Halloween (Magyar)

Halloween

T_G

Version for “Tales of the Veils” website.
Not for reproduction on other websites or in any other publishing format without author’s permission.

Gizella Blum végzős tanuló volt a középiskolában. Osztálytársaival jól kijött, különösen egy afgán lánnyal alakított ki jó barátságot, akivel a kollégiumban is szobatársak voltak. Malika Gobrah még a nyelvjárásokat is megtanította neki a négy együtt töltött év alatt. Jó nyelvérzékének köszönhetően a dari, és pastu nyelveket is tökéletesen megtanulta.

„Jobban beszéled őket, mint én!” Nevetett Malika.

„Köszönöm! A te angolod is tökéletes!” Mondta Gizella is nevetve.

Ahogy a halloweenre készülődtek Malika megkérdezte Gizellát:

„Van már jelmezed a bálra?”

„Igen! Apácának fogok öltözni.”

„Nem adnád nekem? Nincs mit felvennem! Légyszí!”

„De akkor én mit vegyek fel? Nekem sincs másik!”

„Hát ezt!” Mondta Malika és elővett egy kék burqát a táskájából.

„Miért nem veszed te fel?”

„Nekem ez nem jelmez, hanem utcai viselet! Neked viszont jelmez volna. Rajta, próbáld fel!” Mondta Malika és egy afgán ruhát is elővett a táskából. Gizella levetkőzött, csak a bugyit, melltartót hagyta magán.

„Ezt a ruhát úgy hívják, hogy salvar kameez.” Mondta Malika, miközben belesegítette barátnőjét a buggyos nadrágba, és a bokáig érő hosszú ujjú bő ruhába. Harisnyát húzott a lábaira, és az egyik pár cipőjét is odaadta. Aztán kesztyűt húzott a kezeire, és a fejére húzta a burqát. Gizella látása leszűkült. Csak a kis hálón keresztül látott ködösen.

„Húzd össze az elejét, és nézd meg magad a tükörben! Nagyon jól nézel ki benne te afgán lány!” Nevetett Malika, és elkezdte felvenni barátnője apáca jelmezét.

Gizella nézegette magát a tükörben. A kék burqa mögött akárki lehetett. A szeme előtti háló annyira sűrű volt, hogy nem látszott mögötte a szeme.

„Most te vagy Malika Gobrah, én pedig Gizella nővér!” Hallotta Malika hangját, és amikor odafordult, barátnőjét látta az apáca ruhában.

„Nagyon vicces vagy! Öltözzünk vissza!” Mondta Gizella, de Malika megfogta a kezét.

„Várjunk egy kicsit! Mi lenne, ha reggelig magadon tartanád?”

„Úgy érted éjjel is? De hát ti csak nappal az utcán viselitek!” Csodálkozott Gizella burqás fejét rázva.

„Igen, de vannak olyan szigorú férjek, akik elvárják, hogy a feleségük állandóan hordja!”

Még sokáig beszélgettek. Közben meg is vacsoráztak. Jókat vihogtak mindketten, ahogy az „afgán nő” a burqájában evett. Aztán lefeküdtek aludni. Gizella különöset álmodott:

Afganisztánban egy poros úton követte a férjét, aki folyamatosan beszélt hozzá. Ő meg burqájában követte. Egyik karjában egy kislány, egy másik kislányt a kezénél fogva vezetett. És megint terhes volt.

„Elegem van belőled Gila!  Már két lányt szültél nekem, és egyetlen fiút sem! Ha megint lányt szülsz, Allahra mondom, elzavarlak!” Mondta a férje mérgesen.

„Bocsáss meg uram! Nem tehetek róla! Allah akarta így! Talán most fiú lesz! De ha mégsem, ne küldj el magadtól! Ha most is lányt szülök, a negyedik biztosan fiú lesz! Jó asszonyod vagyok, minden szavad parancs nekem!” Könyörgött neki Gizella, miközben alig tudott lépést tartani vele. Beléptek szegényes házukba, Gizella letette a kislányát és gyorsan ételt adott a férjének. Az kedvetlenül evett, és lefeküdt aludni. Gizella megetette a lányait, lefektette őket, és ő is a férje mellé feküdt burqájában.

Reggel érezte, valaki rázza a vállát. Rájött, burqában fekszik, és az álom hatására azt hitte, a férje keltegeti.

„Bocsáss meg uram. Elaludtam. Máris csinálom a reggelidet.” Mondta félálomban.

„Mi van?” Nevetett Malika, mire Gizella elmesélte neki álmát.

Mindketten nevettek, aztán Gizella ment fürödni. Mire visszajött, meglepetésére barátnője új ruhát és burqát készített ki neki.

„Gyere Gila öltözz fel! Ki tudja? Lehet, hogy a férjed mindjárt itt lesz!” Mondta Malika nevetve. Gizella belebújt az afgán ruhába, és felvette a burqát.

„Remélem elégedett vagy?” Hallatszott Gizella hangja a burqa mögül.

„Igen! Nagyon jól áll neked, és látom tetszik is! Arra gondoltam, viselhetnéd a halloween végéig, és addig mindenki Gilának szólítana.”

„Különös, de tényleg tetszik! Talán az álom hatására azon gondolkodtam, milyen lenne így élni, teljesen eltakarva. Nézni a világot a kis kék hálón keresztül, engedelmes afgán feleségként. A Gila is tetszik, de nem hinném, hogy az iskola beleegyezne, hogy így járjak.” Mondta Gizella, miközben nézte magát a tükörben.

„De igen! Az osztály weblapjára feltettem tegnap a kérdést, és mindenki helyeselt. Még az iskola direktora is! Úgy hogy egy hétig afgán lány leszel Gila! Mit szólsz hozzá?”

„Rendben, miért ne?” Bólintott Gizella.

A következő hétben állandóan viselte a burqát. Diáktársai kérdezgették milyen viselni, hogy érzi magát benne, mondjon valamit afgánul. Ő elkezdett pastu nyelven beszélni, Malika lefordította nekik. Mindenki nevetett.

„Milyen rendes lány ez a Gila. Akár angol lány is lehetne!” Mondta egyikük mosolyogva.

Malika rávette, hogy imádkozzon ötször, ahogy egy jó muzulmán lányhoz illik, és szabadidejében olvassa a koránt. Beíratta a közeli korániskolába is. Gizella próbált tiltakozni, de Malika nem engedte szóhoz jutni:

„Te most egy afgán lány vagy, akinek a vallásgyakorlás kötelező!”

A napi programja nagyon zsúfolt lett: hajnalban kelni az első imára, koránolvasás a második imáig, fürdés, reggelizés, indulás az iskolába, ebédelés, harmadik ima, korániskola, negyedik ima, tanulás, vacsora, koránolvasás, ötödik ima, lefekvés. Minden nap egyre erőtlenebbül kérte Malikát, hogy hagyják abba az egészet, de ő egyre erősebben akarta, hogy folytassák. A korániskolában a lányokkal gyorsan összebarátkozott. Együtt hallgatták az imám beszédét, tanulták a szurákat, imádkoztak. A lányok (hat afgán lány, burqában) az első nap kérdezgették, miért jár oda keresztény lányként, és miért viseli a burqát. Amikor elmesélte, nevettek egy nagyot.

„Ismerjük Malikát! Erőszakos, nem is kicsit! Hát még a bátyja, Hasszán!”

A második nap már teljesen közülük valóként kezelték. Nekik is elmesélte az álmát. Átölelték, és azt mondták neki:

„Allah útjai kifürkészhetetlenek! Lehet, hogy a jövődet láttad Gila!”

„Persze ahhoz, hogy jó afgán feleséggé válj, ahhoz jó muzulmánná kell válnod! De szerintem ez nem probléma. Néhány nap alatt megtanulhatod a legfontosabbakat.” Mondta az imám.

Csodálkozva nézte őket a burqa kék rácsán keresztül. Itt mindenki meg van győződve arról, hogy ő muzulmán akar lenni. Csak rázta fátylas fejét.

„Ugyan már Gila! Ne tiltakozz a sorsod ellen! Majdnem annyira afgán lány vagy, mint mi! Nézd csak mit látsz?” Mondták neki a lányok, és egy nagy tükör elé állították.

„Látod a hét afgán lányt a burqákban? Na az egyik te vagy! Úgy beszéled a pastut, mint mi! Írsz, olvasol, miközben sok afgán nő analfabéta. Te jobb vagy náluk!”

Malika már csak pastu nyelven beszélt vele, és elvárta, hogy ő is így válaszoljon.

Mire a halloween eljött, teljesen hozzászokott ehhez, és a burqához. A bálon mindenki jól érezte magát, táncoltak, nevettek. Gizellát nem is hívták táncolni. Ő csak ült a burqájában egy sarokban. Malika jött oda hozzá az apáca jelmezben, egy csinos fiatalemberrel.

„Ő a bátyám Hasszán. Szeretne veled megismerkedni!” Mondta pastu nyelven.

Gizella és Hasszán elkezdtek beszélgetni. Hasszán nem csak csinos, de értelmes fiatalembernek bizonyult, bár nem beszélt más nyelvet az anyanyelvén kívül. Egészen addig beszélgettek, amíg Malika oda nem jött hozzájuk:

„Záróra! Búcsúzzatok el egymástól!”

Észre sem vették, hogy órák óta beszélgetnek! Elbúcsúztak, és Malika kikísérte a bátyját.

„Na milyen feleséget találtam neked?

„Rendes lánynak tűnik, de szép is? Ez a burqa átka! Nem látni mögé! És muzulmán?”

„Kezeskedem érte, hogy szép! És nem muzulmán, még nem, de a tanév végére azzá teszem neked! Már most is ötször imádkozik, koránt olvas, és korániskolába jár! Mit akarsz még? Te akartál angol feleséget, hogy eldicsekedhess a barátaidnak!”

„Vigyázz húgom, mert szájon talállak csapni!”

„Majd megverheted őt, ha már a feleséged lesz!” Mondta a bátyjának durcása Malika, és visszament a szobájukba. Így segítsen az ember másoknak! Mondta magában.

„Mit szólsz a bátyámhoz? Mert neki tetszel!”

„Csinos fiú! És jó volt vele beszélgetni. Kár, hogy nem tud angolul.”

„Minek? Elég jól beszélsz te az ő nyelvén. Jó afgán feleség lenne belőled!”

„De én nem vagyok afgán! Még csak muzulmán sem vagyok!”

Hát majd leszel! Jó muzulmán, és engedelmes afgán feleség! Gondolta Malika, és odavitte a tükörhöz a barátnőjét. Gizella csak egy burqás nőt látott egy apáca mellett.

„Nézd azt az afgán nőt a burqájában! Még a szeme sem látszik a sűrű háló miatt. Kesztyűt is visel! Bármilyen szigorú férj kifogástalannak találná! Ez vagy te! És ismered már annyira az iszlámot, hogy bármikor muszlima lehetnél!”

A bál után Gizella, akit már a tanárai is Gilának szólítottak, visszatért a vallásos életéhez, ima, koránolvasás, korániskola. Malika felügyelte, nehogy kihagyjon egy percet is. Egyre jobban az iszlám hatása alá került. Álmai minden éjjel visszatértek. Egy vallásos afgán feleséget látott nagy családjával:

„Gyere ide Gila! Most hogy ötödik gyereknek végre fiút szültél nekem, megbocsátok neked mindent, és már nem sajnálom, hogy engedtem a könyörgésednek, és nem zavartalak el.”

„Köszönöm uram!” Mondta Gila, és térdre borulva átölelte a férje lábait. És a férje Hasszán volt!

Elmesélte Malikának miről álmodott. Malika nagyon elégedett volt. Megfogta barátnője kesztyűs kezét, és valósággal odavonszolta az imám elé.

„Imám! Gila szeretne muzulmán lenni!” Gizella megpróbált tiltakozni, de Malika szinte fenyegetően a fülébe súgta:

„Hallgass! Majd az imám szól, ha beszélhetsz, és megmondja azt is, mit szólj!”

„Most már muzulmán vagy!” Mondta rövid ceremónia után az imám.

Malika kijárta neki, hogy a tanév végéig bentlakásos tanuló legyen a korániskolában.

Az élete még egyszerűbb lett, imádkozás, koránolvasás, korániskola. Csak az evés és alvás nem szólt az iszlámról, és az engedelmességről. Illetve még az álmai is.

Az osztálytársnőin kívül csak Malikával találkozott. A lányoktól megtanulta, hogyan főzzön afgán ételeket. Együtt böjtölt velük a ramadan alatt. Malika a házasságról, a feleség engedelmességéről beszélt. Az év végi vizsgák után megjelent Hasszán. Malikával odakísérték Gizellát az imámhoz, aki összeadta Hasszánt és Gizellát. Gizella már nem is ellenkezett. Engedelmes nőt neveltek addigra belőle.

„Légy hű társa uradnak Hasszánnak Gila!” Köszönt el tőlük az imám, átadva házasságlevelüket. Egyenest a repülőtérre mentek. Gila az ujjlenyomatával igazolta magát, mert a férje nem engedte, hogy felfedje az arcát.

„Még én sem láttam, hogy engedném, hogy más lássa!” Mondta.

Gila csak ült kék burqájában, nézte utastársait a kék hálón keresztül.

„Ne bámulj másokra! Nem illik! Nézz magad elé!” Korholta a férje.

„Igen uram.” Mondta engedelmesen Gila, és lehajtotta a fejét.

Kabulban a leszállás után szállodába mentek. Ott Hasszán levetkőztette a feleségét, először látva meg az arcát is.

„Igaza van a húgomnak. Tényleg szép nő vagy!” Mondta elégedetten.

„Köszönöm uram! Örülök, hogy tetszem neked!”

Megfogta a férje kezét és odahúzta az ágyhoz. A hajnali ima már burqában találta megint. A második ima után kerestek egy buszt, ami közelebb vitte otthonukhoz. Onnan átszállással végre hazaértek. Hasszán korábban a beteg anyjával élt kettesben, mert a húga nem akart hazaköltözni. Malika jól érezte magát Angliában, és állást is talált magának. Időnként pénzt is küldött haza. Gila álma megvalósult. Szigorú vallás szerint élt nagy családjával, egy vályogházban, ahol még villany sem volt. Víz is csak az udvar közepén levő kútban.

Csak a burqájában látta mindenki. Körülötte hat gyerek. Nevelte gyerekeit, szolgálta a férjét, ápolta anyósát, vezette a háztartást. Soha nem unatkozott. Nem volt rá ideje.

 


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s