Az uszoda

Az uszoda

by T_G

Version for “Tales of the Veils” website.
Not for reproduction on other websites or in any other publishing format without author’s permission.

The English translation of this tale is The Swimming Pool

burkini-kokong3

1. rész

Szabrina Bergman rendszeresen járt uszodába. Legtöbbször egyedül. Most is éppen a medence felé tartott az öltözőből, amikor két, egy fekete és egy sötétkék burkinit, a muzulmán fürdőruhát, viselő arabul vitatkozó nőbe botlott. A fürdőruhájuk fényes anyaga az egész testüket eltakarta, csak az arcuk volt látható. Kezükön ugyanolyan színű kesztyű, lábukon fehér gumi úszócipő. Tulajdonképpen egész csinosak, gondolta magában.

„Bocsánat! Szeretnék átmenni!” Mondta nekik, mire a két nő feléje fordult.

„Kérem mondja meg a lányomnak, hogy nem is csúnya a fürdőruhája!” Mondta az idősebbik, akin a fekete burkini volt.

„Tényleg nem csúnya. Nyugodtan viselheted.” Mondta Szabrina.

„Nekem nem kell! Inkább viselnék olyat, mint a tied!” Fordult Szabrina felé a fiatalabb.

„Tudod mit? Ha ő viseli helyetted, beleegyezem! De ha nem akkor ebben jössz be velem!” Mondta megint az idősebb.

„Azt mondtad nem csúnya! Akkor cseréljünk, mert ebben én be nem megyek!” Mondta a fiatalabb Szabrinának. Még vitatkoztak egy ideig az anyjával, pedig Szabrina már rég úszott volna, de nem tudta kikerülni őket. Végül így szólt:

„Rendben, ha így végre bejuthatnék a medencéhez, ám legyen.”

A fiatalabb villám gyorsan kibújt a kék burkiniből, és felvette Szabrina közben levetett egyrészes úszóruháját. Az anya feladta Szabrinára a burkinit. A burkini nadrágszára bokáig ért, rugalmas anyaga felvette a lába formáját. Mint egy fényes sztreccsnadrág, vagy latex. De anyaga inkább az ő úszódresszére hasonlított. Aztán az asszony segítségével belebujt a felsőrészbe. Ez anyagában, színében megegyezett a nadrággal. Az ujja csuklóig ért, a kapucni szorosan simult a fejére, csak az arcát hagyta szabadon. A nő Szabrina lábára gumi úszócipőt húzott, kezére pedig a burkinihez hasonló kék színű kesztyűt.

„Na nézd meg magad a tükörben! Jól áll ugye?” Szólt az asszony.

„Hát még nekem a te úszóruhád!” Pózolt a tükör előtt a lány, Szabrina dresszében.

Szabrina nézte magát a tükörben. Bár csak az arca látszott, be kellett vallania, tényleg jól állt rajta. A burkini inkább jól kiemelte alakját, mint elrejtette volna. Határozottan szexinek találta.

Végre bementek a medencéhez. Közben beszélgetett új ismerőseivel. Hassina és a lánya Laila tegnap jöttek a városkába. Laila 18 éves volt, mint ő. Három húga: Rabia, Safa és Hadia, 16, 15, és 13 évesek voltak. És szállodában laktak Laila apjával, aki a helyi kereskedelmi részleg vezetője lett tagnap óta. A két lány ment a nagymedencébe úszni, Hassina pedig, mivel nem tudott úszni, a kicsibe. Furcsa volt úszni a burkiniben, cipőben és kesztyűben, de néhány méter után már nem is gondolt rá. Több mint egy órán keresztül úszott, ahogy szokta. Egy kicsit jobban elfáradt, mint máskor, de nem törődött vele. Közben beszélgettek Lailával, aki mellette úszott. Sosem gondolta volna, hogy valakivel egy óra alatt össze lehet barátkozni. Kijöttek a medencéből, és beszélgettek hármasban.

“Na hogy tetszik a burkini?” Kérdezte Laila.

“Egész jó, de most hogy kijöttünk a vízből, és az egész testemet a vizes ruha fedi, fázom.”

“Pedig a maszkot még ki sem próbáltad! Egyébként szokás kérdése. Nálunk otthon a tengerparton nagyon süt a nap, ott még kellemes is, hogy hűvös.” Mondta Hassina és otthagyta őket.

A két lány még beszélgetett egy ideig. Szabrina megnézte magát többször is a közeli tükörben és tetszett magának. Úgy nézek ki, mint egy búvár, gondolta. Laila alig tudta elfojtani a mosolygását, ahogy Szabrina nézegette magát.. Mentek az öltözőbe. Szabrina meglepetésére egy teljesen lefátyolozott nőt látott, akiből még a szeme sem látszott, csak egy fekete szellem.

„Gyerünk lányom” Siessünk, mert elkésünk!” Hallatszott tompán Hassina hangja a fekete fátyol mögül. Laila elsietett, és mire Szabrina is átöltözött, és kisminkelte magát, ugyanolyan fekete fátyolban jött vissza. Szabrina nem értette:

„Ha a fátyolviselés nem gond, a burkini miért az? És miféle maszkról beszéltek?” Kérdezte.

„Ki mondta, hogy nem gond? De most visszamegyünk a szállodába, és apám miatt viselnem kell. Holnap eljössz? Szívesen találkoznék veled megint. És hozok neked maszkot.” Mondta fekete kesztyűs kezét nyújtva.

„Rendben! Itt leszek!” Fogta meg Laila kezét beleegyezően.

Otthon elmesélte anyjának, milyen élménye volt az uszodában. Összebarátkozott egy arab lánnyal, és az anyjával, és hogy végig burkinit viselt, és tetszett neki.

„Talán vegyek neked egyet?” Kérdezte az anyja nevetve.

„Persze! Sőt egy fátylat is kérek!” Nevetett Szabrina is, és elképzelte magát Laila fátylában.

Másnap kicsit korábban érkezett, és látta a két fátylas nőt kiszállni a kocsijukból. Bementek az uszodába. Mire ő is belépett, Lailáék már várták. Laila odaadta neki a burkinit, és elkérte Szabrina úszóruháját. Beöltözött, és nézegette magát a tükörben. Laila melléje lépett az úszódresszben, és valami feketét tartott a kezében.

„Ez az úszómaszk, amit viselni szoktunk az úszáshoz. Próbáld fel!”

Szabrina meglepetten látta, hogy ez olyan, mint a régi orosz gázmaszkok, csak az alján egy szeleppel a kilégzéshez és egy fej fölé nyúló csővel a belégzéshez. A maszk gumiból készült, és egy széles gumipánt erősítette az archoz. A szemeket eltakaró két kis kerek üvegük olyan volt, mint a tükör.

„Még sosem viseltél ilyet?” Kérdezte Laila, mire Szarrina csak a fejét rázta. Laila mögéje lépett és feladta rá, a feje mögött meghúzva a pántot, majd visszahúzta a kapucnit a fejére. Az üveg olyan volt, mint a detektívtükör. Szabrina átlátott rajta, de az ő szeme rejtve maradt.

„Na hogy érzed magad?” Kérdezte Laila,

„Minden sötétebb lett. Alig látok. Ez a két kis üveg nagyon korlátozza a látást. Csak előre látok. Se oldalra se le és föl nem látok semmit, csak ha a fejemet is mozgatom.” Jött Szabrina hangja torzan a fekete maszk mögül. Légzése nehezebb lett, és hangos, a szelepen áromló levegő miatt.

„Luke én vagyok az anyád!” Nevetett Szabrina, Darth Vadert utánozva.

Illegette magát a tükör előtt. A fekete maszk eltakarta az utolsó látható részt a testéből, az arcát. Én vagyok Vader asszony kuncogott magában.

„Tetszik amit látsz? Mert nekem nagyon!” Mondta Laila.

Szabrina válaszul csak mosolygott a maszk mögött. Tényleg tetszett neki, bár a beszédet annyira torzította a maszk, hogy volt, amit háromszor is el kellett ismételnie, mire Laila megértette. Néhány perc múlva a maszkban és a burkiniben úszott Laila mellett, és beszélgettek közben. Szabrina érdeklődött hogyan él Laila, miért visel fátylat, és milyen érzés viselni. Laila elmondta, hogy bár ő nem mélyen vallásos, de naponta ötször imádkozik, és még éjjel is fátyolban alszik, elsősorban apja miatt, aki ezt elvárja tőle.

„De kipróbálhatod, milyen érzés. Amikor átöltözünk, te öltözöl be a fátyolba, én meg a te ruhádba! Sőt mivel ma péntek van, egész hétvégén viselheted, és kipróbálhatod hogyan élek, ha eljössz velünk a szállodába.”

„Ezt még meg kellene beszélnem anyámmal!” Mondta Szabrina, és izgatott lett a gondolatra.

„Tedd azt! Én már felvetettem az ötletet apámnak, aki nem kis örömömre nem emelt kifogást.”

„Anyám itt vár már rám az uszoda előtt. Esetleg ő is eljöhetne?”

„Persze! Miért ne?” Bólintott Laila.

Amikor visszamentek az öltözőbe, Hassina már átöltözött, és várta őket. Laila elmondta neki, miben egyeztek meg.

„Rendben, addig is, amíg anyáddal beszélsz, próbáld fel a fátylat!” Mondta a fátylas asszony Szabrinának, és fekete ruhákat vett ki az öltözőszekrényből. Először egy térdig érő fekete bugyit adott rá, aztán egy hosszú fekete ingbe bújtatta. Fekete térdharisnyát húzott a lábaira, hosszúszárú fekete, fűzős csizmát adott rá, aztán egy földig érő fekete abaya jött. Fekete hijabot tekert Szabrina feje köré. Kezeire fekete kesztyűt húzott. Végül egy háromrétegű niqabot kötött hátul a fejére. Aztán a rétegeket a szeme elé húzta, szinte a teljes látását elvéve.

„Kész vagy! A három rétegből az első mindig a szemed előtt van, a második bent a szobában nők között viselendő, a harmadik pedig utcán, vagy férfi társaságban. De van, aki mindig három réteget tesz a szeme elé. Na hogy érzed magad?” Kérdezte Hassina. Szabrina nézegette magát a tükörben, és magát is meglepte, hogy tetszett neki, amit lát. Egy fekete fátyolba burkolt muzulmán nőt látott, akiből semmi sem látszik. Egészen közel hajolt a tükörhöz, hogy legalább a szemét lássa a három réteg mögött, de a fátyol túl vastag volt.

„Érdekes, szokatlan, meleg, minden szürke, de határozottan egzotikus. Most viszont vissza kellene öltöznöm, hogy beszélhessek anyámmal!” Mondta mosolyogva.

„Nem! Nem kell! Lepjük meg!” Hallotta háta mögül Laila hangját, és ahogy megfordult, meglepetten látta, hogy Laila az ő ruháját, cipőjét viseli, és vállán van a retikülje is. És milyen jól áll neki minden! Meg is mondta.

„Nagyszerűen nézel ki a ruhámban! Tényleg jól áll neked! Talán jobban, mint nekem!”

„Köszönöm! Neked is jól áll a fátyol! Úgy nézel ki, mint egy igazi muszlima!” Hajolt meg feléje Laila.

Sokkal jobban áll neked, mint nekem! Viselhetnéd is örökre helyettem, gondolta, és mosolygott a saját ötletén.

„És most keressük meg anyádat!” Mondta Hassina, kézen fogta a fátylas lányt, és elindult vele kifelé az uszodából.

Barbara a kocsija mellett állva várta a lányát, amikor észrevette, hogy két fekete fátyollal eltakart arab nő közeledik feléje, mögöttük egy lány olyan ruhában, amilyet Szabrina viselt.

„Szia anya! Ez itt Hassina és Laila, akikről tegnap meséltem. Hogy tetszem?” Jött tompán az egyik fekete fátyol mögül Szabrina hangja.

„Szabrina te vagy az? Miért vagy fátyolban?” Kérdezte meglepetten Barbara, napszemüvegét is levéve, hogy jobban lássa.

„Igen anya. Kíváncsi voltam milyen érzés, és Hassina beöltöztetett Laila ruháiba, és fátylába. Hogy áll?”

Barbara körbejárta a két fátylas alakot, akik teljesen egyformák voltak.

„Remekül! Nem akarod megtartani? Keressek neked egy mecsetet? Vagy egy muzulmán férjet esetleg?” Nevetett Barbara.

„De! Szívesen megtartanám, legalábbis a hét végére. Lailáék meghívtak a hét végére magukhoz. Nem jönnél velem? Vagy legalább megengeded, hogy elmenjek? És hogy ment a megbeszélés?”

„Miért ne? Sajnos az állásinterjú nem sikerült. Nem könnyű állást találni!” Mondta Barbara kedvetlenül.

Egy arab férfi állt meg mellettük, és így szólt:

„Üdvözlöm önöket! Örülök, hogy elfogadták a meghívást. A nevem Mohamed Kabir. Kérem, kövessen a szállodáig a kocsijával!” Hajolt meg Barbara felé a férfi, és beszállt a kocsijába.

„Szabrina te vagy most Laila! Ülj be ide mellém hátra, ez a nők helye. A szállodában is Lailának szólítunk majd! Úgyis ki akartad próbálni a lányom életét! Laila, te meg ülj be Barbara mellé!” Mondta Hassina, és kinyitotta Szabrinának az ajtót. Ő meglepetten látta, hogy három fekete fátylas lány ült már bent.

„Szia Szabrina! Vagy hívhatunk Lailának?” Nyújtották kesztyűs kezeiket vihogva.

„Sziasztok! Ti vagytok Laila húgai? Hívhattok ahogy akartok!”

Egyenként kezet fogott a három lánnyal.

„Igen! A nővérünk tegnap felvetette, hogy meghívna hozzánk. Mondta, hogy fátyolban jössz majd, és mindnyájan egyetértettünk. És maradjunk a Lailánál” Nevettek egyszerre.

Amíg az út tartott, Hassina és a lányok beszélgettek Szabrinával. Ő mosolygott a fátyla mögött, és tetszett neki, hogy őt is családtagként kezelik. Közben arra gondolt, hogyan mondhatta nekik tegnap Laila, hogy fátyolban fog jönni, amikor csak ma egyeztek meg ebben? Nem értette. Lehet, hogy már tegnap kitervelte? Miért?

A másik kocsiban Laila életében először ült az első ülésen, és a kocsit egy nő vezette mellette! Fátyol nélkül nézhetett kifelé, szinte megvakult a fényben. Barbara látta, hogy hunyorog.

„Szabrina retiküljében találsz napszemüveget. Vedd fel!” Laila feltette a szemüveget és nézte magát a tükörben. Pont olyan volt, mint egy divatos nyugati lány. Tetszett neki, amit látott. Mennyivel jobb ez, mint az a hülye fátyol! Gondolta. Végigbeszélték az utat. Laila mindenre kíváncsi volt, és Barbara szívesen válaszolt. Kedves lány, gondolta.

Amikor beléptek a szállodába Kabir odament a recepcióhoz:

„Mohamed Kabir vagyok, a kulcsomat kérem! És kérek nyolc személyre vacsorát a szobámba, mert vendégeim vannak.”

„Természetesen Kabir úr! Fél óra múlva megfelel?” Kérdezte az alkalmazott a kulcsot átadva.

„Tökéletes!” Átvette a kulcsot és intett a többieknek.

„Gyere Laila, menjünk!” Mondta Hassina Szabrinának, ő csak bólintott, és mindnyájan felmentek. A szoba tulajdonképpen egy lakosztály volt, három szoba, fürdőszoba, wc.  Nemsokára kopogtak az ajtón, hogy itt a vacsora.

Hassina megterített, de szólt Barbarának és Szabrinának, hogy várjanak, amíg a férje végez. Kabir felállt az asztaltól, megköszönte a vacsorát és átment a másik szobába. A nők körülülték az asztalt. Szabrina le akarta venni a fátylát, de Hassina rászólt:

„Hagyd magadon! Figyelj engem, hogyan kell csinálni!” És fátylát kissé megemelve kesztyűs kézzel evett. Szabrina követte példáját. Barbara kíváncsian nézte őket, aztán elnevette magát, mert Laila is a fátyláért nyúlt, pedig ő most nem is viselt. Laila is elnevette magát:

„Bocsánat, de megszoktam.”

„Te Laila! Olyan ügyesen eszel, mintha mindig így étkeztél volna.” Vihogtak a lányok Szabrinára evés közben.

Evés közben beszélgettek mindenről. Barbara kérdezte Szabrinát. milyen érzés fátylat viselni, mire Hassina javasolta neki, próbálja ki! Pár perc múlva már hat fátylas nő ült az asztalnál. Hosszan beszélgettek, és Barbara közben kezdte megszokni a fátylat. Aztán egy óra múlva fölállt, és szólt:

„Későre jár az idő, haza kell mennünk!”

„De én megígértem Szabrinának, hogy a hétvégét Lailaként élheti!” Mondta Laila.

„Hát ha megegyeztetek én nem bánom, de akkor gyere te velem! Ha ő lesz Laila, akkor legyél te Szabrina! Úgyis az ő ruháit viseled. Nos te fátylas arab lány, itt maradsz?” Fordult a lányához Barbara. Nem is vette észre, hogy még ő is viseli a fátylat.

„Persze hogy itt marad! Ugye Laila velünk maradsz?” Kérlelték a lányok.

„Igen anya! Ez az egész olyan egzotikus, nem akarom kihagyni!” Jött a válasz a fekete fátyol mögül.

„Nem felejtettél el valamit?” Kérdezte Hassina.

„Tessék?” Kérdezte Barbara.

„A fátyol! Abban mész haza? Nem lesz könnyű fátyolban vezetni!” Nevetett Hassina.

„Ó! Bocsánat el is felejtettem! Kisegítenél belőle?” Nevetett Barbara is, miközben Hassina segítségével átöltözött.

Barbara és Laila elköszöntek. Laila nagyon elégedett volt a helyzet alakulásával. Egy egész hétvége fátyol nélkül! Amikor megérkeztek Barbara házába, ismét megnézte magát a tükörben, és mosolygott.

“Tetszik?”

“Nagyon!”

“Hát még ha felpróbálod a merészebb ruhákat!”

“Már alig várom!”

 

Hassina hozott egy Koránt, és leült a négy lány elé.

„Addig amíg az ima ideje eljön, felolvasok nektek néhány szúrát a Koránból. Ti meg mondjátok utánam ! Aztán lefordítom neked is Laila.” Kinyitotta a könyvet és elkezdte arabul olvasni, egyik kezével Szabrina kesztyűs kezét fogva. Szabrina figyelte a szöveget, és legjobb tudása szerint ismételte ő is az arab szöveget a három lánnyal együtt. Észre sem vette, hogy múlik az idő. Csak amikor Kabir visszajött a szobába, akkor jött rá, hogy csaknem két órája olvastak. Együtt imádkoztak, és aztán Hassina Így szólt:

„Ideje lefeküdnünk. Furcsa lesz számodra fátyolban aludni, de ez is az életünk része, és most te vagy Laila.”

Szabrina csak a csizmáját vette le, és lefeküdt aludni. Közös ágyuk volt a három lánnyal, akik még sokáig kérdezgették, hogyan érzi magát a fátyolban, hogyan élt otthon, majd jó éjt kívántak egymásnak.

 

2.rész

Szombat reggel Szabrina arra ébredt, hogy keltegetik:

„Laila ébresztő!”

„Mi? Mi történt? Ki az a Laila?” Kérdezte álmosan.

„Hát te! Nem emlékszel?” Kérdezte tőle a fekete fátylas Hassina.

„Jó reggelt nővérem!” Köszöntek neki egyszerre a lányok.

Szabrina lassan magához tért, és eszébe jutott hol van.

„Jó reggelt mindenkinek!” Mondta ásítva, és a szája elé tette kezét. Most vette észre, hogy kesztyűt, és fátylat visel. Felkelt és ment reggelizni. Aztán Hassina odafordult Szabrinához:

„Laila ilyenkor szokott elindulni a korániskolába. Neked nem muszáj, mivel nem vagy muzulmán. De ha úgy akarsz élni, mint Laila, akkor menned kellene. Mit szólsz hozzá?”

„Szívesen elmegyek, mert még sohasem voltam ilyen helyen, de szabad egyáltalán?”

„Persze! Fürödj le, vegyél tiszta ruhát és máris indulunk.” Mondta Hassina és telefonált az iskolába, elmagyarázva miről van szó. Hassina elkísérte a négy lányt az iskolába, ott az imám bekísérte őket az osztályba, ahol húsz hasonló fekete fátylas lány ült, és mind őket nézte.

„Bemutatom nektek Szabrinát. Lépj előre lányom, hogy lássák a többiek, melyik vagy a négy lány közül! Ő keresztény, és most Laila helyett van itt, úgyhogy hívjátok Lailának. Nem beszél arabul, ezért kivételesen az órák sem arabul lesznek tartva, kivéve persze az imákat.”

Szabrina kíváncsian tette, amit a többiek. Hallgatta az imám beszédeit, imádkozott a többiekkel együtt. A szünetekben mindenki köréje gyűlt. Kíváncsiak voltak, hogy érzi magát, milyen keresztény létére muzulmánként élni. Úgy érezte magát, mint egy filmsztár, aki autogramokat osztogat. Persze tudta, csak azért érdeklődnek, mert keresztény, és mert először van itt. De így is jól esett neki. Iskola után elbúcsúztak egymástól.

„Gyere el holnap is!” Kérték mindnyájan.

„Rendben, ha az imámnak nincs ellenvetése.” Mondta nekik.

„Miért lenne? Bármikor szívesen látlak! És kitudja? Talán egyszer, mint muzulmán jössz vissza! Esetleg én adlak majd férjhez.” Szólt az imám mosolyogva.

Délután megkérdezte Hassina Szabrinát:

„Akarsz elmenni az uszodába Laila?”

„Persze! Nagyon szeretek úszni.” Bólintott Szabrina.

„Mi is elmehetünk?” Kérdezték a lányok.

„De hát ti nem is tudtok úszni! Eddig nem akartatok megtanulni! Nincs is fürdőruhátok!” Csóválta a fejét Hassina.

„Majd a nővérünk megtanít minket. Igaz Laila?” Kérdezte Rabia.

„És útközben megállnánk vásárolni!” Folytatta Safa.

„Ha “anya” beleegyezik én nem bánom.” Mondta Szabrina.

„Légyszíves anya!” Kérlelte anyját Hadia, És a három fátylas lány körbevette anyjukat.

„Nem bánom. De akkor máris induljunk! Beszélek apátokkal.”

Tizenöt perc múlva már a boltban válogattak. Rabia végül egy zöld burkinit választott, Safa sárgát, Hadia pedig rózsaszínűt. Vettek egy-egy fekete maszkot is mindenkinek. Mire az uszodához értek, Laila már várta őket.

 

Nagyszerű napja volt Lailának. Cukrászdában voltak, sétáltak a városkában, és beszélgettek. Fodrásznál voltak, ahol olyan frizurát csináltatott magának, amilyen Szabrináé. Manikürösnél belakkoztatta a körmeit, kozmetikusnál is volt. Nagyon hasonlított az igazi Szabrinára. Élvezte a fátyol nélküli életet. Nem kellett korán kelnie az imához. Szerette a napsütést, a lágy szellőt, ahogy a haját fújta, a szexi ruhákat. Kipróbálta Szabrina tűsarkú cipőjét is. Nagyon tetszett neki. Sokat megtudott Szabrina életéről. Hogy Szabrina nem is Barbara lánya. Csak nevelt lánya, mert intézetben nevelkedett öt éves koráig. Onnan vette magához Barbara. Elmesélte Barbarának, hogy Hassina neki sem az édesanyja. Ő apja első feleségének lánya, aki az ő születésekor halt meg. Apja ezt sosem bocsátotta meg neki teljesen. Barbara elmondta, hogy sem ő, sem Szabrina nem kapott munkát elég régóta, és anyagilag nehéz helyzetben vannak. Laila segített Barbának ebédet csinálni, aztán ettek. Ízlett neki az ebéd, és meg is mondta. Barbara elégedett volt.

“Örülök, hogy ízlik. Szabrina mindig csak turkál benne. Ahhoz ne nyúlj! Az disznóhús! Nem tilos az neked? Kérdezte, amikor Laila a másik tálból is kivett egy szelet húst.

“De tilos! Mármint a muzulmán Lailának. A keresztény Szabrinának viszont nem az, és finom!” Mondta Laila mosolyogva, jóízűen enni kezdte, és töltött egy pohárba sört magának.

Barbara csak mosolygott, milyen gyorsan alkalmazkodik a lány. Ebéd után elmosogattak, és rendet raktak. Barbara látta, hogy Laila gondolkodik valamin.

“Mi a baj? Bánt valami?”

“Nem! Csak arra gondoltam, maradhatnék-e Szabrina a következő hétvégéig?”

“Ha Szabrina beleegyezik, miért ne.” Mondta Barbara.

“Köszönöm! Majd ráveszem, hogy egyezzen bele!” Nevetett Laila.

Délután mentek az uszodához. Látták, hogy öt fekete fátylas nő közeledik hozzájuk.

„Mi van csak nem úszni jöttök?” Nevetett Laila hangosan.

„Van ám már olyan nővérünk, aki majd megtanít minket úszni!” Mondta Rabia, mire Laila kiöltötte a nyelvét.

„Ejnye lányom, hogy viselkedsz?” Korholta Barbara Lailát, és magát is meglepte, hogy lányaként említette.

„Gyere Hassina beszélgessünk! Lányok viselkedjetek normálisan, vagy nem jövünk többé!”

Miután Hassina fizetett a pénztárnál, leültek egy közeli padra beszélgetni.

“Hassina! Laila felvetette, hogy nálam maradna a következő hétvégéig. Mit szólsz hozzá?”

“Miért ne? Szabrina nagyon rendes lány! Összebarátkozott a lányokkal, viseli a fátylat, segít, mintha a saját lányom lenne. Mi kifogásom lehetne? Tudod mi mennyit veszekedünk Lailával? Meg Laila a húgaival? Jobb, ha nem tudod! Nem akarja viselni a fátylat! Arra hivatkozik, hogy itt nem kell! Most olyan béke van otthon!” Mondta Hassina sóhajtva.

“Biztos ugyanazokról a lányokról beszélünk? Laila egy bűbáj! Szabrina meg sosem segítet!”

“Nem tudom. Szabrina úgy él, mint egy született muzulmán. Fekete fátylában olyan, mint egy igazi arab lány, amilyennek Lailát mindig is látni akartuk. Szívesen megtartanám örökre!”

„Ne szaladjunk előre ennyire! Bár az ötlet nem rossz!” Nevetett Barbara.

 

Az öt lány, bement az öltözőbe. Laila öltözött át a leggyorsabban, nem volt nehéz neki. Ezúttal Szabrina legszebb bikinijét vette fel. Aztán a négy burkinis lány is elkészült. Rabia, Safa, és Hadia kedvtelve nézték magukat a tükörben. Aztán feltették a maszkjaikat. Ha a burkinik egyforma színűek lettek volna, meg sem ismerték volna egymást.

Az úszás Szabrina számára most elmaradt. Tanította a lányokat úszni. Különösen Hadia bizonyult tehetségesnek. Mire eltelt a délután, már egyedül úszott. Laila úszott, mint előző nap, de most egyedül, Szabrina nélkül, és élvezte, hogy bikinit viselhet. Néha nézte, hogyan tanítja a lányokat Szabrina. Fekete maszkos fejeiket összedugva beszélgettek, és szemmel láthatóan nehezen értették meg egymást, mert a maszkok torzították a beszédet. Az öltözőben visszaöltöztek. Szabrina fekete fátylában ment kifelé, és közben beszélgetett Lailával.

„Na milyen volt az első napod, mint Laila? Hogy tetszik a fátyolviselés?” Kérdezte Laila.

„Egész jó! Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen könnyen megszokható! És te hogy érzed magad, mint Szabrina?” Kérdezte Szabrina.

„Nagyon jól! A ruháid gyönyörűek! Anyáddal jól kijövünk! Mintha tényleg az anyám lenne! És mit szólnál, ha a jövő hét végéig meghosszabbítanánk?” Kérdezte Laila, és tipegett Szabrina mellett a tűsarkú cipőjében.

„Benne vagyok! A húgaid is aranyosak, a saját testvérükként bánnak velem, a szüleid pedig a lányukként. Rendesek a korániskolás osztálytársaid is! Anyáinkkal kell csak megbeszélni! Gyorsan megtanultál járni a tűsarkúban.” Jött a válasz Szabrina fátyla mögül.

„A gyakorlat teszi. Szinte csak ebben járok, mert tetszik. A húgaim aranyosak? Mi folyton veszekszünk! És ne fáradj! Én már le is beszéltem! Csak a te beleegyezésedet akartam hallani.” Mosolygott Laila, miközben odaértek a két asszonyhoz.

„Nos “lányom”, mit szólsz Laila javaslatára? Elfogadod?” Kérdezte Hassina Szabrinát.

„Igen! Már meg is egyeztünk.” Mondta Laila, Szabrinát megelőzve.

„Akkor jó, és most indulás vissza a szállodába, megjött apátok a kocsival!”

Hassina nézte a lányát a rövid topban, pici nadrágjában, és tűsarkú cipőjében. Botrányos! Megrázta a fejét, de nem szólt semmit. Most nem az ő lánya, legyen ez Barbara gondja. A lányai ugyanígy éreztek. Dühösen súgták Szabrinának:

„Úgy néz ki, mint egy kúrva! Legszívesebben letagadnánk, hogy valaha is ismertük!”

Szabrina értette miért vette fel a legszexibb ruháit. Azt akarta, hogy megbotránkozzanak.

Miután az öt fátylas nő beszállt a kocsiba és elindultak, Barbara odafordult Lailához:

„Ez gyorsan ment! Talán túl egyszerűen is.”

„Igen! Úgy látszik, velem ellentétben neki tetszik a fátyolviselés! Észrevetted, hogy Hassina és a lányok hogyan néztek rám? Nem hiszem, hogy tetszettem nekik!” Nevetett Laila.

„Ezért vetted fel! Nem igaz lányom?” Kérdezte Barbara.

„De igaz! Valóban bosszantani akartam őket anya.” Bólintott Laila és vigyorgott.

Szabriana tényleg jól érezte magát a fátyolban. Gyakran nézegette magát a tükörben, és arra gondolt, mi lenne, ha mindig viselné? Ha férjhez menne valakihez, aki ezt elvárná tőle? Ha élete végéig ebben kellene járnia? A nap hátralevő része ugyanolyan volt Szabrinának, mint tegnap. Az ágyban “húgaival” még megbeszélték a napi eseményeket. A lányok megköszönték neki az úszásoktatást. És aludtak reggelig.

A vasárnap reggel ugyanúgy kezdődött, mint a szombati. Mentek a korániskolába. Meglepte, hogy az iskola minden nap várja a tanítványokat. Ezúttal Hassina nem kísérte el őket, csak a négy lány ment. Az osztálytársaik már várták őket. A kezdésig még beszélgettek. Szabrina már egy-két szót megtanult arabul. Mindig jó nyelvérzéke volt. Az imám tanította a koránt, a szünetekben meg beszélgettek. A lányok tanították arabul. Boldogok voltak, hogy egy keresztény lány az ő értékrendjük szerint él, viseli ruhájukat, tanulja nyelvüket. Hadia otthon elmesélte, hogy a lányok arabul tanítják “Lailát”.

„Akkor ezentúl itthon is arabul beszélgetünk. Te meg szólj “lányom”, ha valamit nem értesz! Rendben? És most gyere, segíts főzni!” Mondta Hassina.

„Igen „anya”! Rendben!” Mondta arabul.

Szabrina számára az élet kissé monotonná vált. Alig mozdultak ki a hotelből, akkor is vagy az “apja” mögött sétáltak, vagy a kocsi hátsó ülésén utaztak. Az uszoda jelentette az egyetlen változatosságot, ahol együtt úszott három „húgával”, akik már ügyesen mozogtak a vízben. Egymást csak a burkinik színével tudták megkülönböztetni. Megszokta a maszkot is, sőt tetszett neki, bár nehéz volt benne beszélgetni, mert a hangokat nagyon eltorzította. Meglepetten tapasztalta, hogy Laila nem jött úszni, csak egy üzenetet kapott, hogy szeretné egy hónapig a jelenlegi állapotot meghosszabbítani.

„Mi a véleményed “lányom”? Beleegyezel?” Kérdezte Hassina.

„Igen! Miért ne? Jól érzem itt magam, és a fátyolviselés még mindig tetszik. Csak kissé egyhangú az élet. De egy hónapot kibírok.”

Azt persze nem tudta, hogy a két asszony már megegyezett:

“Hassina! Arra gondoltunk Lailával, hogy egy hónapig nálam maradna. Képzeld találtunk neki munkát! Arab tolmácsként dolgozna a városi hivatalnak. Nagy szükségem lenne erre a pénzre!” Mondta Barbara.

“Megbeszélem a férjemmel, de szerintem beleegyezik. Tudod, hogy a régi Lailát sosem kedvelte. Ezzel az új Lailával viszont nagyon is elégedett. Szerintem szívesen elcserélné! És én is! Gondolkozz el ezen Barbara! Mindenki jól járna!”

“Na hogy ment?” Kérdezte otthon Laila.

“Simán! Hassina megkérdezte apádat, ő pedig azonnal beleegyezett!”

 

Péntekenként az imám elvitte az osztályt a mecsetbe. Együtt imádkoztak a többi asszonnyal a női oldalon. Legalább ötven fekete fátylas nő hajlongott együtt.

Aztán eljött a ramadán ünnepe. Szabrina az ünnep alatt együtt böjtölt a többiekkel. Teljesen beilleszkedett új családjába. A fátyolviselés természetes lett számára. Nem is számolta az eltelt napokat. Észre sem vette, hogy három hónap telt el.

 

“Apád aláírt egy papírt, amivel adoptálhatnálak, és valóban Szabrina lehetnél. Akarod?” Kérdezte Barbara.

“Igen! És te is adsz nekik egy papírt?” Kérdezte.

“Megtörtént!” Mondta Barbara.

 

Az új Szabrina nézegette az új papírjait: Szabrina Bergman, állampolgársága: német, Anyja neve: Barbara Bergman. Nagyon elégedett volt. Csak két hét, és minden elintéződött.

“Nézd mit hoztam anya! Ünneplünk!”

És kibontott egy üveg franciapezsgőt.

 

Két nap múlva a mecsetből kifelé jövet Szabrina meglepetésére Lailát látta egy csinos kosztümben. A haja, a sminkje, a lakkozott körmei! Pont úgy nézett ki, mint pár hónapja ő, amikor állásinterjún volt. Három arab és egy német férfival beszélgetett. Szabrina elköszönt az osztálytársaitól, csak a „húgai” maradtak vele. Közelebb ment hozzájuk, és intett Lailának, hogy jöjjön oda hozzá. Meglepetésére Laila így szólt:

„Egy perc türelmet kérek. Beszélnem kell ezzel a muzulmán asszonnyal!” És megismételte arabul is. Odament Szabrinához és odasúgta neki arbul:

„Dolgozom! Én vagyok a tolmács! Barbarával ez az egyetlen jövedelmünk!”

„Mi ez az egész? Beszélnünk kell!” Mondta Szabrina arabul, amit már anyanyelvi szinten elsajátított, hiszen több mint három hónapja csak így beszélt.

„Szabrina Bergman! Van valami problémája?” Kérdezte a német férfi.

„Nincs! Ez az arab asszony Laila Kabir. Pár hónapja ismerkedtünk össze. Segített nekem. És most beszélnem kellene vele!” Fordult Laila a férfi felé, és arabul is megismételte a többieknek. Majd Szabrinához fordult és arabul mondta neki:

„Egy óra múlva végzek. Várj meg Laila, vagy gyere vissza addigra, és megbeszéljük!”

Szabrina meg volt döbbenve. Egy óra múlva Laila visszajött.

„Laila mi ez az egész? Szabrina Bergman? De hát az én vagyok! Miért beszéltél rólam, mint Laila Kabir arab asszonyról? Te vagy Laila Kabir! És nem is én vagyok a muzulmán, hanem te!” Mondta Szabrina, és fel sem tűnt neki, hogy végig arabul beszélt.

„Akarod megnézni, hogy ki vagy? Hát ez!” Mondta Laila, szintén arabul, és egy tükröt tartott Szabrina szeme elé. Szabrina csak egy fekete niqabbal eltakart fejet látott.

„Szóval ki az arab? Most jöttél ki a mecsetből! Ki a muzulmán? Laila hallgatsz? És nézd meg a papírjaimat! Ki Szabrina Bergman, Barbara lánya? Bizony Laila, Barbara adoptált engem! És német állampolgár vagyok! Kérdezzük csak meg a húgaidat! Ki is a nővéretek?” Fordult a három fátylas lányhoz.

„Te Laila!” Fordult Rabia a fekete fátylas Szabrinához.

„Te vagy a mi igazi testvérünk!” Bólintott Safa megfogva Szabrina kesztyűs kezeit.

„Laila nekünk te kellesz!” Ölelte át Szabrinát Radia is.

„Mit csináltok lányok? Szeretlek benneteket, de ő Laila! Ő a ti igazi nővéretek!” Értetlenkedett Szabrina.

„Tőled több szeretetet kaptunk pár hónap alatt, mint tőle egy év alatt! Te tanítottál meg minket úszni! Te önként és boldogan viseled a fátylat, ő sosem szerette! Te imádkozol velünk, ő csak ha muszáj volt! Te jobb testvér, és jobb muzulmán vagy, mint ő! Menjen csak Szabrina vissza Barbarához, te meg Laila gyere vissza velünk a mecsetbe! Volna ott még egy kis dolgunk!” Mondta Rabia, két húga pedig helyeslően bólogatott.

„Na látod! Tudom Barbara neked is csak nevelőanyád, mint ahogy Hassina is nekem csak mostohaanyám. Barbarával egész közel kerültünk egymáshoz e pár hónap alatt. Amikor javasoltam a hosszabbítást, akkor ő is egyetértett. Elhelyezkedtem a városházánál, mint tolmács. Jól keresek, elég a pénz kettőnknek is. Felhívtam mindkettőjüket. Már itt is vannak.” Mutatott Laila Szabrina háta mögé. Szabrina megfordult, és látta, hogy Barbara közeledik egy fátylas nő mellett. Az új „Szabrina” elmondta nekik, miről beszéltek.

„Igen Laila! Amíg ideértünk Barbara elmondott nekem mindent, és egyetértek vele. Szabrina, most már nevezzük így, jó lánya lett. Ő a kereső a családban. Te Laila pedig már hozzánk tartozol! Szeretnélek én is adoptálni téged, Barbara aláírta az adoptáláshoz szükséges papírt, de már felnőttnek számítasz, neked kell eldöntened, leszel-e a lányom! Rabiának igaza van. Gyere vissza velünk a mecsetbe! Az imám már vár ránk. Tedd le a sahadát, és írd alá a papírt is! Legyél igazán Laila!” Kérte Hassina, megfogva „Laila” kesztyűs kezeit. És nézte a fekete fátylas lányt, aki a lányok legnagyobb örömére bólintott. Egyenként átölelték, és bementek a mecsetbe, ahol az imám örömtől sugárzó arccal már várta őket.

„Látod lányom, mondtam, hogy leteszed a sahadát. Később remélem a házasságodat is én intézhetem!” Mondta, és elkezdte a szertartást. „Laila” tette, és mondta, amire az imám kérte.

„Most már muzulmán vagy!” Mosolygott elégedetten az imám.

„Laila” csak nézett mindenkire vastag fátylán keresztül. Igen, tényleg muzulmán lett. Mit szóljon az adoptáláshoz? Aláírja a papírt, és legyen Hassina lánya ténylegesen? És mi lesz a házassággal, amire az imám célzott? Fátyolban fog élni egészen halálig? Vajon nem fogja mindezt egyszer megbánni? Eddig tetszett neki, mert önként csinálta. De most már muzulmán! Most már viselnie KELL!

„Gyere lányom! Ideje, hogy hazamenjünk!” Hallotta „apja” hangját a háta mögül.

„Igen apám! Indulhatunk.” Mondta halkan.

 

 


One thought on “Az uszoda

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s