A mostohaanya

A mostohaanya

T_G

A húsz éves Gizella Stone a mostohaanyjával élt együtt, miután végzett a középiskolával, és hazaköltözött a kollégiumból. Még nem keresett állást magának. Az apja lelépett. A lány nem bánta. Az apja rendszeresen félrelépett, és Gizella biztos volt benne, ez vezetett anyja korai halálához.

Aztán az apa feleségül vett valakit, alig pár hónappal az első felesége halála után, aki csak tíz évvel volt idősebb Gizellánál.

És most is itt hagyta mindkettőjüket egy újabb nő kedvéért. Gizella nem akarta többé látni az apját. Látta, hogy Malika, a mostohaanyja, nagyon el van keseredve.

Gizella, aki először utálta a mostohaanyját, most megsajnálta, és vigasztalni próbálta:

„Ne bánkódj! Majd találsz jobbat nála! Az apám egy szemét!”

„Nem csak az a baj, hogy elment! Kiderült, hogy nem tért át a muzulmán hitre, és így a házasságunk nem is volt érvényes! Így bánni egy özvegyasszonnyal! Mert az voltam, mivel az első férjem két éve elhunyt.” Sóhajtott az asszony.

„Nem is tudtam, hogy muzulmán vagy! Azt hittem Izraelből jöttél!” Csodálkozott Gizella.

„Valóban onnan jöttem, mert ott dolgoztam. Ott ismertem meg apádat is. De arab vagyok és muzulmán. A szüleim még most is Szaúd-Arábiában élnek.”

„Bocsáss meg, de egyáltalán nem nézel ki arabnak. Az öltözködésed pedig még annyira sem!” Nevetett Gizella a mostohaanyjára nézve. A csinos fiatalasszony az elegáns ruhájában inkább egy modern londoni üzletasszonynak látszott, mint egy arab asszonynak.

„A fekete ruhákra és a fátyolra gondolsz? Mindenhol más a viselet. Van ahol semmi megkötés nincs, van ahol nagyon szigorúak az előírások. Ahol a szüleim élnek, és akiket rendszeresen látogatok, például nagyon szigorúak. Megmutathatom, ha akarod!” Mondta Malika nevetve.

Gizella bólintott, mire az asszony fekete ruhákat vett elő a szekrényből, és kiterítette őket az ágyra.

„Ezt úgy hívják: abaja. Egészen földig kell érnie. Ez a kendő a hidzsab. A fej köré kell tekerni úgy, hogy csak az arc maradjon szabadon. Ez pedig a tulajdonképpeni arcfátyol, a niqab. A háromrétegű niqab, hogy egész pontosan mondjam. Ezen kívül hosszú bugyik, harisnyák, kesztyűk, ingek, cipők. Mindig ezeket viselem, ha hazamegyek.” Mondta Malika.

Gizella kíváncsian nézegette a ruhákat. Mostohaanyja bíztatta:

„Rajta, próbáld fel őket! Majd segítek!”

Alig telt el 10 perc, és Gizella ott állt a tükör előtt talpig fátyolban. A háromrétegű niqab miatt senki sem ismerhette volna meg. A hosszú fekete kesztyű a karját is eltakarta, így teljesen arab asszonynak látszott.

Malika nevetet, ahogy Gizella forgott, és nézte magát a tükörben.

„Látom tetszik! A három rétegnek jelentősége van. Házon belül, ha csak közeli női családtagok vannak a közelben, egy réteget felemelhetsz. Ha egyedül vagy otthon, a másodikat is, hogy a házimunkákat könnyebben elvégezhesd, de a harmadik mindig az arcod előtt marad. Ez a szabály. Néhány helyen a nők fátyolban is alszanak. Gyere, menjünk el sétálni!”

„Fátyolban?”

„Te fátyolban, én pedig ebben a ruhában, amit most viselek! Te leszel az én muzulmán arab barátnőm!” Nevetett az asszony.

„De hát én nem is tudok arabul!”

„Majd megtanítalak. Ha egy fátyolos asszonnyal találkozunk, úgy köszönj neki: salem aleikum. Ha ő köszönt először, válaszold: aleikum salem! Mással ne foglalkozz. Ilyen egyszerű! Később, amikor már rendesen tudsz arabul, leállhatsz velük beszélgetni, mint egy rendes fátyolos arab lány.” Nevetett Malika.

„Ez nem volt jó ötlet. Alig látok valamit! Mintha minden sűrű szürke ködbe borult volna! Nem kapok levegőt! Muszáj leülnöm, és szomjas is vagyok! Meleg és nehéz ez a viselet.” Panaszkodott Gizella alig negyedórányi séta után.

„Azért mert még nem szoktál hozzá! Később egyre könnyebb lesz, a végén észre sem veszed, hogy viseled, vagy hiányozni fog, ha nem lesz rajtad!” Mosolygott Malika.

„Ezt nem hinném!” Rázta a fejét a fátyolos lány.

„Pedig elhiheted, de most meghívlak ebbe a kávéházba. Itt ihatsz valamit.”

Leültek egy asztalhoz, és szinte rögtön jött egy pincérnő.

„Szia Malika! Ki ez a fátyolos asszony melletted?”

„Szia Emma! Ő Ghalia. Egy rokonom Szaúd-Arábiából. Jól beszél angolul, de nagyon vallásos, amint a fátyolból is láthatod. Ghalia köszönj a barátnőmnek!”

„Salem aleikum!” Mondta Gizella.

„Üdvözöllek Ghalia! Tudod, a főnököm nem szereti, ha valaki fátyolba öltözve jön ide, de most kivételt teszek. Mit hozhatok?” Mosolygott barátságosan a pincérnő.

„Két kólát kérünk Emma! Jó nagyot és jéghideget!” Mondta Malika.

Egy perc múlva Gizella már szívta a kólát a műanyagcsövön keresztül. Mindjárt jobban érezte magát. A mostohaanyjának igaza volt. Kezdett hozzászokni a fátyolhoz. Bár még mindig korlátozta a niqab a látását, és minden olyan szürkének tűnt. Malika fizetett és sétáltak tovább.

Több arab asszonnyal is találkoztak, akikkel köszöntek egymásnak. Ezek azt hiszik, én is arab vagyok! Mosolygott Gizella a niqab mögött, tudva úgysem látja senki.

Otthon Gizella le akarta venni a fátyolt, de a mostohaanyja megfogta a kesztyűs kezét.

„Hagyd magadon! Próbáld ki, milyen egy fátyolos muzulmán lány élete! Megtanítalak arabul beszélni, írni és olvasni. És imádkozni fogsz naponta ötször, ahogy egy rendes muzulmán lánynak kell! És beíratlak egy korániskolába is. Tanulj meg mindent, amire egy hívő muszlimának szüksége van! Hidd el, jó játék lesz!” Mondta az asszony.

„Mindig kíváncsi voltam, milyen lenne más ember bőrében lenni. Bár nem ilyenre gondoltam. Nem lesz ez túl nehéz? És meddig tartana?” Nézett mostohaanyjára a fátyolos lány.

„Mit szólnál egy hónaphoz? És ha mindent tökéletesen elsajátítasz, jutalomból elviszlek egy jó hosszú hajókirándulásra!” Nevetett az asszony.

„Áll az alku!” Nyújtotta kesztyűs kezét Gizella.

„Nagyszerű! Máris kezdhetjük a tanulást. Te leszel Ghalia, az én Szaúdi rokonom, egy mélyen vallásos arab lány, aki mindig fátyolt hord. Először imádkozni tanítalak meg, mert ez neked naponta ötször kötelező lesz, és mindjárt imaidő lesz.”

Az ima megtanulása egyszerű volt. A kevés arab szöveget, amit mondania kellett, gyorsan elsajátította. Aztán Malika leterítette az imaszőnyeget és nézte, ahogy a fekete fátyolos lány arabul imádkozik.

„Tökéletes volt Ghalia! Egy igazi muszlima sem csinálta volna jobban!” Dicsérte meg Gizellát.

„Köszönöm! A dicséret mindig jól esik!” Hallatszott a niqab mögül.

Leültek a padlóra tett párnákra, és az arab asszony a Koránból olvasott fel Gizellának. Minden mondat után megállt, elmondatta az arab szöveget a fátyolos lánnyal, és lefordította neki.

„Látod, nem is kell nekünk nyelvkönyv.” Mondta mosolyogva.

Egy óra múlva odaültek az asztalhoz és Gizella megtanulta leírni a nevét arabul. Aztán vacsorát készítettek.

Malika elmagyarázta Gizellának, hogyan egyen fátyolban. Nem volt nehéz. Aztán újabb ima, és fürdés után friss fekete ruhákat és fátyolt adott Gizellára.

„Ez lesz a hálóruhád! Mondtam, hogy vannak, akik fátyolban alszanak. Te leszel az egyik!”

Egy hétig Gizella fátyolos arab lány volt. Napi 23 órát töltött a fekete fátyolban, és ötször imádkozott naponta. Malika minden nap arabul tanította. Mire a hét letelt, Gizella és a mostohaanyja már csak arabul beszéltek egymással. Olvastak a Koránból. Sétáltak Malikával és közben Gizella nem is gondolt a fátyolra. Hozzászokott a szürke világhoz. Néha már leállt arabul beszélgetni a fátyolos muzulmán asszonyokkal. Még élvezte is a játékot. Alig várta, hogy kezdődjön a hajókirándulás.

„Szépen haladsz a tanulással. Lassan igazi arab lány leszel. Itt az ideje Ghalia, hogy beírassalak a Korán iskolába! Egy ilyen rendes muszlimának, mint te, muszáj oda is járni, hogy a vallásban is elmélyülhessen, és a házasságra is felkészítsék!” Mondta Malika mosolyogva.

Gizella nem is tudta, hogy van náluk ilyen iskola. Azt hitte, hogy csak a közel-keleten van, erre kiderült, hogy alig egy kilométerre tőlük is van egy.

Gizella és a mostohaanyja gyalog sétáltak oda. Minél közelebb értek az iskolához, annál több arab asszonnyal találkoztak. Az iskolához érve arab asszonyokat láttak, amint kis csoportokat alkotva beszélgettek. Szinte mindegyikük fekete kendőt viselt, hárman fátyolt, mint Gizella. Ők külön kis csoportban álltak. Amikor meglátták Gizellát a fekete fátyolban, intettek neki, hogy menjen oda hozzájuk.

„Menj csak oda a társaidhoz Ghalia! Én addig megkeresem a vezetőt, amíg ti beszélgettek.” Mondta a mostohaanyja.

Kiderült, hogy a három fátyolos lány nővérek. Az anyjuk hozta őket beiratkozni.

„Csak tegnap jöttünk, és pár hét múlva megyünk haza Szaúd-Arábiába, de addig itt tanulunk. Én már az esküvőmre készülök. Egy hónap múlva már boldog feleség leszek.” Mondta a legidősebb fátyolos lány, aki annyi idős volt, mint Gizella.

Maissa és a két húga most volt először külföldön. Csodálkoztak, amikor megtudták, hogy Gizella nem arab, és nem muzulmán.

„Akkor miért viseled ezt a hülye fátyolt?” Kérdezte a legfiatalabb lány.

„Ne beszélj így Faila! Majd ha a te vőlegényed is elvárja tőled, hogy viseld, mindjárt másképpen fogsz beszélni!” Mondta Maissa.

„Nem lenne jobb divatos nyugati ruhában járnod? Én imádnám!” Mondta Abila is.

„Azért viselem, mert a mostohaanyám, aki muzulmán, mint ti, megígérte hogy elvisz egy nagyszerű hajókirándulásra, ha viselem egy hónapig, és megtanulok mindent, amit egy arab lánynak tudnia kell.” Mondta Gizella.

Miközben beszélgettek, Malika jött oda hozzájuk egy fátyolos asszonnyal.

„Ghalia?” Kérdezte az asszony.

„Itt vagyok!” Emelte fel kesztyűs kezét Gizella.

„A fátyolban olyan egyformák vagytok ti négyen! Ő itt mellettem Amaya. Ő a lányok anyja. Megegyeztem vele, és náluk fogsz lakni. Nekem dolgozni kell, nem érek rá téged kísérgetni, egy fátyolos arab lány pedig nem járhat egyedül.” Mondta Malika.

„Gyere Ghalia! Én leszek az anyád pár hétig. A férjem pedig az apád. Ahmed szigorú, de rendes ember. Jó helyed lesz nálunk lányom. Egy igazi muzulmán család tagja leszel.” Mondta a fátyolos asszony, és megszorította Gizella kesztyűs kezét.

„Ez nem jó ötlet! Hiszen nem is ismerjük egymást!” Tiltakozott Gizella.

„Ugyan Ghalia! Gyere velünk! Meglátod, milyen jó testvérek leszünk mi négyen!” Mondta Maissa, és nevetve magához ölelte Gizellát.

„Megismerheted hogyan élünk!” Mondta Faila.

„És közben mesélhetsz nekünk arról, milyen fátyol nélkül élni.” Súgta Abila.

„Nem bánom, ha annyira szeretnétek, legyen.” Egyezett bele Gizella.

„Akkor induljunk! Köszönj el a mostohaanyádtól Ghalia! Mostantól én leszek az anyád, és szólíts mindig anyádnak Ghalia!” Mondta az arab asszony.

„Igen anyám!” Mondta Gizella. Elköszönt Malikától és követte a fátyolos asszonyt.

Amikor Amaya házához értek és bementek, a fátyolos asszony odament egy férfihoz. Meghajolt előtte és hosszan a fülébe súgott. A férfi bólintott és így szólt:

„Ahmed Nakaab vagyok. A feleségem elmagyarázta a helyzetet. Üdvözöllek a házamban! Mostantól én vagyok az apád, és mindenben engedelmeskedned kell nekem! A neved mostantól nem Gizella Stone, hanem Ghalia Nakaab. Ebben a házban csak arabul beszélhetsz! Megértettél lányom?” Mondta szigorúan a férfi.

„Igen apám!” Mondta Gizella arabul.

„Salem aleikum!” Hajoltak meg egyenként a lányok az apjuk felé.

„Salem aleikum!” Hajolt meg Gizella is.

„Aleikum salem! És most menjetek a szobátokba lányok!” Mondta Ahmed.

A négy fátyolos lány bement egy szobába. Gizella körülnézett. A szoba elég nagy, de egyszerűen berendezett volt. Az ablak üvegén nem lehetett átlátni, de a fény átjött rajta. Ülőpárnák hevertek mindenütt. Akár tízen is leülhettek volna. Ágyak sem voltak, csak puha

matracszerű vastag ruhák, amikre le lehetett feküdni és néhány láda.

A négy fátyolos lány egymással szemben ült. Maissa az ölébe vette a Koránt és olvasott belőle, aztán továbbadta az egyik húgának. Amikor a könyv Gizellához ért, ő így szólt arabul:

„Bocsássatok meg, de én még nem tudok olvasni! Leírni is csak a nevemet tudom.”

„Semmi baj Ghalia, elfelejtettük, hogy te nem arab lány vagy, de majd megtanítunk írni és olvasni.” Mondta Maissa.

„Igen, ebben a fekete fátyolban pont olyan muszlimának látszol, mint mi!” Nevettek a húgai.

Miután megfürdött, új ruhákat és fátyolt kapott, Gizella ment lefeküdni. Abila mellett kapott helyet, aki még kérdezgetett Gizella fátyolmentes életéről.

„Elég volt! Aludjatok, mert hajnalban nem tudtok majd felkelni!” Szólt rájuk Maissa.

Reggeli után a négy fátyolos lány követte anyjukat az iskolába. Az oktató bekísérte őket az osztályba. Gizella legalább húsz lányt látott különböző fekete ruhákban. Csak néhányan viselték a háromrétegű fátyolt. A többiek csak hidzsabot viseltek, vagy olyan fátyolt, ami a szemüket vagy az arcuk egy részét látni engedte.

„Lányok! Ők itt az új osztálytársaitok. Ahmed Nakaab lányai: Ghalia, Maissa, Faila és Abila.” Mutatta be a lányokat az oktató.

Gyorsan összebarátkoztak osztálytársaikkal. Gizellát meglepte, milyen egyszerűen gondolkodnak a lányok. Szinte csak a házasságról beszéltek. Mindegyikük abban reménykedett, hogy az iskola után gyorsan férjhez mehet, és nagy családja lesz. Találgatták ki lesz majd a férjük.

Gizella teljesen beilleszkedett. Ahmed és Amaya a saját lányukként bántak vele. A három lány pedig a testvérükként. Együtt jártak az iskolába, és a tisztálkodás idejét leszámítva végig fátyolt hordott. Az arab nyelvet anyanyelvi szinten beszélte már, hiszen egy hónapja csak így beszélt. Mindenki Ghaliának hívta. Kezdett magára is így gondolni, és átragadt rá a lányok gondolkodása a házasságról, és a nagycsaládról.

Malikáról nem is hallott. Nem találkoztak, nem is beszéltek egymással.

Amikor lejárt az egy hónap Amaya így szólt:

„Malika telefonált, hogy nem tud elvinni a hajókirándulásra, de velünk eljöhetsz. Mostohaanyád küldött pénzt, és befizettünk egy hajóútra. Úgyis megyünk zarándokútra Mekkába. Minden muzulmánnak életében egyszer el kell mennie. Legalább te is megteszed velünk együtt lányom. Ez lesz a hajókirándulás.”

„De anya! Én nem is vagyok muzulmán!”

„Valóban? Akkor ez micsoda?” Mondta Amaya és átnyújtott két papírt.

Az első papír igazolta, hogy Ghalia Nakaab a Korán iskola tanulója volt, és felvette a muzulmán vallást. Rajta volt az iskola pecsétje, és az oktató aláírása.

És a másik papír szerint ő már Ghalia Nakaab, Ahmed Nakaab és Amaya Nakaab lánya.

„Gyere lányom, egy valami még hátra van!” Mondta Amaya.

Megfogta Ghalia kesztyűs kezét és behúzta a fátyolos lányt a fürdőszobába. Ott a testvérei segítségével levetkőztette meztelenre és valami olajjal bekente az egész testét. Ghalia a tükörben látta, hogy a bőre sötétebb lett. És nem is lett világosabb soha többé. Úgy nézett ki, mint egy igazi arab lány. A testvérei felöltöztették.

„Most már valóban a testvérünk vagy Ghalia! Egy igazi muzulmán arab lány! A zarándokút után hazamegyünk Szaúd-Arábiába. Engem már vár a vőlegényem, de ne búsulj! Az én esküvőm után te jössz! Anya már talált neked is vőlegényt.” Mondta Maissa.

Utóirat:

Ghalia takarította a házukat. Elég gazdagok voltak és a légkondicionáló hűvösen tartotta a nagy házban a levegőt. Odakint fojtogató volt a meleg. Mire a férje és az idősebb fia hazajön a család nagy terepjárójával, addigra mindennel kész lesz.

Körülötte a gyerekei kergetőztek.

„Anya szólj rá Mahmudra! Elvette a babámat!” Sírt a legkisebb lánya.

„Mahmud! Azonnal add vissza azt a babát!” Mondta a fátyolos asszony szigorúan.

„Nesze te síróbaba! Azt hiszed Majida, mert te vagy a legkisebb, mindig te leszel majd anya kedvence? Ha nem tudnád, anya megint terhes! Hamarosan lesz egy öcséd, és akkor ő lesz a legkisebb, a kedvenc, és akkor mi fiúk is hárman leszünk, mint ti!” Nyújtotta ki a nyelvét Mahmud, és visszaadta a babát, a fekete ruhákat és fejkendőt viselő húgának.

„De igenis tudom! És lehet, hogy ő is lány lesz, és akkor mi négyen leszünk, ti meg csak ketten!” Feleselt a kislány, ő is kinyújtva a nyelvét.

„Gyere Fatima baba, menjünk játszani! A gyerekeid és a férjed már várnak!” Ragadta meg a fátyolos Barbie babáját Majida és beszaladt a szobájába a többi babához.

„Anya! Kölcsönadnál egy fátyolt nekem?” Futott oda a középső lány.

„Fiatal vagy még hozzá! Majd ha 12 éves leszel, viselheted.”

„Tudom, de a nővéremmel papást, mamást akarunk játszani, és én lennék a feleség!”

„A hidzsab is elég ehhez, amit viselsz.”

„De a niqab tenné igazán életszerűvé! Olyan lennék, mint te!”

Ghalia elővett egy fátyolt és a lánya arca elé kötötte.

„Hol vagy már feleség? A férjed éhes, te pedig nem hozod az ételt neki?” Kiáltotta Ghalia legidősebb lánya.

„Jövök már uram! Máris hozom az ebédedet!” Mondta a fekete fátyolos lány.

Az arca elé húzta a niqab rétegeit, ahogy az anyjától látta és szaladt játszani a nővéréhez.

„Anya te tudod, hogy öcsém születik majd, vagy húgom?” Kérdezte Mahmud.

„Nem tudom fiam. Apád fiút szeretne, de csak Allah akarata számít.” Mondta a fátyolos asszony, és megsimogatta a kisfia arcát a kesztyűs kezével.


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s