Liza

Liza

T_G

Version for “Tales of the Veils” website.
Not for reproduction on other websites or in any other publishing format without author’s permission.

 

A 14 éves Liza Holm az apjával, a 35 éves Teddel élt együtt, mióta az anyja otthagyta őket és elköltözött az új szerelméhez. Talán nem bírta a folytonos költözködést, ami az apja diplomáciai munkájával járt.

Liza imádta, hogy új világokat ismerhetett meg.

„A következő utam az Afrikai Arab Kalifátusba vezet. Velem jössz, vagy odaköltözöl nagyanyáékhoz?” Kérdezte az apja.

Liza nem szeretett a nagyanyjáékhoz menni. Nagyszülei nem szerették. Úgy gondolták, és igazuk is volt, hogy anyja készakarva esett teherbe, hogy elvetesse magát Teddel. Pedig Liza nem tehetett erről.

Megbeszélték, hogy inkább apjával megy. „Az AAK egy szigorú muzulmán ország, ahol minden nő fátyolt visel, de neked, mint egy diplomata lányának nem kell. Teljesen biztonságos ország. Nincs nagykövetség, hanem egy egyszerű házban fogunk lakni. Sok munkám lesz. Nem sok időt tudunk együtt tölteni, és más diplomata sem lesz a közelben. Barátkozz össze a helyiekkel! Szinte mindenki tud angolul.” Mondta Ted.

Pár nap múlva meg is érkeztek. Egy férfi várta őket a repülőtéren, három teljesen eltakart fekete fátyolos nő társaságában. A férfi Ahmed Golan néven mutatkozott be, és hibátlan angolsággal bemutatta az asszonyokat:

„Dima a feleségem, Juba és Fessa, a lányaim. Azért jöttek ki, mert a lányaim nagyon kíváncsiak rád Liza.”

„Szia Liza! Mellettünk fogtok lakni. Reméljük, hogy jó barátnők leszünk! Még sohasem volt európai barátnőnk.” Vihogtak a lányok, és kesztyűs kezeiket nyújtották.

Dima is üdvözölte. Mindannyian jól beszéltek angolul.

Rövid autózás után megérkeztek új házukhoz.

A lányok segítettek Lizának berakodni a szekrénybe. Liza csodálkozott, hogy egymás között sem veszik le a fátylukat.

„Így szokás!” Mondták nevetve, aztán áthívták magukhoz.

Liza körülnézett a lányok szobájában. Szép nagy szoba, két ágy, két szekrény, két fotel és egy asztal tartozott a berendezéshez. Liza kérte, vegyék le a fátylukat és mutassák meg az arcukat neki. A lányok bezárták az ajtót és felemelték a fátylukat az arcukról. Elkezdtek beszélgetni. Juba négy, Fessa két évvel volt idősebb Lizánál. Mindkettő csinos, szabályos arccal, sötétbarna szemekkel, hosszú fekete hajjal.

Kopogtattak. A lányok gyorsan visszabújtak a fátylaik mögé és kinyitották az ajtót. Dima volt az. Hozott egy tál süteményt a három lánynak. Liza meglepődött azon, hogy a két lány fátyolban eszik, fátyluk alját kissé megemelve.

„Jobb így. Ehhez szoktunk, és kényelmetlenül érezzük magunkat a fátyol nélkül.” Mondták.

„Öltöztessük be őt is!” Mondta Juba.

„Helyes! Kitűnő ötlet!” Helyeselt a húga.

„Tessék?”

„Ne mondd, hogy nem gondolkodtál azon, milyen érzés fátyolt viselni! Hány éves is vagy? Ugye tizennégy?” Kérdezte Juba.

„Na látod! Ha itt élnél, már két éve napi 23 órát viselnéd a fátyolt. Neked is kényelmetlen lenne az arcodat másoknak mutogatni.” Mondta Fessa.

Liza próbált ellenkezni, de a két fátyolos lány meg sem hallotta. Gyorsan, gyengéd erőszakkal meztelenre vetkőztették, majd elkezdték felöltöztetni. Bokáig érő alsónadrág, térdig érő felsőruha, harisnya, abaja, hidzsáb. Aztán egy cipő, niqab és kesztyű. Mind fekete. Végül egy fekete khimar ami az arcához szorította a niqabot. Odakísérték a tükörhöz. Liza csak három egyforma fekete fátyolos lányt látott. Új barátnői egyenként megölelték.

„Gyönyörű vagy benne húgom!” Mondta Juba.

„Mint egy igazi arab lány! Legyen a neved Laia! Az sokkal arabosabb.” Mondta Fessa.

„Köszönöm! Igazán rendesek vagytok, de vissza kell vennem a saját ruháimat és hazamenni.” Mondta Lisa.

„Ne siess annyira Laia! Üljünk le még egy kicsit beszélgetni, és a süteményből is van még.”

Lisa leült és a három fátyolos lány tovább beszélgetett. Közben evett a süteményből, ahogy a barátnőitől látta. Vagy két óra telt el. Liza észre sem vette, milyen gyorsan telik az idő. Fel sem tűnt neki, hogy fátyolban van. A lányok arabul tanították, és együtt nevettek, ha valamit rosszul mondott.

Ismét kopogtattak.

„Nahát! Nem is tudtam, hogy három lányom van!” Nevetett Dima.

„Igen! Laia az új húgunk!”

„Laia?”

„Mégsem hívhatunk Lizának egy arab lányt!” Mondta Juba.

Mindenki nevetett. Dima elmondta, hogy Lizát kéri az apja, hogy menjen haza.

„Menj haza így, ahogy vagy! Elkísérünk!” Mondták a lányok.

Belekaroltak két oldalról és elindultak. Dima összeszedte Liza levetett ruháit, betette egy táskába és követte őket. Kár hogy nem az én lányom! Juba úgyis nemsokára férjhez megy.

A három lány, nyomukban Dimával, odaért Lizáék új házához és bekopogtak.

Ted kinyitotta az ajtót. Négy fátyolos asszonyt látott. Az egyik fátyol mögül Liza szólt:

„Szia apa! A lányok beöltöztettek a fátylukba. Beengednél?”

Ted átvette Dimától Liza ruháit és bementek.

„És hogy érzed magad a fátyolban lányom?”

„Egész jól. Persze nehéz látni benne, meleg is, de megszokható. Legalább két órája viselem és alig zavar. Összebarátkoztam a lányokkal, aki úgy bántak velem, mintha a húguk volnék. El is neveztek Laiának.” Mondta Liza.

„Na akkor teríts meg Laia, mert éhes vagyok! És ne felejtsd el, az arab lányok a férfiak után esznek!” Nevetett a férfi.

Miután Ted evett, Liza is leült és enni kezdett. Ted nézte, hogyan eszik a lánya.

„Apa! Nem nézheted, hogyan eszik egy fátyolos lány!”

„Jól van, megyek már! Utána rakj rendet és menj aludni, későre jár. Akár aludhatsz a fátyladban is, az itteni asszonyok is így alszanak.” Mondta az apja és kiment.

Miután Liza mindennel végzett, felment a szobájába. Nézegette fátyolos tükörképét. Meghajolt és így szólt a tükörképének:

„Jó éjt Laia! Aludj jól a fátyladban te arab lány!” És nevetett hozzá.

Másnap együtt reggeliztek az apjával. Fátyol nélkül, mert azt a ruhákkal együtt kimosta. Elmesélte neki, milyen jól aludt a fátyolban. Ted közölte vele, egész nap dolgozni fog, csak vacsorára jön haza.

„Üzletemberekkel találkozom. Velük is ebédelek. Csinálj valami programot magadnak!”

Liza kitakarított, ebédet főzött és megebédelt. Azon gondolkodott, mit csináljon estig. Gondolta átmegy új barátnőihez. Felvette a közben megszáradt fekete ruhákat és a fátyolt. Bekopogtatott hozzájuk. Dima nyitotta ki az ajtót.

„Laia te vagy az? A lányok még nem értek haza az iskolából, de ha van kedved, elkísérhetsz vásárolni.”

„Szívesen, úgyis vásárolnom kell nekem is.” Bólintott Liza.

A két fátyolos nő ment a bazárba. Útközben egy nyugati nőt láttak, aki éppen két rendőrrel vitatkozott:

„Nem! Nem vagyok helyi asszony! Turista vagyok! Miért kellene fátyolt viselnem?”

„Ön rossz helyen tartózkodik! Ez nem a turisták számára kijelölt terület! Eljött a fátyolviselés kötelező tábla mellett. Nem látta? Itt maga is helyi asszonynak számít és kötelező fátyolt viselnie!” Mondta szigorúan az egyik rendőr.

„Segíthetek rendőr úr?” Kérdezte Liza. Átadta a diplomatapapírt, amit apjától kapott.

„Köszönöm!” hajolt meg a rendőr Liza felé és visszaadta a papírt.

„Kérem, értesse meg a hölggyel, hogy ez szabálysértés, és börtönnel büntethető.” Mondta a másik rendőr.

„De ha a hölgy hajlandó lenne fátyolt viselni, eltekintenének a büntetéstől?” Kérdezte Liza.

A rendőrök bólintottak.

„Természetesen! Ha a hölgy fátyolt visel, nincs szabálysértés, nincs büntetés.”

„Van elég pénz nálad, hogy vegyél magadnak egy fátyolt?” Kérdezte Dima az asszonyt.

Az asszony bólintott. Liza odanyújtotta kesztyűs kezét és elindultak Dima után, aki bevezette őket egy fátyolboltba. Elmagyarázták a tulajdonosnak, miről van szó, az pedig kedvetlenül elővett egy olcsó abaját, niqabot és hidzsabot.

„Ezek nem valami jó minőségűek, sőt csúnyák. Ha már fátyolt kell viselnem, az legyen a legjobb minőség!” Mondta az asszony, akit Evának hívtak.

A boltos elmosolyodott. Elégedetten vette elő a legjobb, és legdrágább ruháit. A rövid, de szinte kötelező alkudozás után elégedetten vette át a pénzt.

Pár perc múlva Eva ott állt teljesen helyi ruhába és fátyolba öltözve. Kimentek az utcára és megmutatták a rendőröknek az átöltözött Evát.

Azok elégedetten bólintottak.

„Hölgyem, ebben a fátyolban bárhová elmehet és nagyon jól is áll önnek.” Mondták neki. „Nagyon köszönjük a segítségét és önnek is nagyon jól áll a fátyol.” Fordultak a rendőrök Liza felé és elköszöntek.

„Én is köszönöm a segítségeteket. Neked és anyádnak is! Nem tudtam erről a szabályról és a táblát sem láttam, de ha láttam volna, akkor sem értettem, mit jelenthet. De most már tényleg bárhová elmehetek. Ez a fátyol annyira nem is rossz. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni a férjem, ha meglát benne!” Nevetett Éva és adott egy névjegykártyát Lizának.

„Azt hitte, az anyám vagy!” Nevetett Liza, miután az asszony elment.

„Akkor gyere lányom, mert még nem vettünk semmit!” Nyújtotta kesztyűs kezét Dima.

„Én is azt hittem anya és lánya vagytok.” Hallották a boltos hangját a hátuk mögül.

„Csak az volt furcsa, hogy angolul beszéltetek. Azt hittem csak a turistaasszony miatt.”

Elmeséltek neki mindent. A boltos meglepődött, hogy csak egy napja ismerik egymást. Megkérdezte Lizát tud-e rabul.

„A nővéreim, bocsánat, a barátnőim tanítottak tegnap, de csak pár szót tudok.”

„Tessék! Ajándék! Egy turista felejtette nálam egy éve.” Mondta a boltos és átadott két könyvet Lizának. Egy szótárt, és egy nyelvkönyvet.

Mire visszaértek, a két lány már otthon volt.

„Szia Laia! Szia húgom!” Mondták szinte egyszerre.

Átölelték és behívták a szobájukba.

„Mit csinálsz holnap Laia? Kérdezte Juba.

„Gyere velünk holnap az iskolába húgom!” Kérte Fessa, Liza kesztyűs kezeit szorongatva.

„De hát én nem tudok arabul! És is nem vagyok helyi lakos.”

„De ugyanúgy nézel ki, mint mi! Mármint ha fátyolt viselsz. Arabul meg majd megtanulsz. Pár mondatot már most is tudsz, a többi gyorsan jön.”

Egész estig együtt voltak. Nevetgéltek, olvasgatták a nyelvkönyvet és a szótárt. Liza gyorsan tanult. Dima jött be hozzájuk.

„Laia! Apád telefonált. Csak holnap este jön haza. Azt mondja, addig maradj nálunk.”

„Ez nagyszerű húgom! Vacsorázunk, és itt alszol velünk!” Mondta Juba és átölelte Lizát.

Miután Ahmed befejezte a vacsoráját, kiment az étkezőből és bevitt egy harmadik ágyat a lányokhoz.

A négy fátyolos asszony együtt evett. Dima elégedetten nézte a lányait. Mind a hármat, mert Lizát is annak tekintette. A lányok fekete fátylukban teljesen egyformák voltak. Arabul beszélgettek, csak Liza kérdezett vissza angolul, ha nem értett valamit.

Másnap a három lány ment az iskolába. Juba bemutatta Lizát a tanárnőnek és a többi lánynak. Liza meglepetésére az iskolában csak a házasságra készítették fel a lányokat. Az ebédet is ők főzték maguknak. Ez is a tanulás része volt. És mindent arabul mondtak. Kivéve az angolórán. Lizát úgy kezelték, mintha egy volna az arab diákok közül, pedig nem értett meg mindent. Iskola után Jubáékhoz mentek. Ez volt az első nap, hogy Liza reggeltől estig fátyolt viselt. Amikor új barátnői hazakísérték és apja ajtót nyitott neki, arabul köszönt neki:

„Jó estét Holm úr! Bejöhetek?”

Ted kérdően nézett a károm egyforma fátyolos lányra.

„Laia húgom arabul köszönt és kérte, hogy engedje be Holm úr.” Nevetett Fessa.

„Gyere be Laia! És készíts vacsorát nekem!” Nevetett Ted.

„Igen Holm úr, mindjárt terítek.” Mondta Liza a fátyla mögül.

„Holm úr! Ahogy most egymással beszéltek, eszembe jutott valami. Mit szólna egy játékhoz?” Kérdezte Juba

„Mire gondolsz?” Kérdezte a férfi.

„Laia lenne az ön arab bejárónője.”

„Úgyis én vezetem a háztartást, mosok, főzök, takarítok.” Vonta meg a vállát Liza.

„Nagyszerű! És viseld napi 23 órát a fátyolt Laia, kizárólag arabul beszélj, járj a korániskolába, imádkozzál naponta ötször, és lakj nálunk, mint a húgunk!” Mondta Fessa.

„Azért ez így túlzás!” Rázta meg fátyolos fejét Liza.

„Miért lenne az? Tulajdonképpen a mai napod így telt el!” Mondta Juba.

„Gondolj bele! Ez egy nagyon jó ötlet Jubától. Majd segítünk, amiben kell!” Mondta Fessa.

„És te mit szólsz ehhez lányom?” Kérdezte Ted.

„Ugyan mit szólna? Persze hogy beleegyezik, ugye Laia? És szólítsa őt Laiának Holm úr! Laia, te meg Holm úrnak szólítsad apádat! Jó játék lesz!” Mondta Juba.

„Igen Holm úr! Beleegyezem!” Mondta Liza fátyolos fejével bólintva.

A három fátyolos lány megterített, majd vacsora után rendet raktak, kitakarítottak és visszamentek Jubáékhoz. Juba elmesélte, miben egyeztek meg.

„Akkor most már az én lányom vagy Laia!” Mondta nevetve Dima.

„Szólíts anyának lányom, vacsorázunk, és menjetek lefeküdni! Hajnalban kelünk!”

„Igen anya!” Bólintott Liza.

Másnap reggel Liza a fátyolban készített reggelit Tednek.

„Köszönöm Laia!” Nevetett Ted a fekete fátyolos lányára.

„Egészségére Holm úr.” Hajolt meg Liza.

Rendet rakott, és ment az iskolába a nővéreivel.

Tetszett neki a játék, amit Juba kitalált. Ő Laia, a muzulmán arab lány, aki állandóan fátyolt visel. Együtt lakott a két lánnyal, akikkel testvérekként gondoltak egymásra. Ahmed és Dima is lányukként bánt vele, ő pedig apa és anyaként gondolt rájuk. Apját csak Holm úrként említette. Csak a hajnali imákat nem szerette. Inkább aludt volna, de miután megszokta, hogy korán kell lefeküdni, ehhez is alkalmazkodott.

Egy nap Juba így szólt Lizához:

„Laia! Látom túl sok neked ez így. Hat hónapja próbálsz itthon, és Holm úrnál is mindenben megfelelni. Ezért arra gondoltam, átvenném egy időre tőled Holm úr lakásának takarítását, és a reggeli és vacsora elkészítését. Mit szólsz hozzá húgom?”

„Valóban fél év telt el? Észre sem vettem! Talán ideje volna abbahagyni ezt a játékot!” Mondta Liza, és kesztyűs kezével a fátylához nyúlt, hogy az arcát szabaddá tegye.

Fessa megfogta Lisa kezeit.

„Hagyd csak magadon húgom! Nem tetszik talán? Eddig semmi bajod sem volt vele!”

„Nem erről van szó! Túl régóta viselem. Annyira megszoktam, hogy hiányzik ha leveszem a tisztálkodáshoz, és alig várom, hogy újra felvegyem. És mindig arabul beszélek, teljesen arab lánynak érzem magam!” Mondta Liza a fátyol mögül.

„De hát ez nagyszerű! Miért kellene ezen változtatni? És most megyek Holm úrhoz vacsorát készíteni, de nem mondom el neki, hogy nem te vagy a fátyol mögött.” Nevetett Juba.

A következő fél év hasonlóan telt el. Liza viselte a fátyolt, járt az iskolába, imádkozott. Teljesen beilleszkedett a családba.

Tedhez Juba járt el. Egyre jobban tetszett neki a férfi. Már amikor először találkozott vele, eljátszott a gondolattal, hogy feleségül megy hozzá, de most már komolyan férjhez akart menni hozzá!

Odament a férfihoz:

„Holm úr szeretnék mutatni valamit önnek!”

„Te nem is Laia vagy!” Mondta Ted megdöbbenve.

„Valóban. Én Juba vagyok, Laia nővére. Már fél éve én járok önhöz.”

„Nem is tudtam! Mi van Laiával? És mit akarsz mutatni nekem?”

„A húgom jól van. És ezt szeretném önnek megmutatni!” Mondta Juba, és felemelte a fátyolt az arcáról.

Ted elámult. Juba nagyon szép lány volt.

„ Juba! Mit csinálsz? Ezt neked nem szabad!” Tiltakozott a férfi.

„Nem szabad, de én a feleséged akarok lenni!”

„Túl fiatal vagy hozzám!”

„Ez nem igaz! Én már 19 éves vagyok! Jó feleséged leszek, nem fogsz csalódni bennem!” Mondta a lány, és odasimult a férfihoz.

Ted döbbenten állt. Juba ismét az arca elé húzta a fátylát. Kesztyűs kezével megragadta a férfi kezét, és húzta maga után hazafelé.

„Apa! Anya! Ted mondani akar nektek valamit!” Mondta Juba, még mindig a férfi kezét fogva.

„Ahmed! Dima! Feleségül kérem Juba lányotokat!”

„Nem tudom, mit mondjak erre Ted?” Mondta Ahmed.

„Mondj igent apa!” Kérte Juba.

„Igen apa! Mondj igent!” Mondta Fessa is.

„Holm úr! Bocsánat! Apa! Nem veheted el Jubát! Hívjam őt ezentúl anyának?” Tiltakozott Liza.

„Nekem te mindig a húgom maradsz Laia!” Mondta Juba.

„Elveszed a lányomat? Rendben, de add helyette ide a tiédet!” Mondta Ahmed.

„Tessék?” Kérdezte Liza megdöbbenve.

„Mi a baj lányom? Eddig is a mi lányunk voltál! Egy éve viseled a fátyolt, jársz az iskolába, imádkozol, és velünk élsz. Ne mondd, hogy nem akarsz a lányunk lenni Laia!” Ölelte magához Dima a fátyolos lányt.

Liza belátta, anyjának igaza van. Egy év óta úgy él, mint a muzulmán család lánya. Dima úgy bánt vele, mint a saját lányaival. Ahmed is apjaként viselkedett. Fessa és Juba pedig igazán olyanok voltak, mint a nővérei. És szeretik.

„Most hogy Juba férjhez megy, jobban elférünk a szobánkban húgom! Aztán én következem! Remélem én sem kapok rosszabb férjet, mint Juba! És ne aggódj Laia! Anya talál neked is


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s