Az özvegy

Az özvegy

T_G

Version for “Tales of the Veils” website.
Not for reproduction on other websites or in any other publishing format without author’s permission.

Márta Yoland az apjával, Viktorral élt együtt. Anyja súlyos betegségben hunyt el egy évvel ezelőtt. Azóta ő vezette otthon a háztartást. Még csak tizenöt éves volt. Orvos akart lenni, akárcsak az apja. Nagyon hiányzott neki az anyja. Szerette volna, hogy az apja újra nősüljön. Elvenne valakit, aki őt szeretné, és akit ő is szerethetne, de az apja még őrizte a fájdalmat a felesége után. A nyári szünidő első hetében az apja így fordult hozzá:

„El kell utaznom Indiába. Két hónapra átveszem egy helyi kórház irányítását. Te eldöntheted, vagy itt maradsz egyedül, vagy velem jössz. Ez egy jó kirándulás is lehetne neked! Nekem pedig segíthetne enyhíteni a fájdalmat.”

„Szeretnék veled menni apa! Így a vakációt is együtt tölthetnénk!”

Nem akart magára maradni! A papírokat gyorsan elintézték, és egy hét múlva meg is érkeztek. Márta meglepődött, mert a nők nagy része fátylat viselt. Fekete fátyluk mindent eltakart, a szemüknél két kis könnycsepp alakú sűrű háló, ami teljesen elfedte a szemeiket. Az a kevés nő, akiket a repülőtéren fátyol nélkül látott, mind külföldiek voltak, mint ő.

„Látom nem tetszik. Ez Kashmir! Annak is a legszigorúbb része, de neked nem kell hordanod a kashmiri burqát, ne félj! De ez is csak egy ruha.” Mondta az apja mosolyogva.

Aztán megláttak egy idősebb szakállas férfit aki „Viktor Yoland” táblát tartott fel. Amikor odamentek hozzá, a férfi hibátlan angolsággal bemutatkozott:

„Ibrahim Khan vagyok. Én vagyok a város vezetője, a polgármester, ha úgy tetszik. Jöjjenek, hazaviszem önöket, mert nálunk fognak lakni. A lányom főzött vacsorát, biztosan éhesek.”

Mártát hátraültették, a két férfi pedig beszélgetett menet közben. A repülőtérről percek alatt a városközpontba értek. Márta nézett kifelé az ablakon. Nagy tömeg volt mindenütt. Egy fátylas nő bebámult az ablakon, és a kesztyűs kezét a szájához emelve nevetett.

„Miért nevet? Úgy érzem kinevetett!” Mondta Márta.

„Könnyen lehet. Talán sohasem látott még nőt burqa nélkül, és nagyon furcsának talált téged.” Mondta neki Ibrahim, miközben lépésben tudtak csak haladni a kocsival a sok ember miatt. Márta számára furcsa volt, hogy egyre több nő bámult be az ablakon. Néhányan integettek is neki, ránevettek Mártára (vagy Mártán nevettek), miközben a férfiak elfordították a fejüket. Végre kiértek a tömegből és Ibrahim gyorsíthatott. Az öreg, de jó állapotú jármű meglepően gyorsnak bizonyult, de így is két óra lett az út Ibrahim városáig. Ibrahimnak szép nagy, kétszintes kertes háza volt. Az egész város kertes házakból állt, magas kerítésekkel körülvéve.

„Az emelet a tiétek! Menjetek, rendezkedjetek be, és gyertek enni! Szólok a lányomnak, hogy teríthet.” Mondta nekik a férfi.

Az emeleti részen két szoba, fürdő, és toalett volt. Mind egyszerű, de tiszta, és hibátlan. Márta a kisebbik szobát választotta. A szobában egy kicsi, de kényelmes ágy, egy nagy szekrény, és egy láda volt. Bepakolt a szekrénybe, és lement a földszintre. Apja és a férfi már várták. Ibrahim bekísérte őket egy terembe, ahol már megterítettek. Az alacsony asztal tele volt finom ételekkel, körülötte ülőpárnák. A fal mellett egy fekete fátyolba burkolt nő ült, és intett kesztyűs kezeivel Mártának, hogy üljön mellé.

„Ő a lányom Fatima. Azért integet neked, mert nálunk a nők nem esznek együtt a férfiakkal. De te vendég vagy, rád nem vonatkozik. Egyél nyugodtan.” Fordult a férfi Márta felé.

Márta habozott. A fekete burqás alak továbbra is integetett neki, és mutatta, hogy üljön oda hozzá. Végül odament, és leült mellé.

„Fatima vagyok. Ibrahim lánya. Te pedig Márta, Viktor Yoland, az új direktor lánya.” Fordult hozzá a fekete fátylas asszony angolul, és alaposan megnézte Mártát.

„Igen, de miért nézel rám te is, és a többi nő is úgy, mint egy csodabogárra?”

„Mert az vagy! Egy nő burqa és fátyol nélkül! Itt minden nő fátylat hord, aki elmúlt tizenkét éves. Te vagy az egyetlen az egész városban, akin nincs! Ne csodálkozz, ha mindenki kíváncsi rád!”

„Nem mindenki. A férfiak inkább másfelé néznek. És idebent miért viseled?”

„Egy férfi nem nézhet egy fátyol nélküli nőre, csak ha a felesége! Én apád miatt viselem.”

Márta csak nézte új ismerősét a mindent eltakaró fekete burqában, a két könnycsepp alakú hálóval a szeme előtt, és még ő mondja neki, hogy furcsa! Közben a két férfi végzett az evéssel, és kimentek. Mártának feltűnt, milyen sokáig néz apja után Fatima. Talán tetszik neki? Aztán az asszony levette a fekete burqát, de Márta meglepetésére alatta egy másik fekete fátyol volt, így továbbra sem látszott belőle semmi!

„Mennyivel könnyebb így! Sokkal jobban lehet látni, és hallani!” Mondta Fatima.

„De hát most is fátyolban vagy!” Értetlenkedett Márta.

„Á, ez nem számít, ez csak egy vékony könnyű fátyol, amit házon belül viselünk. A másik vastag és nehéz. Azt csak kint, vagy férfi jelenlétében viseljük. Gyere együnk mi is!”

Odaültek az asztalhoz, és enni kezdtek. Márta meglepetésére Fatima nem vette le a fátylát, hanem csak megemelte egy kicsit, hogy a szájához vihesse az ételt.

„Te Fatima! Leveszed te egyáltalán ezt a fátylat valamikor?” Kérdezte tréfásan Márta.

„Persze! Különben hogyan mosakodnék? De egyébként soha. Még éjjel sem.”

Márta megdöbbent. Hogy lehet így élni? De aztán eszébe jutott, ezeknek a nőknek ez természetes. Nekik az a furcsa, hogy ő másként él. Jó sokáig beszélgettek. Márta megtudta, hogy Fatime harmincöt éves, és tizenhat éve szörnyű tragédián esett át. Autóbalesetben meghalt a férje, apósa, anyósa, sógora. Egy kamion valósággal porrá zúzta a kocsijukat. Ő csodával határos módon maradt életben. Terhes volt, és elvesztette a babáját, és a lehetőséget is, hogy ismét teherbe essen. Azóta sem tudott férjhez menni, mert gyermeke nem lehet, és sokan úgy gondolták, átok is ül rajta.

„Inkább meghaltam volna! Apám az egyetlen, aki a lelket tartja bennem!” Mondta a fátylas asszony.

Márta is elmesélte, hogyan veszítette el az anyját, aki menthetetlen beteg volt. Egymás vállára borulva sírtak. Márta érezte Fatima fátylát az arcához nyomódni, ahogy az asszony feje az övéhez ért, és hogy a kesztyűs kezek simogatják. Nagyon jól esett neki. Végül pár perc múlva Fatima így szólt:

„Akár te is lehetnél a lányom! Segítesz anyádnak elmosogatni? Már ha megengeded, hogy így szólítsalak.”

„Igen anya, természetesen!” Mondta Márta, és már tudott nevetni is.

Márta örült, hogy ilyen gyorsan barátra lelt a muzulmán asszonyban. Tényleg olyan, mintha az anyja lenne, vagy legalább a barátnője. Miután elmosogattak Fatima így szólt:

„A szobádba, a ládába tettem be neked ruhákat. Hátha tetszik.”

Márta felment a szobájába, és kíváncsian kinyitotta a ládát. Az tele volt fekete ruhákkal, fátylakkal. Egy imaszőnyeg, és egy korán is volt benne. Hirtelen ötlettől vezetve levetkőzött meztelenre és elkezdett felöltözni. Bokáig érő bugyi, hosszú ing, harisnya, cipő, földig érő ruha, és kendő. Már csak az arca és a keze látszott. Arca elé kötötte a fátylat, és felhúzta a kesztyűt. Odament a tükörhöz. Úgy nézett ki, mint Fatima. A fátyol nehéz, és vastag volt. Miért mondta Fatima, hogy könnyű, és vékony? Aztán kezébe vette a burqát, és a fejére húzta. A két kis hálón alig látott ki. És nehéz volt.

„Ehhez képest az első fátyol tényleg könnyű, és vékony.” Gondolta Márta.

A tükörből egy kashmiri asszony nézett vissza rá. Odament az ajtóhoz, és kilesett. Sehol senki. Lassan lement a lépcsőn. Fatima ott várt rá.

„Gyönyörű vagy ebben a burqában, és fátyolban lányom!” Mondta Fatima, és megölelte.

„Azért vettem fel, hogy örömöt szerezzek neked anya!”

„Sikerült!” Mondta az asszony, és leültette beszélgetni.

Legalább két órán keresztül beszélgettek, és Fatima nem győzte Mártát dicsérni. Milyen jól áll neki a burqa, milyen szép a fátylában, olyan, mint egy igazi gyönyörű kashmiri lány. Le sem kellene neki venni. Megfogta Márta kesztyűs kezeit, és megcsókolta a vastag fátylon keresztül. Márta nagyon boldog volt, mintha az igazi anyja előtt ülne. Olyan régen nem tudott ilyen meghitten beszélgetni senkivel.

„Későre jár. Menj aludni lányom! És aludj benne! Meglátod milyen könnyű hozzászokni! És holnap elkísérlek az iskolába. Muszáj megtanulnod a nyelvünket!”

„Igen anya! Ahogy kívánod.” Mondta Márta.

Boldogan ment vissza a szobájába. Olyan régen szeretett volna egy anyát magának, és most itt ez a fátylas muzulmán nő, aki valósággal megbabonázta. Szüksége lenne rá! Lefeküdt aludni a fátyolban. Utolsó gondolata az volt, milyen jó lenne, ha az apja feleségül venné Fatimát! A muszlim asszony is biztosan örülne neki. Márta női ösztöne megsúgta, Fatima nagyon is kedveli az apját. És az apjának is jó lenne! Reggel megmosakodott, és ment reggelizni. A két férfi már elment a kórházba. Márta érezte, hogy Fatima csalódott, hogy nem a fátyolban jött reggelizni. Reggeli után elmentek az iskolába. Tíz perc gyaloglás után oda is értek. Közben Márta tapasztalta, hogy a nők érdeklődésének közepébe került, de inkább negatív értelemben. Úgy érezte, mindenki kineveti, vagy rosszallja, ahogy öltözködik. Rosszul esett neki. Az iskolában bevezették egy osztályba, és bemutatták a többi lánynak. Az osztályban mintegy húsz lány volt, mind olyan korú, mint ő. És mind burqában. Egyedül ő nem. Kényelmetlenül érezte magát. Hallotta, ahogy a lányok vihognak körülötte. Úgy érezte magát, mintha meztelenül állna közöttük. Az egyik lány odajött hozzá, és mondta:

„Márta! Zira vagyok! Látom zavar téged, hogy a többiek gúnyolódnak rajtad. Ma reggel vettem új burqát, még fel sem próbáltam. Kölcsönadom a tanítás idejére. Mit szólsz hozzá?” Kérdezte a lány a hagyományos fekete burqában.

„Nekem meg van másik ruhám és fátylam a szekrényemben!” Mondta egy másik lány.

„Tőlem pedig kapsz kesztyűt!” Mondta a harmadik.

„Köszönöm szépen! Igazán rendes tőletek!” Bólintott Márta.

Öt perc múlva Márta ott állt talpig fátyolban és burqában. A lányok nevetve kérdezték tőle, hogy érzi magát a fátyolban és burqában.

„Köszönöm jól!” Mondta Márta, kesztyűs kezeivel a burqát tapogatva.

Aztán bejött egy asszony burqában. Ő Amira volt, a tanárnő. A lányok elmesélték neki, az új lány Márta. Ő viseli Zira új burqáját és ők adták össze neki a többi ruhákat.

„Nem látok problémát benne! Sőt, nagyon rendes volt tőletek! És te új kashmiri diáklány? Remélem nem szaladsz világgá!”

Mindenki nevetett. Márta is a burqában.

Elkezdődött a tanítás. Márta a fátylában tanulta a nyelvet, hogy hogyan vezesse majd a háztartást, hogyan legyen engedelmes feleség, és hogyan imádkozzon. Nem ezt akarta, de most hogy a burqát viselte, olyan aranyos lett mindenki vele, hát ő is kedves akart lenni velük. A szünetekben a lányok tanították írni olvasni. Együtt ebédeltek. Megtanították, hogyan egyen a burqában. Mire a tanítás véget ért, teljesen összebarátkoztak. Aztán visszaöltöztették és elkísérték hazáig.

Otthon Márta elmesélte Fatimának, mi volt az iskolában.

„Apád és az én apám elmentek a fővárosba bevásárolni a kórház számára. Két hét múlva jönnek csak vissza.” Mondta Fatima mosolyogva, és felvezette Mártát a szobájába, és feladta rá a fekete ruhákat, a fátylat, a kesztyűt, és a burqát.

„Így lányom! Mostantól viseld állandóan, és most segíts anyádnak vacsorát készíteni, és megteríteni!”

„Igen anya!” Bólintott a burqában Márta.

Márta Fatima kérésére, a tisztálkodást leszámítva, minden időt a burqájában töltött.

„Fiatal lányok, mint te! Gyakran hordják a burqát otthon is, főleg ha a szüleik ezt akarják. És én ezt szeretném lányom!” Mondta neki Fatima.

„Igen anya! Ha ezt szeretnéd, megteszem.” Mondta Márta, és már anyaként gondolt Fatimára.

Az asszony olyan kedves volt hozzá, annyi szeretet áradt belőle. A saját anyjára emlékeztette minden hangja és mozdulata.

Az iskolában a lányok örültek, hogy Márta is burqát visel, mint ők. A két hét alatt Márta sokat tanult. Elég jól meg tudta értetni magát a helyiek nyelvén, és írni, olvasni is tudott már valamennyire. Vásárolni jártak Fatimával, aki őt már csak lányomnak szólította. És ő Fatima lányának is érezte magát. Már senki sem nevette ki, vagy gúnyolódott rajta. Csak egy volt a burqában sétáló kashmiri lányok közül.

A két hét gyorsan eltelt. Mielőtt a két férfi hazaért, Fatima így szólt halkan Mártához:

„Szeretnék igazán az anyád lenni! Mindig egy ilyen lányra vágytam, mint amilyen te vagy! Szeretnék az apád felesége lenni! Szeretném, ha egy család lehetnénk! Segíts nekem lányom!”

„Igen anya!” És arra gondolt, nagyszerű lenne, ha Fatima tényleg az anyja lehetne, Nagyon megkedvelte az asszonyt. A burqa viselését pedig teljesen megszokta. Leültette Fatimát és levette a fátylát. Az asszony tiltakozását elhárította.

„Ha apám felesége akarsz lenni, bízd rám magad! Te szép asszony vagy anya, de én még szebbé varázsollak, hogy apám első látásra beléd essen!” Mondta Márta.

Levette a fátylait, hogy jobban lásson és munkához látott. Fatima nézte magát a tükörben, amíg a lánya (így gondolt Mártára), csinosította.

„Kész vagy! Hogy tetszel magadnak?”

„Köszönöm lányom! Gondolod, hogy tetszeni fogok apádnak?”

„Biztos vagyok benne anya!”

Amikor Viktor és Ibrahim megjött. Meglepte őket, hogy a fal mellett két fekete burqás nő ül. Amíg a férfiak vacsoráztak, a két nő sugdolózott. Azon tanácskoztak, hogyan mutassák meg Fatima arcát Viktornak.

Vacsora után Viktor odajött hozzájuk.

„Márta?” Kérdezte a két egyforma fekete burqától.

„Itt vagyok apa!” Jött a válasz az egyik burqa mögül.

„Miért viselsz burqát Márta?”

„Már két hete viselem, mert anya örül neki, ha viselem és nekem sem gond. Különben is, te mondtad, hogy ez csak egy ruha!”

„Anya?” Csodálkozott a férfi.

„Igen! Fatima olyan, mintha az anyám lenne. Kedves, rendes asszony. Nagyon összebarátkoztunk. Vedd el feleségül!”

„Tessék?” Döbbent meg a hirtelen ajánlaton Viktor.

„Jól hallottad! Ő is ezt akarja, és én is. Mi kifogásod van ellene?”

„Viktor! Én ezt nagyon jó ötletnek tartom!” Szólalt meg Ibrahim.

„Ne haragudj Ibrahim, de hogyan vehetném el a lányodat? Nem is láttam még! És ő muzulmán, én meg nem!”

„Ezek csak olcsó kifogások! A vallás nem akadály! Csak szólnom kell az imámnak, és pár perc múlva muzulmán leszel. Te pedig gyere ide lányom! Akarsz Viktor felesége lenni?”

A burqás asszony odament hozzá és hevesen bólintott, többször is. Ibrahim levette a fejéről a burqát, majd a fátylat is. Fatima igen szép asszony volt. Szabályos hosszúkás arca, nagy sötét szemei, hosszú fekete haja nagyon vonzóvá tette. Lesütötte hosszú szempilláit, de titokban a férfi reakcióját leste. Sokáig dolgoztak Mártával a sminkjén, hogy kellően visszafogott, de a lehető legjobban csábító legyen. Akarta a férfit! Úgy érezte meghal, ha nem lehet a felesége. Márta annyira segített neki. Több mint egy órán keresztül sminkelte Fatimát és mindketten reménykedtek, Viktor nem tud majd ellenállni.

Viktor érezte, hogy valami megmozdul benne. Ez a gyönyörű nő a felesége akar lenni. A lánya is azt akarja, hogy vegye el! Ibrahim is! Hát hogy lehet ekkora csábításnak ellenállni? Sehogy! Mély levegőt vett, és így szólt:

„Ibrahim! Feleségül kérem a lányodat! Márta! Ez azt jelenti, hogy nem megyünk el innen. Felvesszük a vallást. A fátylat, és a burqát ezentúl kötelező lesz hordanod. Megértetted?”

„Igen apa!” Mondta Márta.

Fatima közben visszavette a fátylát, és a burqáját. A vastag szöveteken keresztül a vőlegénye szemébe nézett. Aztán kesztyűs kezeivel magához szorította, és fátylas fejét a férfi vállára fektette. Férjhez megy! A férfi, akit az első pillanat óta szeret, feleségül veszi! Nem lesz többé szánandó özvegyasszony, hanem megbecsült feleség, és anya! Sikerült! Érezte, hogy valaki hátulról hozzásimul, és átöleli. Tudta, hogy Márta az, a lánya! Szerető családja lesz! Mit kívánhatna még az élettől? Talán még unokákat, de az ráér!

Márta átölelte apját, és Fatimát. Boldog volt. Persze ezután fátylat és burqát kell hordania, de csekély ár ez azért, hogy jó anyát talált magának, aki szereti őt is, és az apját is boldoggá teheti. Végül is, a burqa is megszokható.

Ibrahim nézte a három egymásba kapaszkodó embert. Nagyon elégedett volt. Fatima férjet talált magának, Márta is anyjának tekinti. Nem kerülte el a figyelmét Fatima sminkje. Csak Márta lehetett az, aki elkészíthette! Nyilvánvalóan azt akarta, hogy Viktor vegye feleségül Fatimát. Viktor rendes ember, holnaptól muzulmán lesz, és napokon belül megtartják az esküvőt. Van már unokája is, Márta. Rendes lány és biztosan jó muzulmán lesz. Majd találnak neki férjet pár év múlva. Esetleg egy angol, vagy amerikai építészmérnököt hív ide. Erre szintén nagy szüksége lenne a városnak, és talán ő lehetne az unokája férje, ha felveszi a vallást. Viktor pedig átveszi majd a helyét, és a város vezetője lesz. Ügyes voltál Ibrahim! Szép családod lett. Ezt akartad és sikerült. És milyen gyorsan!

Nagyszerű ötlet volt idehívni őket!

 

 


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s