobában, bámulta magát a tükörben.
– Na hogy érzed magad?
– Ez leírhatatlan! Ezt soha nem fogom neked elfelejteni!
– Mit szólnál egy sminkeléshez?
– Hát persze. Légy szíves!
Miranda szerette magát sminkelni és jó gyakorlata volt benne, így hamar elkészült.
Miriam nem hitt a szemének amikor a tükörbe nézett. A rúzs, a szemöldöke, az egész arca, most még jobban hasonlított Mirandára.
– Úgy nézünk ki, mint két tojás, kivéve, hogy te szőke vagy, én meg fekete hajú.
– Gondolod? Ez csak egy paróka amit anyámtól kaptam az érettségiért. Egyébként sötétbarna a hajam. Egy kicsit világosabb csak mint a tiéd.
Mondta Miranda, majd egy mozdulattal levette a parókát és feltette új barátnője fejére, gondosan elbújtatva a sötét tincseket.
– Na és most ki a szőke?
Mindketten nevettek.
– Én vagyok te! És most én csinálok belőled egy muzulmán lányt.
– Biztos hogy jó ötlet?
– Persze! Gondolj bele! Jó kaland lesz.
– Nos rendben.
Mondta Miranda, és lassan levetkőzött. Miriam oda jött hozzá. Intett neki hogy vegye le az ékszereit is, és elkezdte felöltöztetni. Először a bugyit, ami térden alul érő fehér nyitott fenekű volt, mint a középkori dámáké. Nem gumis volt, úgy kellett megkötni a derekánál. Aztán jött egy hosszú kombinészerű felső, ami egyúttal a melltartó funkcióját is ellátta. Szorosan, de nem kényelmetlenül tartva nőiességét. Mindkettő fehér, finom anyagból. Majd térden felül érő vastag fekete harisnya. A bugyi szárát rá kellett húzni a harisnyára, és rákötni.
– Miért ilyen a bugyi?
– Mert ha pisilni akarnál, túl hosszú ideig tartana amíg levetkőznél.
Mondta Miriam és folytatta Miranda öltöztetését. Fekete, féllábszárig érő fűzős cipő került a lábaira. Földig érő fekete abaya jött, majd Miriam a fekete hijabot tekerte és rögzítette a feje köré, és máris csak az arca és a keze volt látható. Hosszú fekete kesztyű, és a háromrétegű nikab jött. Most már semmi sem látszott belőle, de még mindig nem volt vége. Az utolsó darab egy fekete, csípőn alul érő khimar volt ami az arcára szorította a nikab rétegeit. A khimar szélén két kis hurok volt, amit a két kesztyűhöz rögzített. Miriam nevetett:
– Most már én vagyok te, és te vagy én! Gyere csak a tükörhöz! Hogy tetszik?
– Meleg. Alig látok, nehéz, a hangok is halkabbak, de végül is nem olyan rossz, mint vártam.
Jött a válasz tompán a vastag fekete szövet alól. Nézte a tükörképüket. Látta a szőke lányt és a fekete szellemet, de most ő volt a szellem és Miriam a csinos szőke lány. Ahogy a kezét felemelte, látta, hogy a ruha ujjai extra szövettel hozzá vannak varrva a ruhához. Mint két denevérszárny, gondolta.
– Beszélj hangosabban, mert a beszéd is tompább! Még a végén annyira megszereted, hogy vissza sem akarod adni.
Mindketten nevettek.
– Nagyon vicces, de most inkább segíts levetkőzni!
Mondta Miranda még mindig mosolyogva, elfelejtve, hogy a fátyol miatt nem látszik a mosolya. De Miriam csak a fejét rázta.
– Várj egy kicsit, ne olyan gyorsan! Tartsd magadon amíg beszélgetünk! Még egy óránk van körülbelül. És különben is nagyon jól áll neked!
Kuncogott a szőke lány. Jobban mint nekem, tette hozzá gondolatban.
Miranda a fejét ingatta először, de aztán beleegyezett. Leültek és elkezdtek beszélgetni, a percek repültek. Lentről Elizabet kiáltása hallatszott:
– Lányok gyertek le! Beszélnünk kell valamiről!
– Most mi legyen? Gyorsan öltözzünk vissza!
Súgta Miranda félve, pedig senki más nem hallhatta őket.
Miriam megőrizte a hidegvérét, és csak a fejét rázta:
– Arra nincs idő! Most te vagy Miriam, és én vagyok Miranda, lehet nem is veszik észre. Felveszem a klipszeidet, karkötődet, nyakláncodat.
Azzal Miriam gyorsan felvette az ékszereket. Ahogy mentek lefelé Miranda megtapasztalta milyen nehéz járni az új öltözékében. Nagyon óvatosan lépkedett a lépcsőn. Új barátnője segített neki. A nappaliban nem volt senki, de a konyhából beszédet hallottak. Amikor beléptek a két asszony elhallgatott. Elizabet rájuk nézett, és elnevette magát:
– Nézd Jamila!
– Mit?
– Nézd meg jobban!
– Mashallah! Ezek ketten ruhát cseréltek!
A két lány egymásra nézett. Amitől féltek bekövetkezett. Azonnal lelepleződtek. Miranda szólalt meg először:
– Anya, hogy vetted ilyen gyorsan észre? Hiszen nem is látsz engem.
– De látom Miriamot, és bár nagyon ügyesek vagytok, de egy anyát nem könnyű ám becsapni.
– Bizony!
Mondta Jamila is. Majd oda fordult a tetőtől talpig lefátyolozott Mirandához:
– Szálem alejkum kedvesem! És mondd nekem, alejkum szálem! Ez a muzulmán köszönési forma.
Fogta meg Jamila Miranda kezeit.
– Alejkum szálem!
Válaszolt Miranda tétovázás nélkül.
Jamila körbejárta, és elégedetten bólintott:
– Tökéletes! Na és hogy érzed magad „lányom”? Milyen muzulmánnak lenni?
– Furcsa. A fátyol miatt minden sötétebb, szürkés. Nehéz lélegezni, mozogni, meleg, kényelmetlen, de elviselhető.
– Érdekes. Miriam szerint elviselhetetlen. Sokat veszekszünk emiatt, de ő az imám lánya, így aztán nincs sok választása. És mióta viseled? Közben fordulj körbe, hogy lássa anyád is, hogy nézel ki a teljes fátyolban!
Miranda lassan körbefordult, felemelve kesztyűs kezeit is, hogy megmutassa a „denevérszárnyakat”.
– Körülbelül egy órája viselem.
Elizabet a szája elé emelte a kezét és kuncogott. Jamila elégedetten bólintott, majd folytatta:
– És most amiért lehívtunk benneteket. Nem kérdeztétek még hogy miért hasonlítotok egymásra?
– Hát azért, mert rokonok vagytok. Másod unokatestvérek. Jamila anyja és az én apám testvérek voltak. Apám húga áttért, és feleségül ment egy muzulmán férfihoz, és ő lett Jamila anyja. Emiatt családi veszekedés tört ki annyira, hogy nem is vettek tudomást egymásról. De engem mindig érdekelt a történet, csak a szüleim haláláig nem foglalkozhattam az esettel, és most a hihetetlen szerencse a kezemre játszott.
Vette át a szót Elizabet, miközben Jamila sűrűn bólogatott:
– Elképesztő történet, de igaz. És ami a legszebb az egészben, nem csak barátokra, hanem egyenesen rokonokra találtunk. Kiderült, Elizabet az unokatestvérem. Olyan boldog vagyok.
Ezzel Jamila átölelte Elizabetet, majd a lányát, és végül Mirandát is. Kesztyűs kezével megsimogatva annak fátylas fejét.
A két lány is átölelte egymást, és Miriam jobbról balról megpuszilta Mirandát a fátylon keresztül.
– Szervusz kuzin!
– Másod kuzin!
Javította ki Miranda. Jamila felemelte az ujját:
– Ezt a férfiaknak is tudniuk kell! Hívjuk ide őket!
– Nem lesz baj ebből?
Kérdezte a két lány egyszerre.
– Miből?
– Hát abból hogy cseréltünk.
– Mindjárt kiderül.
Elizabet elment a férfiakért, és szinte rögtön vissza is tért velük. A lányok idegesen feszengtek. Mit fog mondani mindehhez az imám?
– Na mit szóltok ehhez?
Fordult a férfiakhoz Elizabet. Azok értetlenül néztek egymásra.
– Mihez?
– Hát a lányokhoz!
– Mi van velük?
– Nem látjátok?
– Mit?
– Ó ti férfiak, semmit sem láttok!
– Miriam lépj balra egyet, Miranda te meg jobbra!
– Mashallah! Erre nem gondoltam.
Rázta a fejét az imám, amikor észrevette a cserét. Megpróbált szigorú arcot vágni, de nem sikerült neki. Kibuggyant belőle egy hangos nevetés, ami azonnal átragadt a többiekre. Aztán Elizabet elmesélte a rokoni szálat. A két férfi titokzatosan mosolygott. Jonathan el kezdett beszélni. Elmondta, hogy semmi véletlen nincs benne. Az egészet ő indította el, mert mindig is tudta, hogy mennyire szeretné a felesége megismerni nagynénje családját. Nem volt könnyű, de aztán megtalálta Rashidot, akivel közösen főzték ki e tervet. Nekik kellett egy új ház, közelebb a közösségükhöz. Elcserélték hát a házukat a régi szomszéddal, így közel kerültek ő hozzájuk is. Tegnap azért ment el egy fél napra, hogy a mai napot megbeszéljék. Az asszony odament hozzá és átölelte. Jamila mélyen meghajolt a férje felé, aki a lányokhoz fordult:
– Itt az idő, hogy hazamenjünk. Lányok cseréljétek vissza a ruháitokat, de ezentúl minden nap találkozhattok. De várjunk csak! Mi lenne ha Miranda jönne haza velünk, és Miriam maradna itt. Most jön a hétvége, két napot töltenétek egymás bőrében. Miriam mint keresztény lány, Jonathan és Elizabet lánya. És Miranda mint egy hithű muzulmán, a mi lányunk. És a nevüket is átcserélnénk addig.
A többiek egymásra néztek és rábólintottak Rashid javaslatára. Miriam a leghevesebben. Mirandát nem csak az ajánlat lepte meg, hanem az is, hogy a szülei azonnal beleegyeztek. Csak rázta a fejét:
– Nem tudom. Ezt nem tartom olyan jó ötletnek. Két napot tölteni ezekben a kényelmetlen ruhákban?
– Légyszi-légyszi! Nem lesz rossz hidd el. Megtapasztalhatod milyen az én éltem, én meg azt hogy milyen a tiéd. És csak két nap. Ha én hat évet kibírtam bennük, két napot te is túlélsz. Nem lehet probléma.
Könyörgött Miriam reménykedve.
Végül Miranda ráállt. Ha Miriam annyira szeretné. És két nap nem a világ.
Ő rámosolygott, és barátnője kesztyűs kezeit szorongatva hálásan megköszönte.
Kiderült Miranda elfofadhatóan tud arabul, mert egy volt osztálytársát tanította angolra, ő meg cserébe őt arabra.
– Szükséged lesz rá, mert otthon csak arabul beszélünk, és imádkozni is arabul imádkozunk. És most „Miriam” hajolj meg Brownék felé, fogd meg „anyád” kezét és kövessetek haza! Ideje imádkozni. „Anyád” elmagyarázza hazáig, hogyan kell imádkozni.
Vette át a szót az imám. Kezet fogott Jonathannal, köszönt a nőknek, és elindult kifelé. Miranda köszönésképp meghajolt, megfogta „anyja” kézét és követte „apját” kifelé. Miriam kikísérte őket.
– Viszont látásra. És „Miriam” gyere át holnap! Beszélgessünk egy kicsit!
A kisebbik fátylas alak megfordult és bólintott. A szőke lány nézte ahogy az imám nyomában a két fekete szellemmel eléri a házukat. A nagyobbik fekete alak végig magyarázott, a kisebbik meg bólogatott. Aztán beléptek az ajtón.
Most jön életem két legszebb napja, gondolta. Sőt lehet, hogy több is!

 

2.rész

Miriam becsukta az ajtót és elindult vissza. Megállt a tükör előtt és jól megnézte magát. Csinos kifejezetten szexi lány nézett vissza rá.
– Nagyon csinos vagy „Miranda”!
És mosolygott hozzá. Észre sem vette, hogy Elizabet ott áll mellette.
– Igen, tényleg csinos vagy! De most gyere segíts! Előkészülünk a vacsorához.
– Köszönöm! Vacsora ilyen korán?
Elizabet elmesélte, hogy Jonathan biztonsági őr a közeli szupermarketben és ma is éjszakára megy dolgozni. Így korán vacsoráznak. Reggel jön haza, akkor együtt esznek reggelit és lepihen. Ő itthon dolgozik. Neten keresztül éri el a kollégáit. Miriam nem értette, hogy minek kell akkor a dolgozószoba?
– Dolgozószoba, értsd: hobbiszoba! Szeret ott makettezni. A munkatársai megveszik amiket csinál, sőt egyenesen rendelnek tőle. De ez titok!
– Már értem. Hallgatok mint a sír!
Megterítették az asztalt, aztán szóltak Jonathannak. Miriam csak állt, amíg „apja, anyja” leült.
Amikor szóltak neki, hogy üljön ő is asztalhoz, elnézést kért. Nem szokta még meg, mert náluk ők csak akkor ehettek, ha apja végzett. Elizabet bólintott:
– Értem, de most velünk vagy! Vajon mit csinálhatnak most odaát”?
Kérdezték tőle.
– Jamila olvassa neki a koránt és tanítja a szúrákat. Az imán már túl vannak.
Válaszolta Miriam evés közben. És igaza volt.

Miranda fogta „anyja” kezét és sétáltak „apja” után. Jamila magyarázta közben hogyan kell imádkozni. Viszonylag kicsiket tudott lépni a hosszú ruhában. A látása meglehetősen korlátozott volt, és erősen koncentrálnia kellett arra, amit hallott. Az arab tudása elégnek bizonyult. Csak néhányszor kérdezett vissza néhány ismeretlen szóra. A házba érve látta, a két ház beosztása szinte telesen egyforma belülről, csak itt minden sokkal nagyobb. Alul nappali, konyha, étkező, három szoba, fürdőszoba, wc. Az emeletre keskeny falépcső vezetett fel. „Anyja” felkísérte, és benyitott az egyetlen szobába.
– Ez a szobád „lányom”. Itt egy fürdőszoba wc-vel.
Mutatta meg a szobából nyíló másik helyiséget. A szoba elég nagy, de egyszerű berendezésű volt. Egy nagy szekrény, ágy, valami láda, néhány ülőpárna és egy nagy szőnyeg alkotta a berendezést. „Anyja” odament ládához, kivett belőle egy szőnyeget, és a kezébe nyomta.
– Ez az imaszőnyeged. Fogd és gyere velem! Itt az ideje az imádkozásnak.
Alul a három szoba közül az egyik az imaszoba volt. A másik kettő a szülői hálószoba és az imám közösségi terme. „Apja” már várta őket. Mindhárman leterítették a szőnyegeiket, és elkezdődött az imádkozás. Miranda jó tanítványnak bizonyult. Csak avatott szemek fedezhettek volna fel apróbb hibákat. Rashid és Jamila elégedettek voltak „lányuk” teljesítményével. Rashid áment a másik szobába, így a két nő magára maradt. Jamila egy könyvet hozott magával.
– Ez a korán. Vacsora előtt ezt olvassuk, és most megtanítok neked néhány szúrát,

Jonathan megköszönte a vacsorát és felkelt az asztaltól.
– Mennem kell! De bevihetlek benneteket a kocsival, ehettek fagylaltot, vagy megnéztek egy mozifilmet, vagy mindkettőt.
Elizabet lelkesen bólintott, Miriam is izgatott lett. Olyan dolgokat fog átélni, amikre nem is gondolhatott korábban. „Anyja” intett neki, gyorsan leszedték az asztalt, és megigazították a sminkjüket, hajukat. Elizabet felvett egy kabátkát, és Miriamnak is átnyújtott egyet. Jonathan átöltözött közben. Egyenruhája hasonlított a rendőrökére, de fegyvere nem volt. Kiállt a garázsból a kocsival. Miriam elcsodálkozott a valószínűtlenül kicsi autó láttán. Ez nem is autó, csak egy motorizált babakocsi, gondolta magában. A saját kocsijuk egy hétszemélyes kisbusz volt, valóságos cirkáló ehhez képest. De kellett is, mert a közösségi kocsi is az volt.
Elizabet beült a férje mellé. Miriam beszuszakolta magát a hátsó ülésre „anyja” mögé. Még jó hogy „anyának” rövidebb a lába gondolta, és fel sem tűnt neki, hogy anyaként és apaként gondol rájuk. Az út alig tíz percig tartott csak. Amikor megérkeztek Jonathan leparkolt, átadta a kulcsot a feleségének és elbúcsúzott. Ő bezárta a kocsit, és elindultak befelé. Miriam csodálkozott. Elizabet mosolygott.
– Az autót mi visszük haza. A férjemet reggel hazahozza egy kollégája. Elől kényelmesebb ne félj. És most nézzük mit játszanak a mozikban!

Kezdett sötétedni. A vastag fátyol egyébként sem könnyítette a látását, de Miranda most szinte semmit sem látott. Ráadásul úgy érezte szinte úszik a verejtékben. Amikor Jamila felkapcsolta a villanyt, legalább a látása visszatért, ha homályos is maradt. Megterítették az asztalt vacsorához. Miranda meglepődve látta, hogy Jamila csak egyetlen terítéket tesz föl.
– Mi majd „apád” után eszünk.
– Értem „anya”
Miért mondom, hogy anya meg apa? Kérdezte magától Miranda. Igaz, megegyeztünk. Két napig így lesz. Rashid kényelmesen leült vacsorázni, ők pedig állva csak vártak. Miriam már nagyon éhesnek érezte magát. Végre Rashid befejezte az evést, bólintott a két fátylas nő felé, és elhagyta az étkezőt. Miriam megpróbálta levenni a fátylát, de Jamila megfogta a kezét.
– Szokd meg! A fátylat evés közben sem vesszük le! Lefátyolozva eszünk!
Jamila megmutatta, hogyan kell. Bal kezével kissé megemelte a khimart és a nikabot, a jobbal meg ételt emelt a szájához, anélkül hogy a legkevesebbet is mutatta volna magából. Miranda megpróbálta utánozni, és sikerült befejeznie az étkezést anélkül, hogy a ruháját összekoszolta volna. Jamila átölelte.
– Nagyszerűen csináltad! Őstehetség vagy „lányom”!
– Köszönöm „anya”! De szeretnék lefürödni! Teljesen átizzadtam.
– Bírj ki még egy kis időt! Leszedjük az asztalt, elmosogatunk, és majd az esti ima után vehetsz egy jó meleg pihentető fürdőt. Rászolgáltál!
– Jó lenne „anya”!
Mindent átvittek a konyhába. A megmaradt ételt berakták a hűtőbe és Jamila hozott két hosszú vízhatlan kötényt. Az egyikbe belebújt, a másikat felsegítette Mirandára. Kesztyűs kezére mosogató gumikesztyűt húzott, majd a sajátjaira is. Elkezdtek mosogatni. Miranda eleinte kissé ügyetlen volt a két réteg kesztyű miatt, de nem ejtett el semmit, és lassan belejött. Jamila ismét elégedett volt.
– Szinte túl jól csinálod! Drága „lányom” szeretlek! És most menjünk imádkozni! Utána csinálok neked egy nagyszerű fürdőt.
– Már alig várom!
De persze a fürdőre gondolt, nem az imára. Érezte, hogy izzadságcseppek folynak végig az arcán, és még csak le sem törölhette őket! Végre elkezdődött az imádkozás, de ő már csak a fürdésre gondolt. Amikor végeztek, Jamila felvezette Mirandát a szobájába, intett neki hogy vetkőzzön le. Miranda végre megszabadulhatott a kényelmetlen, teljesen átizzadt ruháitól és a fátyoltól. Mire levetkőzött, és felvett egy fürdőköpenyt, már hallotta is „anyja” hívását, hogy kész a fürdővíz. Átment a fürdőszobájába. Ott hívogatta jó meleg illatos fürdővíz.
– Fürödj meg! Én addig előkészítem a hálóruhádat.
Először a wc-hez ment, mert úgy érezte kipukkan a hólyagja. Aztán átadta magát a fürdés örömének. Az illatos víz megtette hatását. Szinte elkábult tőle. Nem is vágyott másra, mint belebújni a jó meleg ágyba, és aludni reggelig.

Miriam és Elizabet nyalták a fagylaltjaikat miközben sétáltak vissza a kocsihoz.
– Na milyen volt a film?
– Nagyszerű! És ez fagylalt! Igazán finom!
– Örülök, hogy jól érezted magad. És most beszállás! Indulunk haza.
Az első ülés tényleg kényelmesebb volt. A rövid visszaút után Miriam elköszönt „anyjától”, és fölment a szobájába. A kis felső fürdőszobában gyorsan letusolt, használva Miranda márkás tusfürdőjét. Megtörölközött, és kivett egy szép pizsamát a fiókból. Belebújt az ágyba, és magára húzta a paplant.
– Micsoda nap! Életem végéig így kéne élnem!
Mondta félhangosan és szinte azonnal édes álomba merült.

Kopogtak a fürdőszoba ajtaján. Jamila sürgette Mirandát, hogy ideje lefeküdni, mert reggel korán kell kelni. Lassan kimászott a kádból, és szárazra törölte magát. Átment a szobába, ahol az ágyon egy halom ruha várta. „Anyja” el kezdte öltöztetni. Miközben egyre újabb és újabb ruhát tett rá Miranda rájött, hogy ezek a ruhák majdnem ugyan olyanok, mint amiket napközben viselt. A különbség csak annyi volt, hogy minden ruha, és a fátylak is fehérek voltak. Az anyaguk pedig vékony, selymes. Oda fordult a tükörhöz, és most egy fehér szellemet látott benne. Ó Miriam, te aztán jól rászedtél engem! Gondolta letörten.
– Jó éjt „lányom”!
– Jó éjt „anya”!
Sóhajtotta Miranda és lefeküdt az ágyra. „anyja” gondosan betakarta, mint egy gyereket, aztán elhagyta a szobát.
– Csak két nap! Túl fogod élni Miranda !
Motyogta aztán elaludt.

Az új szomszéd Az új szomszéd – 3. és 4. rész

 


One thought on “Az új szomszéd – 1. és 2. rész

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s