A tengerparti nyaralás

A tengerparti nyaralás

T_G

Version for “Tales of the Veils” website.
Not for reproduction on other websites or in any other publishing format without author’s permission.

 

John és Judit Smith két hónapja ismerkedtek meg és azóta együtt is éltek. Csak a nevük volt azonos, de nem voltak rokonok, sem házastársak. Mint John mondogatta tréfásan:

„Minden második angolt Smithnek hívnak.”

„És minden második férfit Johnnak.” Nevetett Judit.

Épp a nyaralásukat tervezték, amikor kaptak egy levelet.

„Kéthetes utazás az Afrikai Arab Kalifátusba. Last minit rendkívüli kedvezmény!” Hirdette a reklámlevél. Judit utána nézett és kiderült, hogy az AAK egy rendkívül szigorú muzulmán ország, de a turizmusra kijelölt részek minden szempontból kedvezőeknek tűntek. Itt a máshol még a turistanőknek is kötelező fátyol helyett a teljesen európai öltözködés is elfogadott volt. Pár nap múlva már fent ültek a repülőn. A szállodában, mint házastársak jelentkeztek be. Az útleveleken feltüntetett azonos név miatt nem is emeltek ellene kifogást.

A turistáknak kijelölt hely ugyan elég kicsi volt, de rendelkezett a szállodán kívül egy nagyszerű tengerparti stranddal, egy nagy bazárral, ahol mindent lehetett kapni, kávéházzal, étteremmel és egy parkkal. A strandon napoztak, fürödtek, a többi külföldivel együtt. Fagylaltot nyaltak és boldogok voltak.

Ezen a részen is sok helyi lakost lehetett látni, azokon kívül is, akik itt dolgoztak. A helyi nők mindig fekete fátylaikba burkoltan mentek az utcán, vagy beszéltek egymással. Judit csak nevetett rajtuk.

„Biztos melegük lehet, és izzadnak a fátyol alatt!”

„Így is van!” Szólalt meg valaki angolul a hátuk mögött.

„De amíg nem próbáltad, ne mondj ítéletet!” Mondta a teljesen lefátyolozott nő.

„Elnézést, nem akartalak megsérteni, de hogy bírjátok ebben a hőségben teljesen feketébe öltözve? Anélkül is elég meleg van!” Mondta Judit.

„Gyere, próbáld ki!” Mondta az asszony. Kesztyűs kezével megfogta Judit kezét, és bevezette egy közeli házba. Judit kicsit ellenkezett, de követte az asszonyt.

A nő előbb levetkőztette, azután elkezdte felöltöztetni. Fekete alsóneműt, fekete cipőt, abaját, hidzsabot adott rá. Arca elé kötötte a niqabot, a szeme elé húzva az összes réteget és ráhúzta a fejére a hosszú khimart. Végül fekete kesztyűket húzott a kezeire.

„Na kész vagy! Meleg ugye? Pedig még a nap sem süt rád! Most nevess, ha van még kedved hozzá!” Mondta az asszony, amikor kiértek az utcára, és a nap forrósította Juditon a fátylat.

„Valóban rettenetesen meleg! Alig kapok levegőt, de napszemüvegre nincs szükségem. A vastag fátyol tökéletesen helyettesíti. Hogy tetszem John?” Kérdezte a férfit.

„Nagyon jól áll! Tartsd magadon! Szívesen megvenném neked, de biztos nem olcsó, és nem sok pénzünk maradt.” Mondta John, miközben Judit tiltakozóan rázta fátylas fejét.

„Nem kell köszönöm! Megyek is visszaöltözni, mielőtt hőgutát kapok.”

„Majd kitalálunk valamit! Mivel foglalkoztok otthon?” Kérdezte a fátylas asszony figyelmen kívül hagyva Judit szavait.

John elmondta, hogy Judit pincérnőként dolgozik otthon, ő pedig szakács. Az asszony, akinek a neve Saba volt, felajánlotta, hogy dolgozzanak az apjánál.

„A pincérnők mindig kevesen vannak és egy jó szakácsra is szükségünk van.”

„Nem hinném, hogy könnyű volna itt munkát vállalni, miközben csak turistavízumunk van.”

Mondta John.

„Nem probléma. A papírokat apám elintézi.” Mondta Saba.

Judit érezte, hogy az izzadság csorog le az arcán. Volt valami a beszélgetésben, ami zavarta. Mesterkéltnek tűnt és mintha ezek ketten ismernék egymást. De az lehetetlen.

„Én inkább visszakérném a ruháimat! Ebben elevenen megsülök!” Mondta végül.

„Még alig volt rajtad! Máris feladod? Én tíz éve hordom!”

„Még tíz perc is sok! Kérem vissza a ruháimat!” Mondta Judit szinte kiabálva.

„Tessék! Itt vannak a ruháid!” Mondta Saba és egy műanyag szatyrot adott át Juditnak, benne a ruháival. Azután visszament a házba és becsukta az ajtót. Judit kopogtatott az ajtón.

„Engedj be kérlek! Szeretnék átöltözni!”

Nem válaszolt senki.

„Na ezt jól megsértetted! Legjobb, ha indulunk vissza a szállodába!”

„És hol fogok Átöltözni?”

„A szállodában!”

„Fátyolban menjek a szállodáig? Ugye nem mondod komolyan?”

„De komolyan mondom! Hol akarsz átöltözni? Itt az utca közepén?”

„Akkor csak az abaját tartom magamon. A fátylat és a kesztyűt leveszem!”

„És elvisz a rendőrség! A napbarnított bőröd, fekete hajad miatt azt hiszik egy helyi asszony vagy, akiknek mindenhol kötelező a teljes fátyol viselése!”

„Tudod te mennyire forró ez a fekete fátyol? Milyen nehéz lélegezni benne?”

„A szállodáig csak kibírod? Tíz perc alatt odaérünk! És nem jöhetsz mellettem! Nézd meg, hogy az itteni feleségek három lépéssel a férjük után mennek!”

Judit dühösen követte a „férjét”. Az izzadság a szemébe csorgott, pedig a fátyol miatt egyébként is alig látott. Ahogy mentek, néhány helyi asszony jött szembe. Köszöntek Juditnak és ő visszaköszönt, mert ennyit már megtanult arabul.

Két rendőrrel találkoztak, de ügyet sem vetettek a fátylas Juditra, csak a „férjének” köszöntek. Most jó hogy arcom előtt a fátyol, különben magyarázkodhatnánk nekik. Így pedig mindenki itteni asszonyként kezel, persze úgy is nézek ki. Gondolta Judit.

Odaszólt az előtte sétáló Johnnak:

„Megszomjaztam! Innom kell valamit!”

„Majd a szállodában! De tudod mit? Leülünk itt a kávéházban.”

Alig hogy leültek egy napernyő alá, (Judit hálás volt az árnyékért) máris jött a pincérnő. Köszönt Juditnak arabul és bólintott John felé. Ugyanolyan fekete fátylat viselt, mint Judit, de egy kitűzőn ott volt a kávéház jele. Judit visszaköszönt neki, szintén arabul.

John rendelt egy kávét és ásványvizet magának arabul. Bár kérhetett volna angolul is, de a fátylas Juditra tekintettel inkább arabul rendelt. A pincérnő elment és Judit csodálkozott, hogy őt meg sem kérdezte, mit akar. Igaz Johnt sem. John rendelt kérdezés nélkül is, de csak magának. Juditnak nem rendelt semmit, pedig ő nagyon szomjas volt.

Nem kellett várniuk többet, mint egy perc és a pincérnő máris visszaért. Letette a férfi elé a kávét, egy poharat és egy kis üveg ásványvizet, Judit elé pedig egy másik nagyobb ásványvizet, ami fél literes lehetett. Mellé tett egy vékony műanyag csövet. Tudta a pincérnő, rendelés nélkül is, mi kell egy fátylas asszonynak ebben az izzasztó hőségben.

Judit látta a másik asztalnál, ahol két fátylas asszony ült, hogy ezek segítségével isznak, anélkül hogy a fátylukat levennék. Meglazította a khimart és megemelte a niqabot, hogy a csövet a szájába vehesse és mohón inni kezdett. Hamarosan üres lett az üveg és Judit sokkal jobban érezte magát.

A másik asztalnál a két nő fizetett és felállt. Intettek a fátylas Juditnak és elmentek. Judit visszaintett nekik. Tetszett neki, hogy közülük valónak gondolják. Valahogy mintha alkalmazkodott volna a fátyolhoz. Bár még mindig meleg és izzasztó volt, de már nem érezte annyira elviselhetetlennek, mint korábban.

Pár perc séta után beértek a szállodába, ahol a kellemes hűtött levegőben Judit a kinti forróság után majdnem fázni kezdett.

„Jó napot Smith úr! Jó napot Smith asszony!” Köszönt nekik a recepciós.

„Honnan tudta, hogy én vagyok a fátyol mögött?” Kérdezte Judit meglepetten.

„Ide helyi asszony nem léphet be, csak ha itt dolgozik. Akkor viszont viseli a szálloda jelét. A férje után jött, tehát ön a felesége. És az igazgató is mondta, hogy ön fátyolban fog jönni. Engedje meg, hogy azt mondjam, nagyon jól áll önnek. Ugyanolyan csinos benne, mint a mi asszonyaink.” Mondta a recepciós és átadta Johnnak a szobájuk kulcsát.

Judit csodálkozott, hogyan mondhatta a hoteldirektor, hogy ő fátyolban fog jönni? Csak Saba mondhatta neki! Nem értette a dolgot, de tetszett neki, hogy csinosnak mondták. Megnézte magát a tükörben, de csak a fekete fátylat látta. Most hogy nem volt olyan meleg, nem is zavarta a fátyol. Főleg azért nem, mert azt mondták jól áll neki. Felmentek a szobájukba.

„Igaza van az alkalmazottnak! Tényleg nagyon csinos vagy ebben a fátyolban! Te vagy az én arab feleségem!” Nevetett John. Magához ölelte és megcsókolt Juditot a fátylon keresztül, aki kesztyűs kezeivel magához ölelte. Percekig álltak, egymáshoz simulva.

Judit nagyon fáradtnak érezte magát. Le akarta vetni a fátylat, de csak ledőlt az ágyra és azonnal elaludt. Arra ébredt, hogy John keltegeti.

„Ébresztő Csipkerózsika! Mindjárt itt a vacsoraidő! Előtte szedd rendbe magad!”

Judit bement a fürdőszobába, levetkőzött és belépett a kádba. Átadta magát a fürdés örömének. A kellemes, illatos vízben majdnem elaludt. John kopogtatott az ajtón:

„Ideje felöltözni! Itt vannak az ágyon a ruháid!”

Judit nem értette, milyen ruhákról beszél? Majd ő választ magának a ruhái közül! Aztán amikor a fürdőköpenyében bement a szobába, meglátott egy halom fekete ruhát.

„Nem veszem vissza a levetett ruhákat!”

„Ezek frissek! Itt járt Saba! Hozott három szettet is neked.”

„Tessék? Hogy került ide? És minek hozta?”

„Az apja az igazgató és neked hozta! Gyere, segítek felöltözni!”

John segített neki a ruhákba és a fátyolba beöltözni. Aztán odakísérte a tükörhöz.

„Nézd milyen gyönyörű vagy benne! Komolyan mondom, még a végén megkérem a kezedet!” Mondta nevetve a férfi, de nem viccelt.

Judit csak nézte magát a fátyolban és élvezte, hogy a férfi hátulról magához öleli. Mi lenne, ha tényleg megkérné a kezét? Erre próbálta rávenni hetek óta! És ha elvárná tőle, hogy ezután fátyolban járjon? Ha ez az ára annak, hogy John feleségül vegye, kész megfizetni ezt az árat.

Amikor mentek az étterem felé, találkoztak az igazgatóval. Az köszönt nekik, majd bekísérte Johnt az étterembe. A mögötte álló fátyolos nő így szólt Judithoz:

„Szia Judit! Saba vagyok. Örülök, hogy viseled a fátylat! Gyere együnk mi is! Beszélnem kell veled!” És bekísérte Juditot az étterem egy kis elkülönített részébe, ahol a fátyolos nők ehettek anélkül, hogy mások láthatták volna őket.

Leültek egy gazdagon megterített asztalhoz és Saba elkezdett enni, a khimart és niqabot kissé megemelve. Judit sikeresen utánozta. Közben beszélgettek.

„Judit! Mi a véleményed Johnról? Tudom, hogy nem vagytok házasok, de ugye szeretnél a felesége lenni?” Kérdezte a fátyolos asszony.

„Te ezt honnan tudod? És természetesen a felesége akarok lenni!”

„Mi a véleményed a fátyolviselésről? Mit szólnál, ha ez lenne a feltétele, hogy feleségül vegyen?” Kérdezett tovább Saba.

„A fátyolviselés nem kényelmes. Nagyon meleg. De ha ez lenne a házasság feltétele, elfogadnám. De miért kérdezel ilyeneket?”

„És ha itt vállalnátok munkát, és kötelezően hordanod kellene, mint a helyi asszonyoknak?”

„Ha itt dolgoznánk, viselnem kellene?”

„Természetesen! És lennél John második felesége?”

„Úgy érted John elvált? Vagy válófélben van?”

„Nem! Van már felesége, itt ül előtted!” Mondta a fátyolos asszony.

„Tessék?” Judit úgy ugrott fel, mintha a szék megégette volna. Becsapottnak érezte magát.

„Ne aggódj! John szeret téged, és el akar venni. Öt hónapja ismertem meg, és azonnal beleszerettem. Akkor történt, amikor apámmal nálatok jártunk. Kerestünk egy új szakácsot, aki a turistáknak főz. Apámat rávettem, hogy segítsen hozzámenni feleségül és sikerült. Egy hónap múlva már muzulmán lett és feleségül vett. Egy hónap boldog házasság után nekünk haza kellett jönnünk, őt még ott tartotta a szerződése. Aztán megismert téged. Nyíltan megírta nekem, hogy szeret téged, és feleségül venne, de ott csak egy felesége lehet. Nem akart elhagyni engem. Én javasoltam neki, hogy hozzon ide. Én készítetten és küldtem a reklámlevelet is. Itt lehetnél John második felesége. Apám most beszél a férjemmel, aki itt fog maradni velem. Neked pedig választanod kell:

A: hazamész egyedül és elfelejted Johnt.

B: itt maradsz és feleségül mész hozzá.

Ha a második lehetőséget választod, amit én is szeretnék, akkor muzulmán asszony lesz belőled, aki az itteni szigorú szabályok között fog élni. Természetesen fátyolban, de hát most is abban vagy! És most mondtad, ha John felesége lehetnél, nem zavarna.” Mondta Saba és megfogta Judit kesztyűs kezeit.

Judit fejében a gondolatok őrült sebességgel kavarogtak. Mit tegyen? Melyik a jobb választás? Levegőért kapkodott a vastag fátyolban, végül megnyugodva leült.

„Helyesen döntöttél! Jól megleszünk mi együtt!” Mondta Saba és odaült mellé.

Kopogtak az ajtón. John volt az és kérdőn nézett a két fátylas nőre.

„Judit a feleséged lesz, és itt marad velünk.” Mondta Saba és megsimogatta Judit fátylas fejét.

„Köszönöm! És most gyertek ide! Megígérem, hogy mindkettőtöknek jó férje leszek, semmiben nem fogtok hiányt szenvedni, és egyformán bánok majd veletek. Apa! Kísérd be kérlek az imámot! Van itt valaki, aki szeretné letenni a sahadát!” Mondta John és magához ölelte a két fátylas asszonyt.

Az igazgató bekísért egy szakállas férfit, aki azonnal elkezdte a szertartást.

Judit vegyes érzelmekkel hallgatta. Elérte, amit akart. John feleségül fogja venni! De sohasem gondolta volna, hogy muzulmán második feleség lesz, és fátylat fog viselni élete végéig.

 


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s