A feminista

A feminista

T_G

Version for “Tales of the Veils” website.
Not for reproduction on other websites or in any other publishing format without author’s permission.

Sarah York harminc éves teljesen átlagos nő volt, rövid szőke hajjal, kék szemekkel, és kemény feminista nézőponttal. Egy Harcoljunk a Nők Jogaiért szervezet aktivistájaként több országban is fellépett már, mint különböző nőjogi rendezvények előadója. Most a szervezet Afganisztánba küldte, mert ott aztán tényleg szükség van a nők támogatására. Örömmel fogadta el a megbízást, mert bár a talibok sok helyen visszaszorultak, de mégis voltak helyek, ahol ők voltak az urak. És a nők helyzete bizony nem sokat javult.

Amikor a repülőgép leszállt a kabuli repülőtéren, a helyi szervezet embere Frank Hudson, egy harmincöt éves vékony testalkatú, kissé alacsony fiatalember, már várta őt. Ő volt Sarah segítsége és tolmácsa. Tettszett neki a férfi, és más körülmények között szívesen vette volna, ha udvarol neki. Frank, aki eredetileg útépítő mérnök volt, elvitte őt a zöld zónában levő szállására. Ez a külföldiek számára fenntartott őrzött terület biztonságos volt, de teljesen elzárta a helyi asszonyoktól. Mivel így nem tudott velük találkozni, ezért lehetőségeket keresett előadásokra, főleg vidéken, ahol a nők elnyomása még sokkal erősebb volt. Végül két Kabuli rendezvény után sikerült a fővárostól kétórányi járásra fekvő Talik-ban egy összejövetelt megbeszélnie. Frank egy kis kopott Mazdával jelent meg.

„Ez nem feltűnő.” Mondta Sarah kérdő arcára tekintve.

Amikor be akart ülni az autóba, Frank intett neki, hogy hátulra üljön. Nagyon meglepődött, főleg amikor a férfi egy kék ruhacsomót tett az ölébe.

„Mi ez?” Kérdezte csodálkozva.

„Ez a burka, az afgán nők fátyla, amibe gyorsan bele kell bújnod, ha szólok.” Mondta Frank.

Sarah gyorsan maga mellé dobta a ruhát, mintha mérgező lenne. A fátyol a nők elnyomásának jelképe, gondolta utálkozva. Alig egy óra múlva Frank megállította a kocsit. Kiszállt, és kinyitotta hátul a csomagtartót.

„Valami baj van Frank?” Kérdezte idegesen.

„Ez már a talibok területe. Bújj bele a burkába. Én is átöltözök.” Hallatszott hátulról.

Nagyszerű. Gondolta elkeseredve. Nem is volt egyszerű a kocsiban ülve felvenni a burkát, de némi küszködés után sikerült. Ki kellett volna szállnod előtte. Korholta magát. Nézett kifelé a burka kék rácsán keresztül. Minden kissé ködössé vált.

Itt ülök feminista létemre burkában, mint egy elnyomott afgán asszony. Gondolta mérgesen.

Frank odajött az ablakhoz. Afgán ruhát és sapkát viselt, és egy meglepően élethű álszakállat.

„Na hogy tetszem? Mert te nagyon élethű vagy. Mint bármelyik afgán feleség, de ez is volt a cél!” Nevetett a kék fátyolba burkolt nőre, de a mókázással csak az aggódását próbálta leplezni. Nagyon jól tudta, hogy nagy kockázat erre járni, de nem volt másik út.

Frank kedvelte az asszonyt. Bár csak nemrég ismerte meg, de szívesen került volna közelebb hozzá. Nem is áll neki rosszul a burka, gondolta mosolyogva.

Sarah nézte őt a burka kék rácsán keresztül, a férfi mosolya kissé megnyugtatta.

„Biztos szükség van erre?” Nem hitte, hogy veszélyben lennének, és ezt meg is mondta.

„Sarah! Ez az út veszélyes! Az egyetlen esélyünk, ha azt hiszik rólunk, hogy helyiek vagyunk. Ezt a célt szolgálják az álruhák és a hamis papírok” Csóválta a fejét a férfi.

„Jól jegyezd meg! A neved Sahar! Én vagyok a férjed! Az én nevem Faruk Hussein! Talik-ba tartunk! Ott lakunk! Kabulból jövünk, a szüleidet látogattuk meg! Megértetted?

„Igen, de én nem beszélem a nyelvet.” Rázta a fejét az asszony.

„Reméljük nem lesz rá szükség, de az életünk múlhat rajta. Engedj engem beszélni, és ne szólalj meg, amíg nem muszáj! A papírok nálam lesznek. Ha valaki kéri, a tiedet is én adom oda. Itt ez a szokás. És most add ide a személyes dolgaidat, a telefonodat kapcsold ki! Nehogy rosszkor szólaljon meg. Mindet beteszem a rejtekhelyre.”

„Frank nem vagy paranoiás?”

„Bár csak az volnék! Na Jézus segíts! Induljunk!” Nézett fel az égre, és elindította a kocsit. Talán tíz percet haladtak a kanyargós úton, amikor az egyik éles kanyar után két fegyveres talib állta útjukat. Kalasnyikovjaikat rájuk szegezve kiáltottak, hogy álljanak meg. Frank első gondolata az volt, hogy gázt ad és megpróbálnak elmenekülni, de aztán győzött a józan ész. Ez nem egy hollywoodi film, ahol a főhős ezt megteheti, mert úgysem találja el senki. A két gépfegyver pillanatok alatt szitává lőtte volna a kis Mazdát, velük együtt. Ráadásul valószínűleg pár ember a sziklák között is bujkált. Tudta, hogy így szokták csinálni. Megállt a kocsival, a két szakállas kiabálva odajött hozzájuk. A fiatalabbik kirángatta Franket a volán mögül, az idősebbik feltépte a hátsó ajtót és kihúzta a remegő Sarahot. A papírjaikat meg sem nézték, csak ledobták a földre. Nyilvánvaló volt, hogy valaki elárulta őket. A nő kétségbe esve nézett körbe, segítséget keresve. A fejét forgatta és Franket kereste. A kis kék háló nagyon korlátozta a látását. Aztán megtalálta. Amit látott, az még rosszabb volt. Frank a földön térdelt, a tarkójának egy fegyvercső szegeződött. Az idősebb férfi Sarahhoz lépett, és megpróbálta letépni róla a burkát. Sarah úgy kapaszkodott bele, mintha az élete függne tőle. És úgy is volt. Szerencsére ez egy eredeti kézzel készült afgán burqa volt, nem egy olcsó kínai utánzat, amit könnyű eltépni.

Ekkor, mint egy megváltás, megszólalt egy autóduda. Egy Toyota pickup állt meg mellettük a tetején géppuskával. Az idősebb talib térdre kényszeríttette Saraht, és odament. Némi vitatkozás után visszajött. Felrántotta a nőt a földről, és belökte a Mazdába. A másik fegyveres Franket tuszkolta be. Az ablakon bedobta a papírjaikat, majd tört angolsággal megszólalt:

„Kövessék a másik kocsit! Nem ajánlom, hogy megpróbáljanak meglépni!”

Mindketten tudták nem üres fenyegetést mondott. A pickup elindult, a géppuska rájuk irányult. Frank nem tehetett mást, követte. Legalább egy órát mentek mire valami településre értek. Kinyílt a pickup két ajtaja, és két fiatalember szállt ki, a géppuskás is leugrott, nyugodtan otthagyva a töltött fegyvert. Mindhárman bementek a kis tér mellett álló nagy házba. Az ajtó ismét kinyílt, és egy nő, kék burkába burkolva, egyenesen odament hozzájuk:

„Kérem, kövessenek! Nem kell félniük, itt már biztonságban vannak.” Mondta hibátlan angolsággal, és visszaindult a házba. Ők meglepődve követték. Sarah részben az átélt izgalom miatt, részben a fátyol alatti hőség és nehéz légzés miatt majd elájult. A nő egy nagyobb terembe vezette őket, és leült egy idősebb férfi mellé. A három férfi a Toyotából már ott ült. Az idős ember halkan beszélni kezdett a burkás nőhöz , az meg fordította:

„Az én nevem Omar Hussein. Én vagyok ennek a kisvárosnak a vezetője. Ezek itt a testőreim, és a feleségem. Sarah maga velem, pontosabban a feleségemmel beszélte meg a találkozót. A papírjaikat is én küldtem. A fiam és a menyem papírjai. Ők nemrég haltak meg. Egy öngyilkos merénlő végzett velük. Sajnálom, hogy ilyen fogadtatásban volt részük, de a talibok nem a barátaink. Muszáj volt úgy tennünk, ahogy elvárták tőlünk. A katonák messze vannak, a talibok meg közel. Most dönteniük kell. Vagy visszafordulnak, vagy itt maradnak velünk legalább egy évig. Első esetben meg kell semmisítenünk az autójukat, bebizonyítva a taliboknak, hogy meghaltak. Közben a testőreim kicsempésznék magukat. A második esetben maguk túszok lesznek, legalábbis a taliboknak ezt fogjuk mondani. Szeretném, ha maradnának. Frank maga mérnök. Szükségünk volna a tudására. Kellene nekünk utat építeni, és kutat fúrni. Sarah maga tanár is. Taníthatná a lányainkat, és az asszonyokkal is beszélhetne, amikor csak akar. Ezért jött! Vagy nem? A városon belül szabadon mozoghatnak, de ki ne menjenek! Ott nem tudjuk megvédeni magukat. Járjanak mindig afgán ruhában. Sarah, maga burkában is. Olivia, a feleségem, és a tolmácsom. Ő nyugati nő volt, amíg nem csatlakozott hozzánk. Elkíséri magukat a fiam házába. Ott ehetnek és lepihenhetnek. Reggel közöljék döntésüket Oliviával. És telefonáljanak az ismerőseiknek, ne aggódjanak magukért.”

Ezzel a négy férfi felállt és kiment. A burkás nő is felállt és intett nekik, hogy kövessék.

A másik házba érve Olivia felemelte az arcáról a burkáját, és intett Sarahnak, hogy ő is emelje fel.

„A nevem Olivia Hussein. Két éve jöttem a városba, és egy éve vagyok Omar felesége. Próbáltam tanítani a lányokat és az asszonyokat, de nem vagyok tanár. Orvosnő vagyok. Én kezelem a nőket a városban. Én beszéltem rá a férjemet, hogy keressünk tanárt a lányok, asszonyok számára. Helyezzék kényelembe magukat! A konyhában találnak ételt. Holnap reggel találkozunk. Addigra döntsék el, melyik lehetőséget választják. És arra kérem magukat, maradjanak! Szükség van magukra!” Mondta az ötven év körüli asszony, és elment.

„Mi a véleményed Frank?” Kérdezte Sarah.

„Az én véleményem nem számít. Te mit akarsz? Egyébként nagyon csinos vagy a burkában!”.

„És most?” Kérdezte az asszony, és ismét az arca elé húzta a kék fátylat.

„Most még csinosabb vagy!” Nevetett a férfi.

 

Másnap reggel, amikor beléptek az ebédlőbe, egy ismeretlen középkorú ember ült ott.

„A nevem Abu Padan. Talán tudják ki vagyok!” Mondta halk határozott hangon.

Frank ideges lett. A helyi talib vezető ült előttük, aki szemmel láthatóan nem félt egyedül bejönni a városba. Vajon mit akarhat tőlük? Odasúgta Sarahnak, ki ül előttük. Sarah gyorsan belebújt a burkába.

A férfi elmosolyodott.

„Most már jobb! Sahar ülj le hátul, amíg a férjeddel beszélek! Mindent tudok magukról. Nekünk is vannak kémeink. Nemsokára jön Olívia a válaszukért. A maguk válasza az lesz, hogy itt maradnak! Ez nem kérés! Ez az én parancsom! Omar ennek a városnak a vezetője, de csak addig, amíg én is akarom! Nem tanácsolom, hogy segítséget hívjanak! Maguk nem mennek innen sehová! Felveszik a vallást és ténylegesen összeházasodnak! Ez a falu már a mienk és azt akarom, hogy az emberek nekem dolgozzanak! Maguk is! Ha nem jönnek ide katonák, kezeskedem arról, hogy béke lesz! A hegyekben ritka fémek vannak. Már le is szerződtem egy kínai céggel a kitermelésről. Faruk! Maga lesz a vezető. Kell utat is építeni a bányákhoz. Az egész falu jól fog járni. Lesz munka, iskola, minden! Vagy lehet háború sok-sok halottal, de az senkinek sem érdeke. Ugye? Szóval nincs választásuk!”

Mondta a férfi és elment.

Olívia jött be az ajtón.

„Ez mit keresett itt?” Kérdezte idegesen.

„Tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot” Mondta fanyar mosollyal Frank.

„És most mi lesz?” Kérdezte Sarah a kék hálón keresztül a férfit nézve.

„Mi lenne? Maradnunk kell! Feleségül veszlek. Tudod, hogy tetszel nekem, és én is tudom, te is kedvelsz engem. Tanítod a gyerekeket és viseled a burkát valahányszor kilépsz a házból! Vagy tudod mi várható? De a döntés a te kezedben van!” Mondta Frank.

Sarah végiggondolta az eseményeket. Megszökjenek? Még ha sikerülne is, mi lesz a faluval? Hívjanak katonákat segíteni? De azok nem tudnak itt maradni, legfeljebb egy-két napig. Érezte, a férfi nem tréfált. Sok pénzről lehet szó és nem fogja veszni hagyni.

Mindig is tanítani akart! És Frank majd vigyáz rá. És ő lesz a bánya vezetőjének felesége. Afgán feleség lesz és viselnie kell a burkát. A feminista nézeteit pedig kidobhatja a szemétbe.

„Olívia! Úgy döntöttünk, itt maradunk. Azt hiszem, így lesz a legjobb.” Mondta Sarah, és bólintott hozzá a burkás fejével.


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s