A fogadás

A fogadás

 

1.rész: Margaret

 

Margaret Houston azért utazott Afganisztánba, hogy Herat tartományban az általa képviselt humanista szervezet által épített iskola építését felügyelje. Az építés sokkal lassabban ment az elvárhatónál. Nem volt elég munkás, aki dolgozott, az sem megfelelően. Az építésvezető egy helyi mérnök, Raul Jalal, nem tudta, talán nem is akarta gyorsabb munkavégzésre bírni őket. Ő Raul házában bérelte az emeleti lakrészt. Raul két tinédzser lánya Bibi és Marisha jó barátságban volt vele, és segítettek neki, amiben csak tudtak. Raul anyja, Hassina, nem rokonszenvezett vele. „Milyen nő az, aki félmeztelenül jár az atcán?” Mondogatta.

A helyiekkel egyébként meg tudta értetni magát, mert egy nyelvtanfolyamon elsajátította a helyi nyelvjárásokat. Ez volt az egyik, de nagyon fontos oka, hogy őt küldték. Őt a helyiek csak Malaa Hussein-nek szólították, mert mint mondták a neve kimondhatatlan. Ez először zavarta, de gyorsan megszokta. A helyi nők mind kék burqájukba burkoltan jártak a házon kívül. Őt is megpróbálták erre rávenni, de ő visszautasította. Csak egy kendőt tekert a feje köré, ha kilépett a házból. Senki sem örültek ennek. Különösen a nők között voltak, akik ezt nehezményezték. Köztük is legjobban Hassina, aki soha nem állta meg szó nélkül:

„Rendes nő nem mutogatja magát férfiak előtt! Csak ha a fiam felesége lennél, akkor mutatkozhatnál előtte burqa nélkül!”

Margaret épp Raullal vitatkozott:

„Raul nagyon le vagytok maradva! Nem fog az iskola elkészülni a megbeszélt határidőre! Hogyan kezdhetjük el a tanítást szeptemberben, ha nincs is iskola? A te lányaid nem akarnak iskolába járni?” Kérdezte mérgesen.

„Nézd Malaa! Tudom, hogy van némi lemaradás, de el fogunk készülni időre! A feleségem emlékére esküszöm!” Emelte fel a kezét a férfi.

„Kizárt! Ilyen lemaradás mellett legalább egy hónap csúszás várható! De tudod mit? Fogadjunk! Ha nem készülsz el határidőre, akkor életed végéig köteles vagy európai ruhát viselni!” Mondta a férfinak, akit még sohasem látott mást viselni, mint a tradicionális afgán ruhát és sapkát.

„Rendben Malaa! De ha időben elkészülünk, te fogsz életed végéig afgán ruhát és burqát viselni, még otthon is!” Mondta a férfi, és mielőtt Margaret megakadályozhatta volna, megragadta a kezét, megrázta, és kiviharzott a szobából. Másnap Margaret különös csöndre ébredt. Az utcán sem látott senkit. Aztán a városka másik végéről, ahol az iskola épült, halk hangokat hallott. Ahogy haladt az építkezés felé, egyre hangosabb lett a zsivaj, és meglátta, hogy az egész városka ott sürög-forog, a nők kék burqájukban, ami csak úgy lobogott utánuk. És Raul, mint egy megszállott irányította őket.

„Szervusz Malaa! Nézd mennyi munkásom van! És mind szorgalmasan dolgozik! Mit gondolsz elég lesz a határidő betartásához?” Kérdezte a férfi, és nevetett.

Két burqás nő odajött hozzá:

„Szia Malaa! Mit szólsz milyen szorgalmasan dolgozik mindenki!” Hallotta Bibi hangját a kék burqa mögül.

„Szia Malaa! Nem utolsó sorban azért, mert mindenki tud a fogadásról, és mert a nők , velünk együtt, szeretnének téged is burqában látni!” Nevetett a másik burqa mögül Marisha. Aztán elfutottak ismét dolgozni.

Margaret meg volt döbbenve.

„Bizony Malaa! Egy kicsit megsértődtek a nők, amikor nem akartad követni az ő öltözködési szokásaikat, és rávették a férjeiket, fiaikat, hogy segítsenek. Vesztésre állsz a fogadásban!” Mondta Raul, és Margaret belátta igaza van. Napról napra hozták be a lemaradást.

Végül eljött az átadás napja, és az iskola időre elkészült. Az emberek fáradtan, de elégedetten várták Margaretet. A nők előre örültek, hogy ő is burqát fog viselni, mint mindegyikük. Bibi és Marisha belépett Margaret szobájába.

„Itt az idő Malaa! Mivel elvesztetted a fogadást, mától a mi szokásaink szerint öltözöl életed végéig. Hoztunk neked pár burqát is!” És elkezdték öltöztetni. Margaret látta magát a tükörben. Tipikus afgán ruhában volt már, Egy drága, igényesen kidolgozott szép afgán női ruhában. Aztán Bibi a fejére húzott egy kék burqát. Csak nézte magát a kis kék hálón keresztül. Lélegezni sem volt könnyű, látását pedig korlátozta a háló. Csak közvetlen a szeme előtti dolgokat látta, azokat is kék ködön keresztül. Ugyanúgy nézett ki, mint a két lány. Hassina is odajött hozzá és megölelte:

„Végre úgy nézel ki, mint egy rendes asszony! Úgy örülök!”

„Húzd össze a burqa elejét a kezeiddel, és induljunk!” Mondta Marisha.

Elindultak az átadásra, és rájött, milyen nehéz járni a burqában. Mire az iskolához értek, az egész városka ott volt. A nők elismerően beszélgettek vele, megsimogatták a vállát, kezét fogták. Hirtelen mindegyikük a barátja lett. A korábbi neheztelést, mintha elfújták volna.

Elkezdődött az átadási ünnepség. Előbb a városvezető beszélt. Kiemelte, milyen hálásak a szervezetnek, hogy anyagilag lehetővé tette az iskola megépítését, és reményét fejezte ki, hogy „Malaa” jó igazgatója lesz az iskolának, és értékes tagja a városnak. Aztán az imám jött, aki Allahnak adott hálát, és imádkozott az iskola sikeres működéséért, és úgy gondolta, „Malaa” hamarosan felveszi a muzulmán hitet, és megfelelő férjet talál magának. Ő szívesen összeadja majd őket. Raul is beszélt. Mindenkinek megköszönte a segítséget, és emlékeztette „Malaa-t”, hogy mit ígért, és sok sikert kívánt neki. Végül „Malaa”/Margaret is szólt. Örült, hogy az iskola határidőre elkészült, és megígérte mindent megtesz az iskoláért.

„Azt hiszem ennek bizonyítására elég, ha rám néztek!” Mondta két kezével burqás fejét érintve. Elégedett nevetés, és női kuncogás volt a válasz. Aztán a kis ünnepség véget ért, és mindenki ment haza. A lányok és asszonyok egyenként odamentek Margarethez és kezet fogtak vele. Mindenki sok sikert kívánt neki, de volt egy halvány érzése, hogy csak látni akarták közelről a burqában. És nem is tévedett. A nők elégedettek voltak vele. Végre ő is burqát visel. És ráadásul otthon is fogja, amit nekik nem kellett. Elégtételt éreztek. Malaa/Margaret hazament a lakrészébe. Vegyes érzelmek kísérték. Örült a sikeresen befejezett építkezésnek, de az ár nagyon magas volt!

„Malaa” nézte a tükörképét a kék hálón keresztül és hangosan szidta magát:

„Látod mibe kerültél te hülye? Burqába! Jól kitoltál magaddal! Hordhatod a burqákat életed végéig! Nézegetheted a világot a kis kék hálókon keresztül! Persze, ha hazamennél levehetnéd! De megígérted, hogy életed végéig viseled! Hogy fogsz a tükörbe nézni, ha megszeged, amit ígértél? Ha férjhez mennél, mit fog szólni a férjed, ha kiderül hogy hazudsz? Ha viseled a burqát, hogy fogsz férjhez menni? Mit szólnának otthon, ha így járkálnál az utcám? És mit fog mindehhez szólni a szervezet? És ha hazamész, ki is rúghatnak! Ha elterjed, márpedig el fog, hogyan találsz másik állást? Nincs jó megoldás!” Mondta, és majdnem elsírta magát.

„De van!” hallatszott mögüle Raul hangja. Megfordult és rájött, a férfi mindent hallott.

„Gyere feleségül hozzám! Az első pillanattól kezdve, végig azon gondolkoztam, hogyan érhetném el, hogy a feleségem legyél. Bevallom szándékosan szabotáltam a munkát. A fogadás, amit felajánlottál, kapóra jött. Igazából, ahogy mondtad is, nincs is más választásod! Se otthon, se itt senki más nem venne el. De itt jó sorsod lesz. A lányaim már most is úgy tekintenek rád, mintha az anyjuk volnál. Minden probléma megoldódna. Emlékezz milyen boldogok voltak az asszonyok, amikor először megláttak a burqában! Itt ezért elismerés és megbecsülés jár neked! Az imám is megmondta: Vedd fel a muzulmán hitet, és találj megfelelő férjet magadnak. Ne keress tovább! Itt áll előtted! Legyél a feleségem és a lányaim anyja!”

„Igen! Légy anyánk helyett anyánk Malaa!” Hallotta az ikrek hangját Raul mögül.

„Lépj az előző felesége helyébe, és légy jó felesége a fiamnak, lányom! De előbb vedd fel az iszlám hitet!” Lépett hozzá Hassina.

Malaa egy hónap múlva Raul felesége lett. Fehér burqában járult az imám elé, aki néhány napja áttérítette. A férfiak sok boldogságot kívántak Raulnak, a nők pedig Malaa-nak.

Bibi és Marisha nagyon boldog volt. Nem is kívánhattak jobb anyát maguknak. Nézték új anyjukat a mennyasszonyi burqájában, aztán odabújtak hozzá, és átölelték.

Hassina is megölelte:

„Légy jó felesége a fiamnak Malaa! Allah segítsen benneteket!”

 

2.rész: Emma

 

Egy év múlva a szervezet két ellenőrt küldött az iskolához. Amikor a két nő megérkezett, egy kék burqát viselő asszony fogadta őket az iskola előtt.

„Margaret Houstont keressük.” Mondták neki.

„Én vagyok az, de a nevem már Malaa Jalal.” Mondta a burqás asszony. Amikor kérték, hogy mutassa meg az arcát, csak a fejét rázta.

„A férjem nem engedné meg!”

„De hogy-hogy férjnél vagy? Kényszerítettek? Ha akarod, segítünk megszökni!” súgták a fülébe.

Ő csak a fejét rázta, és nézte őket a kis kék hálón keresztül.

„Azért jöttem ide, hogy segítsem az építkezést. A munka lassan haladt, és kötöttem egy meggondolatlan fogadást, és vesztettem. Most hordhatom a burqát életem végéig. Nem lehetek szószegő! A férjemnek igaza volt, amikor azt mondta: magam elől nem tudok elszökni. Hogyan nézhetnék utána tükörbe? Eleinte nagyon nehéz volt az életem. Nem könnyű a burqaviselés. Nehéz, meleg, alig lehet látni benne. A fejemet szorítja a sapkája. De ne ácsorogjunk idekint, gyertek be!”

Odabent körbevezette őket az iskolában. Elégedetten látták, hogy a helyi lehetőségekhez képest az építők jó munkát végeztek.

„De most miért nem veszed le a burqát? Idebent nem kell viselned!” Kérdezte az idősebb asszony, akit Viviennek hívtak.

„Másnak nem kell, de nekem igen! Így szólt a fogadás! Csak a férjem engedélyével vehetem le. De próbáljátok fel, hoztam mindkettőtöknek!”

A két asszony beleegyezett. Megnézték magukat a tükörben.

„Ez borzasztó! Mondta Vivien, és letépte a fejéről.

A fiatalabb, akit Emmanak hívtak, csak nézte tovább magát a tükörben:

„Tényleg kényelmetlen, és ez a kis kék háló erősen korlátozza a látást, de elviselhető.”

„Higgyétek el sokszor megszökhettem volna, és gondoltam is rá, de ma már ide tartozom. Én vagyok az igazgatónő. Itt mindenki szeret és megbecsül. Most már muszlim feleség vagyok, férjem van, és két tinédzser mostohalányom. Nem hagyhatom el őket! Igaz, a burqát állandón viselnem kell! Még éjjel is, ha a férjem úgy akarja. De a születendő gyermekemet sem akarom az apjától elszakítani!” Simította végig a kék szövetet kerekedő hasán Malaa.

„Gyertek el hozzánk! Bemutatlak benneteket a családomnak! És lakjatok nálunk!” Mondta Malaa, és Emmahoz fordult, aki még mindig a tükör előtt forgolódott.

„Látom tetszik! Adok neked kölcsön egy gyönyörű afgán női ruhát hozzá. Van itt egy a szekrényemben, és gyere abban hozzánk! Az anyósom Hassina rögtön barátként fogad majd. Meg a lányaim is boldogok lennének!”

„Miért ne?” Nevetett Emma, és Malaa segítségével felvette a valóban nagyon szép afgán ruhát, és Malaa visszahúzta a burqát a fejére.

„Ezt ugye nem gondolod komolyan?” Csóválta a fejét Vivien.

„Ha Rómába mész, élj úgy, mint a rómaiak!” Jött a válasz a burqa mögül.

Ahogy végiggyalogoltak az utcán, több nő is megállította őket. Mind burqát viseltek, és váltottak néhány szót Malaa-val, majd Emma kezét szorongatták.

„Örülnek neked! És hogy a helyi szokásoknak megfelelően öltözködsz.” Fordította le Malaa.

Emma csak mosolygott, elfelejtve, hogy ezt senki sem látja. Amikor bementek a házba, egy idősebb asszony jött hozzájuk..

„Anya ezek itt a szervezet emberei, Vivien, és a burqában Emma.” Mondta Malaa, bemutatva a két asszonyt.

„Örül nektek szívből! Emma idebent megemel fátyol eleje, amíg fiam távol. Menyem tanít engem angol, de még nem jó!” Mondta tört angolsággal Hassina. Kezet fogott velük, Emmat meg is ölelte és kedvtelve nézett a szemébe, ahogy Emma megemelte, és a feje fölé húzta a burqa elejét. Majd hellyel kínálta őket. Két lány robogott be, és megpuszilták Malaa-t a fátylán keresztül.

„Szia anya! Kik ezek? A szervezet emberei?” Kérdezték egyszerre, hibátlan angolsággal.

„Igen! Én Vivien vagyok, Ő pedig a burqában Emma. Azért jöttünk, hogy az iskolát is, és a tanítást is megnézzük. Úgy látom az angol már jól megy. Ugye az iskolában tanultátok?”

„Igen! Malaa tanított minket, és a többieket is. Emma! Milyen volt a burqában sétálni?”

„Nem volt könnyű! Alig lehet látni benne! De egzotikus volt!” Nevetett Emma.

Hassina odalépett Emmahoz, és az arca elé húzta a fátylat

„Raul megjött! Kell eltakar arc!” Magyarázta tört angolságával.

Raul köszönt, és leült melléjük. Sokáig beszélgettek, és Vivien örült, mert szinte minden kérdésére azonnal választ kapott. Másnapra megbeszéltek egy egész napos iskolalátogatást is. „Kell egy tanár a felségem helyére! Két hónap múlva már nem fog tudni tanítani, mert a terhessége megakadályozza ebben. Küldene a szervezet valakit?” Szólt Raul.

„Emma tanár. Ha akar maradhat, én a papírokat elintézem hozzá. Velem ellentétben családja sincs. Nos Emma?” Kérdezte Vivien.

„Ez egy kicsit gyorsan jött! És nem beszélek egyetlen helyi nyelvjárást sem!” Rázta burqás fejét Emma.

„Azon nem múlik. A tanítás úgyis angolul folyik, mi meg majd tanítunk téged. És nem kell azonnal döntened!” Mondta Bibi. Marisha és Malaa bólogatott.

Vivien és Emma megkapták az emeleti lakrészt. Elővették a pizsamáikat, de Malaa adott nekik egy-egy hálóinget. Vivien maradt a pizsamájánál, de Emma örömmel belebújt. Nézte magát a csupa fodor selyem hálóingben.

„Ez nagyon jól áll neked!” Mondta neki Malaa.

Reggel Malaa, legyőzve Emma gyenge tiltakozását, beöltöztette őt az afgán ruhába, és ráadta a burqát. Vivien nevetett:

„Igazán jól áll neked a kék börtön! Te afgán asszony!”

„Nagyon vicces vagy! És te miért nem viseled?” Mondta Emma méltatlankodva a burqa mögül.

„Ki is mondta, hogy aki Rómába megy éljen úgy, mint a rómaiak?” Mosolygott Vivien.

„Szokj hozzá! Ha itt maradsz, ezt kell viselned!” Mondta Malaa.

Az iskolában Emma is felakasztotta a burqáját a fogasra, mint a tanulók. Csak Malaa viselte a sajátját. A lányok nagy igyekezettel mutatták meg, mi mindent tanultak eddig. Vivien és Emma nagyon elégedettek voltak, és meg is dicsértek mindenkit. Tanítás után a lányok körülvették őket, és hosszan beszélgettek. A két asszony az iskoláról kérdezgette őket.

„Nagyon jól áll neked ez a ruha! Igazán csinos vagy benne!” Mondta az egyik lány Emmanak. A többiek vihogva bólogattak. Invitálták Emmat, hogy látogassa meg őket. Kérték, hogy vállalja el az iskolában a tanítást. Végül mindenki hazaindult. A lányok kérésére először Emma bújt a burqájába, a lányok egyenként átölelték.

„Tökéletes! Mintha anyámat látnám!” Szólt az egyik lány.

Azután felvették a saját burqájukat, és mentek haza.

„Hogy tetszettek a lányok? Mert nekik te nagyon tetszettél! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megkedvelnek. Ez a burqa miatt is lehet.” Mondta Malaa Emmanak, miközben visszafelé mentek. Hátuk mögött jött Bibi és Marisha, akik végig vihogták az utat.

„Mi olyan vicces?” Kérdezte tőlük Emma visszafordulva.

„Semmi! Csak elképzeltük, hogy férjhez mész apánkhoz!”

„Közben sikerült üzenetet küldenem a szervezetnek. Már válaszoltak is. Arra kérnek, maradj itt és vedd át az iskolát Malaatól! Tanuld meg az urdu, és farsi nyelveket, és tanítsd te a lányokat!” Mondta Vivien.

Emma csak nézte őt a burqa rácsán keresztül, majd bólintott.

„Úgy döntöttem elfogadom a szervezet kérését, és itt maradok. A lányok nagyon aranyosak, én is megkedveltem őket. Bár lehet, hogy igazad van, és a burqa miatt kedveltek meg ennyire.” Fordult Malaahoz. Közben hazaértek. Raul várta őket az ajtó előtt. Malaa elmesélte neki, miről beszéltek. Ő így szólt:

„Köszönöm Emma! Vivien a kocsi pár perc múlva itt lesz érted, hogy visszavigyen. De előtte együnk. Anyám főzött ebédet.”

Ebéd után Vivien összecsomagolt, és elköszönt.

Raul így szólt Emmahoz:

„Anyám szerint követned kell a feleségem példáját! Burqát viselnél itthon, meg az utcán.”

„Raul nem a férjed! Itthon is viselned kell! És az iskolában is!” Mondta Hassina urdu nyelven.

„Emma vendég! Nem kényszeríthetjük erre!” Védte Malaa Emmat miután lefordította neki, amit anyósa mondott.

„Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek! Inkább vállalom, hogy viselem itthon, meg az utcán. Az iskolát meg majd meglátjuk. Ha a diákok úgy akarják, viselem ott is. Rendben?”

Mondta Emma és Hassina bólintott. Másnap az iskolában Emma meglepetésére a diákok arra kérték, viseljen burqát ő is az iskolában, mint Malaa. Biztos volt benne, hogy nem lesz erre igény, de tévedett. Kiderült, Hassina minden diáknál járt, és arra kérte őket, és szüleiket, kérjék erre Emmat. Mint mondta:

„Ha Malaa, mint tanárotok viseli, Emma is viselje, ha a tanárotok akar lenni!”

Emma beilleszkedett a családba. Az iskolában burqában tanított, a diákjai és szüleik örömére. Amikor Malaa két hónap múlva megszülte kisfiát, együtt örültek mindnyájan. Raul annyira boldog volt, hogy őt is megcsókolta a burqán keresztül. Emma elpirult, és most igazán örült, hogy a burqa eltakarja az arcát. Megkedvelte Rault és ha Malaa nem lett volna a felesége, szívesen vette volna, ha udvarol neki. Esetleg feleségül venné, ábrándozott.

Hassina alaposan megszídta a fiát:

„Mit csinálsz te ostoba! Ő nem a feleséged! Majd idejön az apja, és számon kéri tőled! És igaza lesz! Szegény lányt ki veszi el, ha kiderül hogy idegen férfiak ölelgetik? El kell venned feleségül!”

„De anya! Csak egy kicsit túl boldog vagyok! És azt sem tudom van-e apja, és ha van is, nem fog idejönni veszekedni! És az ő kultúrájukban ez nem annyira komoly dolog! De azért bocsáss meg Emma!” Fordult oda hozzá Raul.

„És most elveszel feleségül?” Kuncogott Emma a szája elé emelve kezét, de közben arra gondolt, mi lenne, ha tényleg feleségül kérné? Igent mondana? Igen!

Raul még egyszer bocsánatot kért, és valósággal kimenekült a szobából. Hallotta, hogy a háta mögött nevetnek rajta. Hát tehet ő arról, hogy tetszik neki Emma? Gondolta bosszúsan. És miért ne lehetne a második felesége? Szereti Malaat, nem akar elválni tőle. Most hogy fiút szült neki, erővel sem választhatják szét őket. De ha Emma muzulmán lenne? És ha Malaa beleegyezne? De jó lenne! Gondolta.

„Na mit szólsz? Ezek a férfiak mindig elmenekülnek, ha kényes kérdések merülnek fel! Látom ám, hogy tetszik neked Raul, és te is tetszel neki!” Nevetett Malaa.

„De hát ő a te férjed! Nem akarok közétek állni! Ha szingli lenne, az más volna.” Rázta burqás fejét Emma.

„Emeld fel az arcodról a burqát, és nézz a szemembe!” Mondta Malaa felfedve az arcát.

„Afganisztán egy muzulmán ország. Egy férfinak akár négy felesége is lehet! Két feltétele van: 1. el tudja tartani őket. Ez nem probléma. 2. az első felesége beleegyezzen. Beleegyezem. És muzulmánná kell válnod.” Mondta neki a kezét fogva.

„Gyere lányom! Elmegyünk az imámhoz. Ő majd átvezet az iszlám vallásra. És utána feleségül mehetsz a fiamhoz.” Mondta Hassina. Felvette a burqáját, és kézenfogva vezette Emmat az utcán. Közben beszélgettek. Emma boldog volt. Tetszett neki az ötlet, hogy Raul második felesége legyen. Persze burqát kell majd viselnie, de hát most is azt teszi!

Odaértek egy nagy házhoz, és Hassina bekopogott a nagy fakapun. Egy burqás nő nézett ki.

„Szia Jamila! Hassina vagyok, és ez itt Emma a tanárnő.”

„Csak nem követett el valami rosszat a lányom?” Kérdezte az asszony idegesen.

„Ne aggódj! Nem erről van szó. A férjedet keressük, itthon van?”

A nő bólintott, és bevezette őket. Hassina elmagyarázta az imámnak, miről van szó.

„Ó! Nagyon örülök, hogy eljöttetek. Emma, egy hét alatt megtanítok neked mindent, amit egy jó muzulmánnak tudnia kell. Aztán férjhez adhatlak Raulhoz!” Mondta boldogan az imám.

Minden nap tanítás után Emma hazakísérte Jamila lányát, és ő kezdett tanulni az imámtól. Nyílt titok volt, amit mindenki tudott, és mindenki örült neki. Természtesen Raul fülébe is eljutott. Egy nap amikor hazament, hangokat hallott az emeletről, Emma lakrészéből. Óvatosan, nesztelenül fellopakodott, és belesett a félig nyitott ajtón. Két burqás nő beszélgetett, Malaa kék burqában, és Emma, Malaa fehét esküvői burqájában a házasságról beszélgettek. Gyorsan otthagyta őket, és elégedetten ment a saját szobájába.

„Itt volt Raul! És látta a menyasszonyát a gyönyörű burqájában! Láttam a tükörből!” Súgta nevetve Emma fülébe Malaa.

Egy hét múlva a mecsetben az imám Emmat muzulmánná nyilvánította. Ott volt az összes diáklánya a szüleikkel együtt. Természetesen Bibi és Marisha, Raul lányai is. Amikor mindenki gratulált Emmanek, nevetve a fülébe súgták:

„Mindjárt jön apa, aki szeretne mondani neked valamit!”

„Nem szeretnél valamit mondani Raul?” Kérdezte az imám mosolyogva.

„De igen! Azt akarom, hogy a feleségem legyél Emma! Mondj igent nekem!” Nézett Raul Emma szemébe a burqa kék rácsán keresztül.

„Igen! A feleséged leszek!” Mondta Emma, és boldog volt.

Pár nap múlva megtartották az esküvőt, Emma Raul második feleségévé vált. A gyönyörű mennyasszonyi burqájában fogadta a nők jókívánságait.

„Remélem boldogok lesztek!” Mondta neki anyósa is.

„Mostantól a feleségem vagy! Igyekszem boldoggá tenni téged is, de osztoznod kell Malaa sorsában! Nem tehetek különbséget köztetek, így a burqát neked is éjjel-nappal viselned kell!” Mondta Raul új feleségének, aki csak bólintott. Ha a férje ezt kívánja tőle, természetesen megteszi. Raul kézen fogta, és bevezette a szobába. A nászéjszaka Emma számára különös volt, mert a férje nem vette le a burqáját. Másnap kicsit szégyenlősen nézett Malaara, de ő átölelte:

„Örülök, hogy boldoggá tetted az éjjel a férjünket! Remélem hamarosan te is teherbe esel!”

„Azt én is nagyon remélem!” Mondta neki Emma.

Bibi és Marisha egymásra néztek és vihogtak.

„Ne vihogjatok! Hamarosan férjhez mentek, és ti is gyerekeket fogtok szülni.” Szólt rájuk Hassina.

„Bárcsak már ott tartanánk!” Mondták az ikrek egyszerre.

Egy év múlva Malaa jött vissza az iskolából, hogy megszoptassa a kisfiát. Látta, hogy Emma a burqájában pózol a tükör előtt, és simogatja  kidomborodó hasát.

„Három hónap és én is anya leszek!” Fordult feléje Emma. És boldog volt.

„Igen! Szülünk még néhány gyereket a férjünknek, hogy szép nagy család legyünk!” Mondta Malaa nevetve.

 3. rész: Samantha

 

Samantha sikeres újságíró volt. Most éppen Afganisztánba utazott, hogy a szervezet angol nyelvű iskolájáról készítsen riportot. Vele tartott a férje, Karl, aki a fotósa is volt. Hosszú fárasztó út után érkeztek meg az iskolához. Két, kék burqába öltözött nő várta őket.

„Én Malaa Jalal vagyok, ő pedig Emma Jalal. Mi vagyunk az iskola tanítói!” Mondta az egyik burqás nő, a másikra mutatva.

„Már hallottunk önökről. A szervezettől kaptunk tájékoztatót. Igen meglepő számomra, hogy nyugati nők ezt az életmódot választják, és teljesen elrejtve élnek ebben a szegény országban.” Mondta Samantha.

„Igen, de ez misszió is! Azért jöttünk, hogy segítsünk, és vállaltuk ezt az életmódot. A fátyolviselés már természetes számunkra.” Mondta Emma.

A két asszony bevezette őket az iskolába, ahol meglepetésükre minden lány burqát viselt.

„Ez azért van, hogy lefotózhassátok őket. Burqa nélkül csak te beszélhetsz velük.” Hallotta Samantha a magyarázatot. Miután Karl befejezte a fotózást, és kiment, a lányok felfedték az arcukat. És elkezdtek beszélgetni. Samantha megtudta, hogy a lányok örömmel járnak iskolába, szeretik a tanáraikat, és iskola után férjhez akarnak menni. Az iskolát is azért végzik el, hogy jobban találjanak férjet maguknak. Iskola után az asszonyok meghívták őket a házukba. A házban egy idősebb asszony Hassina, Malaa és Emma anyósa fogadta őket burqában, és hat gyerek, akik odafutottak az asszonyokhoz. A két burqás lány, akik hazáig kísérték őket, Bibi és Marisha, Malaa és Emma mostohalányaik voltak. Rövid beszélgetés után megjött Raul Jalal, a férj. Ő és Karl átmentek a nappaliba, a nők meg fel az emeletre. A burqáikat lent hagyták, csak Malaa és Emma tartotta magán őket.

„Ti miért nem veszitek le? Ja a fogadás! És Emma?” Kérdezte Samantha.

„Nekem osztozni kell Malaa sorsában. Ez nálunk a szabály. De nem olyan rossz ez! Próbáld ki!” Mondta Emma. Hozott egy afgán ruhát, egy burqát és felöltöztette.

„Na hogy érzed magad?”

„Nem is annyira rossz, mint gondoltam.” Mondta Samantha. És nézegette magát a tükörben.

„Remélem itt maradtok pár napig! Addig viselhetnéd.” Mondta Malaa.

„Egy hetet terveztünk, és miért ne?

„Az emeleti lakásban ellakhattok.” Mondta Hassina. Samantha megköszönte.

„Mindjárt vacsora. Mi lenne, ha felszolgálnád az ételt a férjednek, miközben én is felszolgálok az én férjemnek.” Kérdezte Malaa. Samantha bólintott.

Lementek az étkezőbe, letérdeltek a férjeik elé, és eléjük tették az ételeket. Samantha látta, hogy Raul súg valamit Karlnak, aki elmosolyodott. Miután a férfiak visszavonultak, a nők és a gyerekek is ettek. Malaa szólt Samanthának:

„Ne vedd le a burqát! Nézd, hogy eszik Emma és én, és egyél te is így!”

Csak ők ettek burqában. Hassina és az ikrek segítettek a gyerekeknek, akik kíváncsiak voltak Samanthára. Az egyik lány be is nézett vihogva a burqája alá. Utána rendet raktak.

„Jö éjt Samantha! Mutasd meg magad a férjednek! Meglátod tetszeni fog neki!” Mondták nevetve. És igazuk volt. Karl kedvtelve nézte burqás feleségét.

„Nagyon jól áll neked! Szívesen látnálak benne többször is! Raul mondta, hogy te szolgáltál fel nekem. Nagyszerűen csináltad. Megcsinálnád a többi étkezésnél is?” És megcsókolta a fátylon keresztül. Samntha bólintott, átölelte, és viszonozta a csókot. Karl  felemelte, és letette az ágyra.

„Milyen éjszakád volt?” Kérdezték reggel az ikrek, és vihogtak.

„Nagyszerű! A szexre gondoltatok ugye?” Nevetett Samantha is.

Egy hétig élt a burqában, és élvezte. Mindenki barátságos volt vele. Malla, vagy Emma segítségével beszélt a helyi asszonyokkal, akik mind örültek neki, hogy ő is fátylat visel, és ráadásul tetszik is neki. Amikor indultak haza, Malaa egy csomagot adott át neki.

„Hogy otthon is emlékezz ránk!” Vihogtak az ikrek.

Amikor hazaértek, és kipakoltak a bőröndökből, kezébe került a csomag, és kibontotta. Az afgán ruha és a burqa volt benne. Gyorsan belebújt a ruhába, és felvette a burqát. Odament a férjéhez. Karl elismerően nézett rá:

„Wow! Gyönyörű vagy benne! Eszembe jutott egy jó program estére!”

„Nem tudom mire gondolsz!” Mondta Samantha vihogva. Odabújt hozzá és megcsókolta a kék szöveten keresztül.

 

 

 


One thought on “A fogadás

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s