A temetés

A temetés

T_G

Version for “Tales of the Veils” website.
Not for reproduction on other websites or in any other publishing format without author’s permission.

Lídia Curtis a férjével élt együtt. A harmincéves asszony fotós volt. Így ismerkedett meg a harmincöt éves Viktorral, aki újságírással foglalkozott. Viktor az apjával és az öccsével, Alexanderrel élt együtt.

Rövidesen a munkakapcsolatot szerelem váltotta fel és összeházasodtak. Lídia boldogan fogadta a gratulációkat. Egy arab férfi is gratulált neki, aki teljesen nyugati ruhát viselt, és erős akcentussal beszélt. Utána egy feketefátyolos asszony jött. Ő is gratulált, és kesztyűs kezével átölelte a menyasszonyt. Lídia csodálkozva kérdezte a férjét:

„Viktor! Kik voltak ezek?”

„Az öcsém főnöke.” Válaszolta a férfi.

„És a felesége?”

„Nem! A lánya! Lehet, hogy hamarosan újabb esküvő lesz.” Mosolygott a férfi.

Amikor a felesége kérdő arcát meglátta, folytatta:

„Ali mesélte, hogy a főnöke azt akarja, hogy vegye feleségül Shilát, és társuljanak. Az öcsém beszállna az üzletbe, és azután közös családi vállalkozásként üzemeltetnék.”

„És mit szól ehhez a lány?”

„Szerintem ő találta ki az egészet! Beleszeretett Aliba, biztos vagyok benne!” Nevetett Viktor.

És igaza volt. Shila, mint egyetlen lány mindent elért az apjánál. A fátyolos lány hosszan győzködte az apját, milyen jó lenne ez mindenkinek. Persze elsősorban magára gondolt. A csinos férfi felesége akart lenni. Így aztán alig pár hónap múlva Alexander hívta meg esküvői vendégnek a bátyját és Lídiát.

„Nem megyek el” Tiltakozott Lídia.

„El kell jönnöd! Ők is itt voltak a mi esküvőnkön!” Erősködött Viktor.

„De most mondtad, hogy az öcséd muzulmán lett, és ez egy muzulmán esküvő lesz.”

Sikerült jól összeveszniük. Végül Viktor egyedül ment el az esküvőre. Shila megsértődött és a két asszony a férfiak minden próbálkozása ellenére rossz viszonyban maradt.

Két év telt el, amikor Viktor apja váratlanul meghalt. Viktor és Lídia, akik közben elköltöztek, azonnal odautaztak. Alexander, aki közben hivatalosan is felvette az Ali nevet, és Shila fogadta őket.

Amikor Lídia kipakolta a ruháit, észrevette, hogy a frissen vásárolt fekete ruhája összegyűrődött. Elővette a vasalót és elkezdte kivasalni. Megszólalt a telefonja. Hosszan csevegett a barátnőjével. Észre sem vette, hogy a vasaló kiégeti a ruháját. A szagra figyelt fel.

„Ó a fenébe! Viktor! Kiégettem a ruhámat! Gyorsan keressünk egy boltot és vegyünk másikat, mert nem lesz mit holnap magamra venni!” Mondta kétségbeesetten.

„És mégis hol? Már minden bezárt!” Mondta Viktor.

„Majd Shila segít! Igaz feleség?” Mondta Ali amikor elmondták neki mi történt.

Shila a fátyolos fejét rázta. Ő aztán nem segít! Lídia magának okozta a bajt! Másszon ki belőle, ahogy tud! Gondolta kárörvendően.

„Azt mondtam, segíteni fogsz neki! Ez nem kérés volt, hanem parancs!” Mondta Ali.

Shila engedelmesen meghajolt Ali felé.

„Ahogy parancsolod uram! Gyere Lia!” Ismét meghajolt, megfogta kesztyűs kezével Lídia kezét, és valósággal kihúzta az asszonyt a szobából.

„Ne hidd, hogy megszerettelek Lia, de a férjem azt akarja, hogy segítsek neked. Segítek, de ennek ára van! Azt kell tenned, amit mondok! És most vetkőzz le teljesen!” Mondta Shila, amikor beértek a szobájába.

Lídia vonakodva engedelmeskedett. Nem értette, minek öltözzön át, amikor a temetés holnap lesz. Meg is mondta az arab asszonynak.

És nem tetszett neki, hogy Shila folyton úgy hívja: Lia.

„Azért, hogy lássuk, jók-e a ruhák mérete neked, és hogy hozzászokj a viselésükhöz!” Mondta Shila, és fekete ruhákat vett elő. Először fekete alsóruhákat adott rá. Majd fekete abaja, és hidzsab következett. Lídia belebújt a magával hozott fekete cipőbe, Shila pedig felhúzta Lídia kezeire a fekete kesztyűket, és az arca elé kötötte a niqabot.

„Tökéletes! És most imára, te muzulmán asszony!” Mondta Lídiának az arab asszony.

Lídia tiltakozni akart, de Shila így szólt:

„Ha nem engedelmeskedsz Lia, visszaveszem a ruhákat, te meg holnap jöhetsz a temetésre, amiben akarsz!”

Shila blöffölt, hiszen nem akart ellenkezni a férjével, de meg akarta leckéztetni Lídiát.

Lídia bosszúsan hallgatta, ahogy Shila magyarázta az ima menetét. Nem tetszett neki, ahogy az arab asszony parancsolgat neki, de most szüksége van Shilára! Inkább megy ebben a fekete fátyolban a temetésre, mint az utazó ruhájában, amiben idejött. Másik ruhát nem hozott magával, mert úgy tervezték, hogy a temetés után rögtön hazamennek.

Imádkozás után Lídia hallotta, hogy a háta mögött megszólal valaki:

„Egész jól sikerült! Ahhoz képest, hogy először imádkoztál. Majdnem tökéletes.” Mondta Ali.

„Most már nekem is arab feleségem van!” Mondta Viktor.

„Menjetek vacsorát készíteni!” Mondta Ali.

A két fátyolos asszony megterített, és feltálalta a vacsorát. Lídia csodálkozott, hogy Shila csak két terítéket tesz az asztalra.

„Mi a férfiak után eszünk.” Súgta Shila.

Miután a férfiak végeztek, ők is asztalhoz ülhettek.

„Úgy kell enned, ahogy én eszek, fátyolban!” Mondta Shila.

Lídia nem mert ellenkezni. Egyik kezével megemelte a fátyolt, a másikkal evett. Pont úgy, ahogy Shila.

„Na látod! Nem is nehéz. Könnyen hozzászoksz majd a viseléséhez, mert a férjem úgy gondolta, itt maradtok velünk, amíg a hagyatéki eljárások lezajlanak.” Mondta Shila.

„És addig viseljem? Erről nem volt szó!” Tiltakozott Lídia fátyolos fejét rázva.

„De most van! És segíts rendet rakni!” Mondta szigorúan Shila.

Lídia fürödhetett elsőnek. Shila figyelmeztette, hogy siessen, mert csak egy fürdőszoba van. Örült, hogy végre megszabadulhat a fekete fátyoltól. Mire végzett, kopogást hallott az ajtón. Shila volt. Fehér selyemruhák voltak a kezében.

„Hoztam neked hálóruhát.” Mondta és segített neki belebújni.

Lídia meglepődve vette észre, hogy ugyanolyan ruhákat és fátyolt kapott, mint amilyent eddig viselt csak most fehér selyemből.

„Nézd milyen szép vagy benne! Mint egy menyasszony! Menj lefeküdni, az első ima korán kezdődik!” Mondta Shila.

Nemsokára a férje is jött lefeküdni.

„Gyönyörű vagy ebben a fátyolban!” Mondta Viktor.

„Biztos szükség van erre a fátyolra? Nem volna elég csak a ruha?” Simított végig a ruháján fehérkesztyűs kezével Lídia.

A férfi megfogta a felesége fejét, és a szemébe nézett a fehér szemfátyolon keresztül.

„Mi vagyunk itt a vendégségek, így mi alkalmazkodunk őhozzájuk! Szokj hozzá! És elég rossz nekem apám halála, ne fokozd azzal, hogy ellenkezel.”

„Bocsáss meg drágám, nem akartalak bosszantani!” Mondta Lídia és fehérkesztyűs kezével megsimogatta a férje arcát.

Másnap a temetésen Viktor és Ali fogadták a részvétkívánatokat. Lídia ott állt a fekete fátyolban Shila mellett. Nem voltak sokan a temetésen. És senki nem érdeklődött, ki áll Shila mellett ugyanolyan fekete fátyolban. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Lídia az.

Többen tudni vélték, hogy Viktor és a felesége is muzulmán lett.

Miután mindenki távozott, ők is visszaültek Ali autójába. A két férfi előre, a két fátyolos asszony hátra.

„Tudok egy jó éttermet a közelben. Meghívlak bennetek ebédre.” Mondta Ali.

Az arab étterem válaszfalakkal elkülönített asztalokkal volt berendezve.

Ali és Viktor leültek egy kétszemélyes asztalhoz, a két fátyolos asszony pedig egy másikhoz.

Amikor a pincérnő odajött hozzájuk, Shila arabul rendelt valamit.

„Ízleni fog! A legfinomabb arab ételek egyike.” Mondta Lídiának.

Lídia finomnak találta az ételt, amit Shila rendelt. Amikor befejezték az ebédet, Shila megfogta Lídia kesztyűs kezét, és békülékenyen így szólt:

„Nézd Lia! Most, hogy ugyanolyan fátyolt viselsz, mint én, együtt imádkozol velem, olyan vagy, mint egy igazi muzulmán asszony. Béküljünk ki!”

Lídia nézte az előtte álló feketébe burkolt asszonyt. Az ebéd tényleg finom volt. És bólintott.

A két férfi elégedetten nézett egymásra.

„Végre! Ezt vártuk már régóta mindketten. Szegény apám halála kellett ehhez.” Mondta Ali.

„És egy kiégetett ruha.” Bólintott Viktor.

„Menjünk vissza! Szeretnék átöltözni!” Mondta Lídia.

„Drága barátnőm! Amíg itt vagytok velünk, addig viseld te is, mint én!” Mondta Shila.

Egy hónapig volt Lídia és a férje vendégségben. A két férfi elégedetten nézte, hogy a fátyolos feleségeik mennyire összebarátkoztak. Együtt főztek, takarítottak, vagy bevásároltak.

Egy hónap múlva elmentek az ügyvédi irodába. Az ügyvéd felolvasta nekik a végrendeletet. A végrendelet a vagyont egyenlő részben a két fivérre hagyta. Egy kikötést tartalmazott csak: a két asszony béküljön ki.

Az ügyvéd ránézett a két egymás mellett ülő egyforma feketefátyolos asszonyra, akik egymás kesztyűs kezeit fogták. Elmosolyodott, és így szólt:

„Látom ez már nem probléma.”

„Valóban! Lia nem csak a sógorom felesége, hanem a barátnőm is. Ő is muzulmán lesz hamarosan, mint én, és viseli a fátyolt, ahogy illik.” Bólintott Shila.

„Miért mondtad, hogy én is muzulmán leszek?” Kérdezte csodálkozva Lídia, amikor kimentek az irodából.

„Talán nem annak nézel ki már most is? Különben is, a férjem rábeszélte a te férjedet is, hogy legyen ő is muzulmán. Néhány nap múlva leteszi az esküt. És mi lesz veled? Nem gondolom, hogy elválsz tőle, tehát neked is muzulmánná kell válnod, hogy a házasságotok érvényben maradjon. Utána pedig itt maradtok. Ti is beléptek apám cégébe. Ne félj, hamar hozzászoksz majd ehhez a kicsit szigorúbb élethez, hiszen hetek óta így élsz már! És most siessünk, nemsokára imaidő, addigra haza kell érnünk!” Nevetett Shila.

Lídia ment Shila mellett. Követték a férfiakat. Oldalra nézett, és a kirakat üvegén látta a két egyforma fekete alakot. Elváljon a férjétől? De hát szereti Viktort! Ő az egyetlen férfi, aki kell neki! Megrázta fátyolos fejét. Nem! Inkább lesz fátyolos muzulmán asszony, mint hogy elváljon!


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s